palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat Kortárs magyar képzőművészeti kiállítás tervezésére Észtországba

A Tallinni Magyar Intézet, a cARTc Közhasznú Kulturális Egyesület és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület közösen pályázatot hirdet fiatal kurátorok számára.

A pályázat tartalma és a pályázók köre: Kortárs magyar képzőművészeti kiállítás tervezése Észtországba a 2011-2012-es évadra.

A pályázatra 35 évnél fiatalabb kurátorok, művészeti szakemberek valamint művészek pályázhatnak.

Koncepció:

Célkitűzésünk, hogy lehetőséget biztosítsunk fiatal magyar kurátorok és művészeti szakemberek részére nemzetközi színtéren történő kiállítások szervezésére. Így kívánjuk bevonni a szakmai életbe a fiatal kurátorokat, akik ezáltal elkezdhetik munkakapcsolataik kiépítését és egyúttal gyakorlatot is szereznek. A kiállítások a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi szinten történő jobb megismertetését célozzák azáltal, hogy azt egyben szélesebb összefüggésbe helyezik. A pályázat elbírálásánál ezért előnyt élvez, ha a magyar művészek mellett észt alkotók is szerepelnek a koncepcióban. A koncepció lehet egyéni vagy csoportos kiállítás.

A kiállítások kidolgozásánál figyelembe kell venni a megvalósíthatósági szempontokat (installálás, szállíthatóság, csak már elkészült művekkel lehet jelentkezni).  A koncepciót egy adott helyre kell megtervezni, amit a pályázathoz csatolt kiállítási helyek listájából kell kiválasztani.

Letölthető dokumentumok

Pályázati felhívás

Kiállítóhelyek

Adatlap megnyitás

A pályázatra jelentkezni a www.cartc.hu oldalon lehet, ahonnan a lehetséges kiállítóhelyek adatai is letölthetők.

A pályázat menete: A pályázatokat a jelentkezési határidőig várjuk, az azon túl érkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. A pályázati anyagokat szakmai zsűri fogja elbírálni. A nyertes pályázatokat levélben értesítjük.

Jelentkezési határidő : 2011.augusztus 27.

A nyertes pályázókat 2011.09.17.-ig értesítjük.

A nyertes pályamunkák megálmodóit a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületében rendezett díjátadó gála keretében díjazzuk.

Szakmai zsűri

Deák Erika – Deák Erika Galéria tulajdonosa

Rieder Gábor- Főszerkesztő, művészeti író

Siegmund Ákos– Elnök, Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület

Formai követelmények:  Az érvényes pályázat benyújtásához a www.cartc.hu oldalon található pályázati adatlap kitöltése és a csatolt dokumentumok e-mailen történő elküldése szükséges. A pályázati anyagokat magyar és angol nyelven várjuk. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell az önéletrajzot, koncepciót (legfeljebb 3500 karakterben) és a műtárgyak fotóit. A műtárgyak fotóit a kiállítási koncepcióba kérjük elhelyezni. A csatolmányok mérete nem haladhatja meg 500 KB-ot. Egy pályázó több kiállítóhelyre is tervezhet kiállítást. A pályázatokat elektronikus úton várjuk az alábbi címre: palyazat@cartc.hu

Díjak: Egyszeri  30.000 Ft-os díj, valamint utazás, szállás és napi díj a kiállítás idejére.

További kérdés, információ kérhető a kigyosfruzsi@cartc.hu címen.

http://www.unginst.org.ee/
www
.cartc.hu
http
://studio.c3.hu