Pályázat ingyenes képzésen való részvételre a tempus közalapítvány „közösségi út a tanuláshoz” című projektjének keretében.
- Szeretné fejleszteni készségeit, hogy eredményesebb legyen programjának megvalósításában?
- Bevonná a környezetében élőket egy közös tanulási folyamatba és ezért új programot indítana?
- Szeretne kapcsolatokat kialakítani másokkal, akik Önhöz hasonlóan a közösség erejére is építve gondolkodnak a tanulásról?
Akkor Önnek érdemes jelentkeznie a Tempus Közalapítvány műhelymunka sorozatára, amely képzési célokat és kölcsönös tudásmegosztást is szolgál az egyéni tanulási utak közösség általi támogatásának lehetőségei témában. Olyan jelentkezőket keresünk, akik saját településükön, intézményükben vagy szervezetükben a közösség bevonásán és közös munkáján alapuló, az egyének egész életen át tartó tanulását támogató programokat valósítanak meg. A résztvevők a műhelymunkák során maguk is közös tanulási esemény részeseivé válnak, miközben saját programjuk hatékony megvalósításához kapnak egyéni segítséget.
A képzést támogató projekt tevékenységekről részletesebben olvashat erre a linkre kattintva.
Miért érdemes jelentkezni?
- Ingyenesen részt vehet képzésünkön;
- bővítheti szakmai kapcsolatrendszerét;
- megismerhet különböző módszereket, amelyekkel továbbfejlesztheti programját;
- lehetőséget biztosítunk saját programjának szélesebb körben való megismertetésére;
- Elnyerheti a Közösségi Út a Tanulásért díjat melynek teljes keretösszege 1,5 millió forint.
A felhívás teljes szövege itt olvasható.
Hogyan lehet jelentkezni?
Jelentkezési lap kitöltésével, amely letölthető innen.
Továbbá egyes adatokat elektronikus űrlapban is meg kell adni.
Jelentkezési határidő: 2012. június 15.
További információ: Csernovitz Adél projektkoordinátortól kérhető (adel.csernovitz {kukac} tpf {pont} hu)
Forrás: http://oktataskepzes.tka.hu/
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában