A TIT Kossuth Klub Egyesület és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány pályázatot hirdet 10-19 éves diákok számára természettudományi és műszaki tematikájú – elsősorban a megújuló energiákkal és a fenntarthatósággal kapcsolatos –, tetszőleges tárgyú, jellegű diákalkotások megvalósítására.
I. A pályaművekkel szemben támasztott követelmények
- A kidolgozott pályaművek tükrözzenek (a pályázó életkorától elvárható) elmélyült, tudományosan megalapozott érdeklődést, komoly kutatómunkát és/vagy innovatív műszaki készségeket. Éljen a pályázó valamely tudományos eljárással (jelenségvizsgálat, kísérletezés, következtetések levezetése, szintetizálás) és/vagy ötletes technikai megoldásokkal.
- Elengedhetetlen, hogy a pályamű igényes kivitelű, érthető és hatékonyan bemutatott legyen. Egyaránt lehet pályázni elméleti pályaművekkel (poszter, számítógépes program) és gyakorlati természetű alkotásokkal (modelltárgy, kreatív eszköz, terepasztal, makett stb.).
Pályázhatnak egyének vagy néhány fős alkotói kollektívák.
II. Jelentkezés, részvételi feltételek és határidők
- A 2012 novemberében kiírásra kerülő pályázatra jelentkezni az elkészítendő pályamű 1-3 oldalas szinopszisának (vázlatos ismertetésének) benyújtásával lehet 2013. február 28-ig. A jelentkezések elfogadásáról (vagy elutasításáról, ha a szinopszis alapján a tervezett pályamű nem felel meg a pályázati kiírásnak) 2013. március 14-ig minden jelentkezőnek értesítést küldünk. A jelentkezés elfogadásának visszaigazolása esetén a pályázónak részvételi szándékát az előzetesen postai úton kézbesített adatlap visszaküldésével kell megerősítenie, 2012. április 9-ig. Az adatlapon kérjük megjelölni az alkotás bemutatásához szükséges helyigényt (max. 2,5 nm).
- A kész pályaművek nyilvános bemutatására és zsűrizésére a III. Tudományfesztivál rendezvénysorozata keretében, 2013. április 20-án, szombaton kerül sor a Kossuth Klubban (1088 Budapest, Múzeum utca 7.).
- A pályaműveket elbíráló zsűriben neves tudósok, oktatók vesznek részt. A zsűri elnöke: dr. Gyenes Károly villamosmérnök-informatikus, egyetemi docens (BMGE).
- A pályázóktól nevezési díjat kérünk, amelynek összege: 1000 Ft, amit a pályázat visszaigazolásakor elküldött csekken kérjük befizetni 2013. április 16-ig. A befizetési csekk másolatát a kiállítás helyszínén kérjük bemutatni. A határon túli pályázóktól nevezési díjat nem kérünk.
- A kiállításon való részvétellel kapcsolatban felmerülő utazási és szállásköltséget a pályázók viselik. Igény esetén a vidéki diákok és felkészítő tanáraik részére mérsékelt áron szálláslehetőséget biztosítunk. A határon túli pályázók és felkészítő tanáraik szállásköltségét átvállaljuk.
III. A pályázat díjai:
- A legjobb 3 pályamű alkotója (alkotói kollektíva esetén pályaművenként 1 fő) részvételi lehetőséget kap a Nemzetközi Tudományos és Technikai Szabadidő Mozgalom (MILSET) által Abu Dzabiban (Egyesült Arab Emírségek), 2013. szeptember 13-19. között megrendezésre kerülő, Expo Science International (ESI 2013) elnevezésű diákalkotó világfesztiválon A résztvevőknek pályaműveiket a fesztiválon angol nyelven kell bemutatniuk.
- További 4 pályamű egy-egy alkotója részt vehet a Magyar Géniusz Programhoz csatlakozott Tehetségpont-hálózat tagszervezetei által 2013 nyarán megrendezésre kerülő hazai tudományos és szaktáborok egyikében, amelyet a díjazott diák választhat ki. A részvételhez díjazottanként maximum 50 000 Ft támogatást adunk.
- A legsikeresebb pályaművek diákalkotóinak felkészítésében kiemelkedő szakmai és szervező munkát vállaló, 4 fő pedagógust 25-25 000 Ft értékű könyvutalvánnyal jutalmazzuk.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást adunk a +361 3384295-ös és a +36204458919-es telefonszámokon vagy a violavarga@kossuth-klub.hu e-mail-címen.
A jelentkezéseket a következő postacímre kérjük elküldeni:
XVIII. OTTDK
TIT Kossuth Klub Egyesület, 1088 Budapest, Múzeum utca 7.
Forrás: http://www.kossuth-klub.hu/
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára