pályázat képzőművészeknek Archive

Pályázat a Curators’ Network nemzetközi együttműködésen alapuló projektben való részvételre

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület pályázatot hirdet a Curators’ Network nemzetközi együttműködésen alapuló projektben való részvételre.

Partizán Műterem és Galéria Pályázata képzőművészeknek

A Partizán Műterem és Galéria lehetővé teszi, hogy a PP Center Üzleti Központ kiadó helyiségeit 2012. április 1-től 2012. október 31-ig tehetséges képzőművészek műteremként használhassák. Az alkotók számára kiállításokat is szervezünk.

Pályázat köztéri műalkotások „PUBLIC ART” létrehozására

Monor integrált városközpont-fejlesztése KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0013 tárgyú projekt keretében maradandóság igényével állítandó köztéri műalkotások – „PUBLIC ART” létrehozására.

Pályázat képzőművészeknek

A győri Városi Művészeti Múzeum és az ART9000 Egyesület pályázatot hirdet győri, illetve győri kötődésű képzőművészek számára. Egy pályázó maximum 5 alkotással (festmény, grafika, plasztika) nevezhet. (A sorozatok egy pályázatnak számítanak, de a zsűri megbonthatja a sorozatot.)

Pályázat alkotói műhelyek, próbatermek, raktárak használatára, bérlésére

Pályázati felhívás kortárs művészeknek, alkotócsoportoknak most alakuló kulturális központban műhelyek, próbatermek, raktárak használatára, bérlésére. Az egykori Corvin Áruház harmadik szintjén a Creartor és a Harmadik Hang Háza közösen kulturális központot hoz létre. Ehhez független alkotócsoportok, kortárs művészek számára pályázatot hirdet.

Pályázat képzőművészeknek

A PRESENT pályázatot ír ki képzőművészek számára a 2011. december 8. és december 24. között megrendezésre kerülő kortárs képzőművészeti kiállítás és karácsonyi / chanukai vásáron való részvételre. Az eseménysorozatnak ismét különleges helyszín ad otthont, a múlt századi ÁRKÁD BAZÁR Játékáruház kupolaterme – később METRÓ Klub – a Síp utca és Dohány utca sarkán az Astoriánál: 

Kiállítási lehetőség képzőművészeknek

A 2012-ben fennállásának 10. esztendejét ünneplő Teleki Magyar Ház kiállítási lehetőséget kínál Nagybányán, romániai és határon túli magyar képzőművészek számára. Az évfordulóhoz kapcsolódó tárlatsorozat megszervezése érdekében a kiválasztott képzőművészek 6-8 hetes bemutatkozásra kapnak lehetőséget, az intézménynek otthont adó Teleki-kúriában.

Pályázat Kortárs magyar képzőművészeti kiállítás tervezésére Észtországba

A Tallinni Magyar Intézet, a cARTc Közhasznú Kulturális Egyesület és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület közösen pályázatot hirdet fiatal kurátorok számára.

Pályázat műteremprogramban való részvétel támogatására a londoni Gasworks-ben

Az ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda pályázatot hirdet műteremprogramban való részvétel támogatására a londoni Gasworks-ben.

II. Országos UTCATÁRLAT képzőművészeti pályázat

A 11. Festők Városa Hangulatfesztivál (Kaposvár) 2011. május 26-28. II. Országos UTCATÁRLAT című rendezvényén való bemutatkozásra.

Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj 2011

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (a továbbiakban: MMIKL) pályázatot hirdet fiatal, alkotó képzőművészek részére a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj elnyerésére.

E.ON Hungária alkotói ösztöndíj

E.ON Hungária alkotói ösztöndíj fiatal és pályakezdő képzőművészek részére. Az E.ON Hungária ösztöndíjat alapít fiatal képzőművészek számára. Az ösztöndíj célja, hogy a nyertes képzőművésznek anyagi támogatást nyújtson egy egyhónapos berlini tanulmányúthoz. Az alapító szándékai szerint az ösztöndíjas ezen egy hónap alatt a kortárs művészet egyik legdinamikusabb és legizgalmasabb helyszínén, annak egyik európai fővárosában alkothat, tanulmányokat

III. Diploma Nélkül képzőművészeti pályázat

Ha nem vagy képzőművészeti felsőoktatásban tanuló, de úgy érzed, ettől még bőven volna mit megmutatnod a közönségnek, akkor pont neked találták ki a Bakelit Multi Art Center által meghirdetett III. Diploma Nélkül pályázatot. Idén már harmadik alkalommal hirdetjük meg nagy sikerű Diploma nélkül pályázatunkat. Az autodidakta művészeket támogatni hivatott kiállítás 2010. november 26-án nyílik, a

NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium pályázat

A Képzőművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet az alábbi témakörökben: I. a) Professzionális képzőművészek részére vissza nem térítendő, alkotói támogatást biztosít, kizárólag új alkotások létrehozására; 1/b) Művészettörténészek, szakírók részére vissza nem térítendő, alkotói támogatást biztosít a kortárs képzőművészetet feldolgozó új művek létrehozására; 2. Magyar kortárs képzőművészeti alkotások megvásárlására közgyűjtemények számára.

Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagfelvételt hirdet

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagfelvételt hirdet 35 év alatti képzőművészek, kurátorok, művészettörténészek és kritikusok számára!

NKA Képzőművészeti szakmai kollégium pályázat

A Képzőművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi vásárokon való jelenlétének segítésére 2010. január 1.–2010. december 31. közötti időszakra. A pályázat célja, hogy a 2008–2009. évi támogatási pályázatok folytatásaként elősegítse a magyar kortárs képzőművészet nemzetközi jelenlétét, ösztönözze a kortársművészeti magánvállalkozások nemzetközi szerepvállalásának erősítését.

Emoráció 2010 Kiállítás pályázat

Az Emoráció gondolatiságát kiteljesítendő kiállítás lesz a Reklámkonferencián: az MRSZ várja azon szakmabeliek jelentkezését, akik szívesen megmutatnák a szakmának festményeiket, fotóikat, kisplasztikáikat vagy egyéb olyan alkotásukat, amelyet nem munkaköri kötelességből készítettek, vagyis munkahelyi racionalitásukat félretéve, kizárólag emocionális indíttatásból. A műfaji felsorolás még csak véletlenül sem taxatív, bármilyen jellegű alkotást szívesen veszünk, ami jellemzőinél fogva alkalmas

Pályázat biciklitároló tervezésére

A projektek megvalósításának céljából a Műcsarnok nyilvános pályázatot hirdet a Műcsarnok kültéri biciklitárolójának megtervezésére.

NoGoulasch 2010 pályázat

A Boulevardésbrezsnyev Közép-Európai Kortárs Társadalomművészetet Támogató Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet kortárs művészek számára a NO PUSZTA, NO GOULASCH „Art for Souvenir” elnevezésű projektjében való részvételre. A pályázat célja: A projekt kísérletet tesz a kortárs magyar művészet népszerűsítésére, terjesztésére, illetve lehetőséget nyújt művészek számára saját tevékenységük promotálására. Fontosnak tartjuk, hogy a hazánkba látogató külföldiek ne csak

PÁLYÁZAT KÖZTÉRI PLASZTIKAI ALKOTÁSRA

Pályázat témája: Dr. Béres József (a Béres Csepp feltalálójának) emlékét őrző gyógy ivókutat is magába foglaló köztéri plasztika. A megvalósítás helye: Szolnok, Dr. Béres József sétány közelében kialakításra kerülő Magyar Rózsák Kertje

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu