A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2012-ben újra meghirdeti a „Vidék Kaland” Programot. A Program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer előállításban és társadalomban betöltött szerepét, a gazdálkodói életforma mindennapjait és tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, különös tekintettel azok indokoltságára.
A pályázat célja: Jelen pályázat keretében azoknak a fiatal gazdálkodóknak a jelentkezését várja az AGRYA, akik szívesen fogadnának a gazdaságukban városi fiatalokat.
A program részeként a 35 év alatti, de 18 évnél idősebb városi fiatalok egy-egy hetet töltenek el a gazdaságokban, egy időben legfeljebb 2 fő. Ez alatt az időszak alatt 5 munkanapon a résztvevő városi fiatalok aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkákban, a fiatal gazda társaságában, annak irányítása és felügyelete mellett. A résztvevők a fiatal gazda munkarendjéhez illeszkedő munkarend szerint dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. Ez is biztosítja, hogy megismerjék egy-egy családi gazdaság mindennapi működését, a gazdálkodók valós életét, tevékenyégét. Tehát a Program során fizikai munkával kell terhelni az érdeklődőket. A Program tehát nem irányul szabadidős, vagy turisztikai jellegű célokra, a Programnak lényegi eleme a fizikai munkavégzés.
A Program 2011. évi eseményeiről a www.videk-kaland.hu weboldalon találhatók információk, beszámolók, blog bejegyzések.
A városi fiatalok fogadása 2011. június közepe és augusztus vége közötti időszakra esik. Az adott gazdával közösen kerül sor a látogatások pontos időpontjának a meghatározása.
A Program kommunikációs jellegéből adódóan újságírók is meglátogathatják az adott gazdaságot.
A résztvevő városi fiatalok az elvégzett munkájukért bérezésben nem részesülnek. A foglalkoztatás munkajogi kereteit az un. alkalmi munkavállalás adja. Az ehhez kapcsolódó napi adó fizetési kötelezettséget a fogadó fiatal gazda teljesíti, de azt az AGRYA megtéríti számára.
A fogadó fiatal gazdának kell biztosítania a tartózkodás idejére az ellátást (szállás, étkezés) és szükség szerint munka- és védőruházatot. Ezek esetén lehetőség szerint az elhelyezés kapcsolódjon a gazdasághoz vagy a fogadó gazdához. A 2011. évi Programban kivételesen fordult csak elő, hogy a fiatalokat fizetett szálláshelyen helyezték el. Jellemzően a gazdaságokban kialakított szociális blokkban, szolgálati lakásban, vagy a fogadó családnál volt a szállás.
A jelentkezés és a kiválasztás folyamata: Jelentkezni a mellékletben csatolt jelentkezési lap kitöltésével és az AGRYA címére történő megküldésével lehet (e-mailban, szkennelve: videk-kaland@agrya.hu, levélben: Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA, 1138 Budapest, Váci út 134/C VI.28.). A jelentkezőkkel az AGRYA munkatársai felveszik a kapcsolatot és a gazdaságban tett látogatást követően kerül sor a fogadó gazdák kiválasztására.
Jelentkezési határidő: A programra jelentkezni 2012. április 20-ig lehet. A fogadó gazdák kiválasztása 2012. május 31-éig történik meg.
További információ: A programmal kapcsolatosan az AGRYA Országos Iroda munkatársai adnak további tájékoztatást (videk-kaland@agrya.hu, 06 1 2704874, munkanapokon 9-17 óra között)
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat tanya- és falugondnoki busz beszerzése
Magyar Falu Program – Pályázat kommunális eszközök beszerzésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata