Az Apáthy István Alapítvány pályázatot ír ki a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetének kertjében felállítandó emlékmű alkotására.
A pályázat címe: Mortui vivos docent – A halottak tanítják az élőket
Az orvosoknak először a Ptolemaiosz-dinasztia idején (kr. e. 320-30) engedélyezték az emberi testek boncolását ismereteik bővítése céljából. Ma több mint 2000 évvel később a boncolások még mindig elengedhetetlen részét alkotják az orvosképzésnek. Ez az egyetlen módszer, amellyel a leendő orvosok anatómiai tudásukat legbiztosabban megalapozhatják, miközben manuális készségekkel gyarapodnak. A megszerzett ismeretek elengedhetetlenek gyógyító tevékenységük gyakorlásához, legyen az egy általános vizsgálat vagy egy sebészeti beavatkozás.
A Semmelweis Egyetemen a boncolások nélkül nem valósulhatna meg az a magas szintű anatómiai képzés, amit az egész világon elismernek. Ez azoknak az önzetlen embertársainknak köszönhető, akik haláluk után testükkel az orvostudomány oktatását szolgálják.
Elkészítési szempontok:
A műalkotás üzenete: érintse meg azt a több száz embert (orvosjelölteket, oktatókat), akik naponta elhaladnak előtte és fejezze ki hálájukat, ill. szolgáljon kegyeleti helyként is a hozzátartozók számára.
Az alkotás anyaga: maradandó, időjárási viszontagságoknak ellenálló legyen (finom beton, üvegbeton, bronz, kő stb.).
Mérete: kb. 1,5 m magasság.
Helyszín: az Anatómiai Intézet kertje, ld. fotók.
A talapzatra kerüljön rá a „Mortui vivos docent” felírat.
A pályaművek makettjét 2015. november 6-ig kell leadni az Apáthy István Alapítványhoz (Semmelweis Egyetem Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet, Budapest, 1094, Tűzoltó u. 58.).
A beérkezett pályázatok közül több pályaművet választ ki a szakértői zsűri, amelyeket egyenként 25.000 Ft honoráriummal jutalmaz. Ezek közül választja ki az Apáthy István Alapítvány Kuratóriuma a kivitelezésre kerülő művet. Kivitelezés során külön kerül elszámolásra a tiszteletdíj és az anyagköltség.
A Pályázat további részleteiért, ill. útmutatásért Prof. Dr. Kőnig Frigyes tanszékvezető egyetemi tanárhoz lehet fordulni.
További cikkek a rovatban
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat