palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Örkény István drámaírói ösztöndíj 2013

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.  pályázatot hirdet fiatal drámaírók részére. A pályázat szakmai lebonyolítója az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

Jelen pályázati felhívás – költségvetés-technikai okok miatt  – kivételesen 6 hónapra, 2013 első félévére vonatkozik (január-június). Az első félévi ösztöndíjat elnyerő pályázók a sikeres félévi beszámolót követően lehetőséget kaphatnak az ösztöndíj második félévi folytatására.

Az ösztöndíj célja: Az ösztöndíj célja, hogy segítse új magyar színművek létrejöttét, valamint lehetőséget adjon azon fiatal pályakezdő drámaírók részére, akik eddigi  irodalmi vagy színházi munkájukkal igazolják vonzódásukat a műfajhoz.

Pályázhatnak: Az 1972. január 1. után született fiatal drámaírók, akik még nem töltöttek ki 3 ösztöndíjas intervallumot. Már bemutatott dráma vagy publikált kötet, korábbi megjelenés színvonalas orgánumokban, szakmai színtereken előnyt jelent.

Az ösztöndíjat egy egész estére szóló darab tervével lehet megpályázni.

Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (PhD-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása, stb.) vagy egyéb alkotói támogatásban részesül. PhD-témával nem lehet pályázni.

Ösztöndíjban részesülhet évente:  4 fő 

Az ösztöndíj időtartama:    6 hónap 

Az ösztöndíj összege:   bruttó 100.000 Ft/hó

Az ösztöndíj az SZJA törvény alapján nem minősül adómentes jövedelemnek, ennek megfelelően a hatályos jogszabályi előírások szerinti számfejtést követően kerül kifizetésre.

A pályázat nyelve: magyar 

A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:

  1. Adatlap (hiánytalanul kitöltve és aláírva),
  2. Nyilatkozat (hiánytalanul kitöltve és aláírva),
  3. Szakmai önéletrajz – aláírva,
  4. A pályázó irodalmi és/vagy színházi működésének dokumentációja, eddig megjelent és/vagy bemutatott műveinek listája (bemutatott mű hiányában egy korábban, bármilyen műfajban írt alkotásának teljes szövege),
  5. Két elismert pályatárs (drámaíró vagy színházi szakember) ajánlása,
  6. A megírandó mű alapos ismertetése, valamint a készülő drámából egy részlet (jelenet).
Letölthető dokumentum

Hiánypótlás: Hiánypótlásra a pályázati beérkezési határidő után nincsen mód.

A pályázatok benyújtása:

  1. Kinyomtatva 6 példányban,
  2. valamint elektronikus formában (CD) 1 példányban az Országos Színháztörténeti Múzeum és  Intézethez (1013 Budapest, Krisztina krt. 57.) postai úton vagy személyesen munkaidőben (hétfő-csütörtök 8-16, péntek 8-14 óráig).

Beérkezési határidő: 2013. március 11. (hétfő) 16 óráig

A kuratórium tagjai

  • Radnóti Zsuzsa, dramaturg (a Magyar Színházi Társaság képviselője)
  • Kiss József, rendező, író (a Magyar Teátrumi Társaság képviselője)
  • Zalán Tibor, író, dramaturg (a Drámaírói Kerekasztal képviselője)
  • Oláh János, költő, író (a Magyar Írószövetség képviselője)
  • és  Térey János, író, költő, műfordító (a Szépírók Társaságának képviselője).

A pályázatbeadással kapcsolatos további információ:

Kajtár Barbara, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
kajtar.barbara@szinhaziintezet.hu (+36 1 375 1184/124 mellék)

Józsa Kitty, Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
Kitty.Jozsa@alkotomuveszet.hu (+36 1 356 7444/107 mellék)

Forrás: http://szinhaziintezet.hu/