Pályázat idegenvezetői képesítés megszerzéséhez kapcsolódó költségek támogatásárára.
A felhívás referenciaszáma: T-03/2019-II
A pályázat célja, keretösszege:
Az idegenforgalmi tevékenység erősítése, szülőföldön maradás és boldogulás támogatása céljából természetes személyek számára vissza nem térítendő támogatás folyósítása utófinanszírozás formájában.
A pályázat teljes keretösszege legalább 1.500.000,00 forintnak (HUF) megfelelő dinár (RSD).
A pályázók köre, pályázási feltételek
A pályázat benyújtására jogosultak, olyan természetes személyek, akik rendelkeznek a Szerb Köztársaság és Magyarország állampolgárságával.
Pályázni lehet a szerbiai Kereskedelmi, Turisztikai és Távközlési Minisztérium által 2019-es év folyamán kiírt idegenvezetői vizsga során felmerült, számlákkal, nyugtákkal, befizetési bizonylatokkal, bankkivonatokkal igazolható, már kifizetett költségek támogatására.
A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent, amennyiben a Pályázó több nyelven is jogosult az idegenvezetési tevékenységre, illetve több idegen nyelven is el tudja látni a feladatot.
A pályázati rendszerbe történő regisztrálásra 2019. október 15-ét követően nyílik lehetőség azon pályázók számára, akik eleget tesznek a pályázati feltételeknek és benyújtották jelentkezésüket az illetékes minisztérium ide vonatkozó pályázatán.
Letölthető dokumentumok
A pályázatok benyújtási határideje: 2020. június 15.
A pályázatonként megítélhető legmagasabb támogatási összeg 50.000 dinár (RSD).
A pályázaton elszámolható költségek a következőek: a pályázáshoz szükséges dokumentumok beszerzési költségei, jelentkezési díj, tankönyvek költségei, utazási költségek, vizsgázás költségei, egyéb, az idegenvezetői felhatalmazás megszerzéséhez szervesen kötődő költségek.
A Támogató a vissza nem térítendő támogatás összegét forintban (HUF) határozza meg, a Pályázónak pedig az annak megfelelő értékű szerb dinár kerül kiutalásra. Az árfolyamkockázat a Pályázót terheli.