A műfordítók utánpótlásának támogatása érdekében kiírt pályázat a kezdő műfordítók számára.
A pályázat minden fordító számára nyitott, aki még nem rendelkezik egynél több önálló műfordítási kötettel.
Magyarról idegen nyelvre fordító műfordítók jelentkezését várjuk az adott nyelvre még le nem fordított magyar szépirodalmi műből készült mintafordításra. A fordításra kiválasztott mű lehet próza, dráma vagy vers. Egy fordító több tervvel is pályázhat.
A pályázat egyfordulós.
Benyújtandó dokumentumok:
- pályázati adatlap (aláírva, beszkennelve)
- a fordító szakmai önéletrajza
- a lefordítandó műről a pályázó által írt lektori jelentés és 6 A4-es oldalnyi próbafordítás, melyhez a magyar eredetit mellékelni kell. (A legfeljebb három oldalas lektori jelentés részei: a szerző bemutatása legfeljebb 1 oldalon, a mű tartalmi leírása, értékelése és érvelés az adott nyelven való kiadás mellett.)
A Magyar Fordítóház Alapítvány szakértői bizottsága által kiválasztott pályázóktól az együttműködés keretében az Alapítvány egy hosszabb részletet kér a pályáztatott műből: próza esetében kb. 35 oldal (A4), dráma esetében egy teljes dráma (mely legalább 30 oldalas (A4)), vers esetében pedig kb. 700 sor.
Díjazás: A kiválasztott projektre az Alapítvány szerződést köt a fordítókkal, amelyekben a felek meghatározzák a fordítás elkészítésének és felhasználásának feltételeit.
A fordításért az Alapítvány bruttó 150.000.- Ft honoráriumot fizet a kész munka leadása után.
Letölthető dokumentum
A pályázat beadásának határideje: 2017. május 30.
Eredményhirdetés: 2017. június 30.
A pályázatokat elbírálják: A pályázat kuratóriuma a Balassi Intézet műfordítóképzésének tutoraiból és a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaiból áll össze.
A pályázaton nyertes munkák leadásának végső határideje: 2017. november 30.
Beadás elektronikus úton az alábbi címre: muforditas@pim.hu
Felvilágosítás emailben:
Jeney Zoltán: jeneyz@pim.hu
Füle Ágnes: fuleagi@pim.hu
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj