palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat kis- és középvállalkozások épületenergetikai fejlesztéseinek megvalósítására

Pályázati felhívás a kis- és középvállalkozásoknak, a primer energiafelhasználás csökkentés, valamint megújuló energiaforrás-felhasználás növelése által az üvegházhatást okozó gázok kibocsátás csökkentésének megvalósítása érdekében.

Felhívás hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás és kölcsön formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

A Felhívás címe: Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel

A Felhívás kódszáma: GINOP-4.1.1-8.4.4-16

A rendelkezésre álló forrás
A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 91,53 milliárd Ft.

  • amelyből vissza nem térítendő támogatás összege: 59,45 milliárd Ft,
  • kölcsön összege: 32,08 milliárd Ft.

A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek

  • Önállóan támogatható tevékenységek
    A Felhívás keretében önállóan támogatható tevékenység nincs, tekintettel arra, hogy komplex beruházásokra kerül sor.
  • Önállóan nem támogatható tevékenységek:
    • A) Projekt-előkészítési tevékenységek
    • B) Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:
      • I. Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése
        • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése
        • Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése
      • II. Épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése
      • III. Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása
    • Megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek:
      • Napkollektoros rendszer telepítése a fejlesztésben érintett épület HMV igényének részbeni, vagy teljes kielégítése céljából, és/vagy fűtésrásegítésre és/vagy hűtésre
      • Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából
      • Napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó)
        villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergiaellátásához
      • Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíztermelésre és/vagy fűtésrásegítésre

Támogatást igénylők köre

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások:

a) amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele;
b) melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt;
c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, gazdálkodási formakód szerint:

a) 113 Korlátolt felelősségű társaság
b) 114 Részvénytársaság
c) 116 Közkereseti társaság
d) 117 Betéti társaság
e) 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
f) 228 Egyéni cég
g) 231 Egyéni vállalkozók

jogi forma szerint:

aa) kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok;
ab) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

Letölthető dokumentum

epuletenergetikai fejlesztesek

palyazati csomag

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2018. január 8-án 12.00 óráig lehetséges.

Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel