A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület pályázatot hirdet a Curators’ Network nemzetközi együttműködésen alapuló projektben való részvételre.
Olyan 40 év alatti képzőművészek jelentkezését várjuk, akik úgy érzik, hogy szakmai karrierjük szempontjából hasznosak lennének a Curators’ Network által nyújtott lehetőségek. A pályázaton kiválasztott 20 magyar képzőművész bekapcsolódhat a Curators’ Network hálózatába, a hazai kortárs képzőművészet külföldi megismertetését és új szakmai kapcsolatok kiépítését elősegítő nemzetközi projektbe.
A projekt rövid bemutatása
A Curators’ Network öt európai non-profit képzőművészeti intézmény szoros együttműködésén alapul, az intézmények 2011 és 2013 között egy sor olyan rendezvényt valósítanak meg, mely a helyi képzőművészek, művészeti szakemberek és intézmények kölcsönös megismerésén és a helyi szcénákhoz kapcsolódó tudás megosztásán alapul. A projekt célja fiatal képzőművészek nemzetközi láthatóságának elősegítése és nemzetközi szakmai kapcsolatok generálása.
A budapesti esemény az FKSE szervezésében 2012 októberében kerül megrendezésre.
A projekt a kiválasztott 20 magyar képzőművész számára a következő lehetőségeket nyújtja:
- részvétel a budapesti projekteseményen: személyes portfólió prezentációk a húsz meghívott külföldi kurátorral egy háromnapos esemény keretében (új nemzetközi szakmai kapcsolatok, a helyi kontextustól független szakmai visszajelzések)
- részvétel a budapesti nyilvános portfólió kiállításon
- megjelenés a budapesti eseményhez kapcsolódó kétnyelvű katalógusban
- megjelenés a Curators’ Network folyamatosan frissülő on-line adatbázisában
- 2013-ban felkért kurátorok kiállítást szerveznek Madridban a projekt résztvevői közül kiválasztott művészek bemutatásával
Zsűri
- Fenyvesi Áron (kurátor, a Trafó Galéria vezetője)
- Maja és Reuben Fowkes (független kurátorok, művészeti írók, Translocal.org)
- Simon Kati (kurátor, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum)
- Steierhoffer Eszter (független kurátor, a londoni Royal College of Art vendégoktatója)
- Zólyom Franciska (kurátor, a lipcsei Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója)
A pályázat menete
A pályázás on-line, angol nyelven történik a lenti felületen.
A jelentkezési lap kitöltése előtt a következőkre lesz szükséged:
- rövid szakmai önéletrajz (max. 700 karakter, angol nyelven)
- rövid portfólió PDF formátumban (képek a műveidről, tömör leírás, szakmai önéletrajz) (max. 2.5Mb, angol nyelven)
- egy általad választott, az utóbbi egy-két évben készített mű/műegyüttes/projekt rövid leírása (max. 700 karakter, angol nyelven)
- a kiválasztott művet/műegyüttest/projektet bemutató egy kép (JPG formátumban)
- a kiválasztott mű/műegyüttes/projekt részletes leírása képekkel, vázlatokkal, stb. (PDF formátumban, max. 2.5Mb, angol nyelven)
Határidő: 2012. június 15. éjfél
A szervezők a nyertes pályázóknak minden szervezési (fordítási, szerkesztési, grafikai stb.) segítséget megadnak, valamint a művek színvonalas bemutatását lehetővé tevő anyagi feltételeket biztosítják.
További információért fordulj hozzánk bizalommal!
Szalai Borbála és Szalipszki Judit
Forrás: http://www.curators-network.eu