palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Önkéntesség Fővárosa Európában

Az Európai Önkéntes Központ (CEV) elindította a versenyt az önkéntesség fővárosa Európában címért a polgárok európai éve – 2013 keretében, melynek célja az önkéntesség előmozdítása és fejlesztése helyi szinten.

Az Európai Önkéntes Főváros verseny célja, hogy elősegítse az önkéntességet helyi szinten azáltal, hogy elismeri azoknak az önkormányzatoknak a szerepét, amelyek támogatják és erősítik a partnerségeket az önkéntes központok és az önkéntes szervezetek között saját közösségükön belül, végrehajtva az európai önkéntességről szóló szakpolitikai program ajánlásait. Az Európai Bizottság alelnöke, Viviane Reding melegen üdvözölte a kezdeményezést, mivel a kezdeményezés világosan mutatja, hogy erős kapcsolat van a 2011-es és a 2013-as európai év között, illetve azt is jelzi, hogy a CEV folytatja a határon átnyúló önkéntesség támogatását Európában.

A zsűri tagjai: Eva Hambach – CEV elnöke, Marian Harkin – az Európai Parlament képviselője, Érdekcsoport az Önkéntességről szervezet alelnöke, John Macdonald – Európai Bizottság EY2013 Task Force, EYV 2011 Task Force korábbi vezetője, Lluis Romeu – FASVOL elnöke, Richard Dictus – UNV Ügyvezető koordinátor, Pavel Trantina – az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, Ramon Terrassa – ügyvezető igazgató, a polgári és a közösségi fellépés jóléti és családi osztály, Catalonia kormánya.

A pályázati űrlapok 2013. március 1-jétől lesznek elérhetők, a nevezési díj 500 euró.
Jelentkezési határidő 2013. október 1.
A jelölt önkormányzatok kihirdetésére a CEV konferencián, 2013. október 3-án kerül sor Szarajevóban, Bosznia – Hercegovinában, ahol lehetőséget kapnak, hogy bemutassák pályázatukat.
A zsűri 2013. december 5-én, a Nemzetközi Önkéntes Napon jelenti be döntését. Az az önkormányzat lesz a nyertes, méretétől függetlenül, amelyik a zsűri szerint leginkább képviseli az európai önkéntességről szóló szakpolitikai program ajánlásait. Külön hangsúlyt helyezve azokra a törekvésekre, melyek elősegítik az önkéntesek határokon átnyúló mobilitását.