palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat a Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja programon belül mini projektek támogatására

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdetett 2013. június 17. napján „A Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló, KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 jelű pályázat keretében mini-projektek támogatására.


A pályázati kiírás célja az Akcióterületen (Vermes Miklós utca [korábbi Koltói Anna utca] – Kossuth Lajos utca – Karácsony Sándor utca – II. Rákóczi Ferenc út) megvalósuló közterületi rendezvények, akciók révén kiemelten a közösségfejlesztés, továbbá a helyi lakosság önszerveződésének elősegítése. Kiemelt cél, az akcióterületi lakosság bevonása lakóhelyük társadalmi és esztétikai jellemvonásainak javítására a különböző közterületi rendezvények megvalósítása folytán.

A rendelkezésre álló keret: bruttó 10.000.000 Forint

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
Támogatási intenzitás: 100 % 
Támogatás összege: minimum bruttó 500.000 Forint, maximum bruttó 2.000.000 Forint 

Támogatható mini-projektek száma: kb. 10 darab közterületi rendezvény megtartása 24 hónap alatt

Letölthető dokumentum
II. kör Programalap 2013.06.17

Pályázat benyújtásának határideje: 2013. július 17.

A mini-projektet 2013. II. félév és 2015. I. félév között kell megvalósítani.
A mini projektek megvalósításának kezdő időpontja legkorábban 2013. augusztus 1., záró időpontja legkésőbb 2015. április 31.
Egy pályázó szervezet a Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja című projektben 2013. április 2. – 2015. május 31. napja között a Programalap forrásának legfeljebb 20 %-ában, de maximum 3.000.000 Forint támogatásban részesülhet.

Web: http://www.csepel.hu/