Az Inkubátor Program 2017 kezdeményezés célja, hogy támogassa a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozását. Az idei évben 10 pályázó részesül forgatókönyv-fejlesztési támogatásban a mentorok és a Filmalap fejlesztői csapatának közreműködésével.
A jelentkezés határideje 2017. szeptember 1.
Az Inkubátor Programra diplomás, de egész estés mozifilmet még be nem mutatott elsőfilmes rendezők jelentkezhetnek, és azok a direktorok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek.
Filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal lehet jelentkezni 2017. szeptember 1-ig a Filmalap honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.
A beérkezett pályázatok közül a döntőbe a szakmai mentorok alkotta zsűri október 1-ig legfeljebb 10 filmtervet választ ki, melyek pályázati úton idén először mind részesülnek a Filmalap 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban a mentorok és a Filmalap fejlesztői csapatának közreműködésével.
Októbertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésre a forgatókönyvek elkészítésére, majd a döntősök a március végi Pitch Fórumon mérettetnek meg a szakmai közönség előtt. Az újítás célja, hogy az alkotók a Pitch Fórumon már forgatókönyvvel rendelkező filmterveket prezentálhassanak, így a projektek bemutatása már komolyabb előkészítés után történik. A 10 filmterv közül végül legfeljebb hármat a zsűri és további kettőt a meghívott közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ majd ki.
A kiválasztott filmek gyártására pályázati után a játékfilmeknél 60 millió, a dokumentumfilmeknél 20 millió, az animációs filmeknél pedig 80 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program továbbra is.
Dokumentumok
A fiatal alkotók emellett a filmkészítés során igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását.