Pályázati felhívás kortárs irodalmi szociográfiák írására. A pályázat célja a magyar vidék, városok, települések, a magyar kultúrtáj jelen idejű, dokumentarista megjelenítése a kortárs ismeretterjesztő és szépirodalomban, felelevenítve a magyar irodalom gazdag szociográfiai hagyományait.
A várt pályamunkák előképei a népi szociográfiák és az irodalmi társadalomrajzok, mint például Illyés Gyula Puszták népe című műve, vagy Moldova György Az Őrség panasza című írása.
A szociográfiai pályázatra a kiírók olyan pályaműveket várnak, amelyek pillanatfelvételként rögzítik Magyarország egy-egy tájegységének, településének jelenlegi társadalmi-kulturális helyzetét.
A pályázat pályadíjat biztosít azon pályamunkák szerzőinek, amelyeket a zsűri erre érdemesnek ítél, valamint a zsűri javaslatot tesz a Századvég Kiadónak a megjelenésre érdemes pályaművekre, amelyeket a kiadó közreadhat és terjeszthet.
A pályamunkák tárgya
A pályamunkáknak egy-egy hazai város, település, tájegység és/vagy azzal egybefüggő határon túli tájegység jelenét a társadalmi, kulturális és történeti hagyományok összefüggéseiben, azok figyelembevételével kell bemutatniuk.
Az írásoknak minden esetben a valóság jelen idejű és dokumentarista eszközökkel megvalósított ábrázolásából kell kiindulniuk, ugyanakkor az elbírálás során a zsűri kiemelt figyelmet fordít a szövegek szépirodalmi igényességére. Az írások műfaja szociográfia, amely határozott és felismerhető dokumentarista eszközökkel él, ugyanakkor irodalmi igényű.
A pályamunkák benyújtása
Egy írás terjedelme 240 000 – 300 000 leütés.
A pályamunkák beadási határideje 2023. október 31.
Kérjük a pályázatra benyújtott írásokat jeligével ellátni és névtelen, nem beazonosítható e-mail-címről elküldeni a palyazat@szazadveg.hu e-mail-címre, Word dokumentumként.
A jeligét és a hozzá tartozó nevet, kérjük, lezárt borítékban küldjék el a következő címre:
Századvég kiadói pályázat
1037 Budapest, Hidegkuti Nándor u. 8–10.
A pályamunkák elbírálása
A határidőre beérkezett és a formai követelményeknek megfelelő pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. A zsűri értékelése alapján tájegységenként csak egy, a legjobbnak ítélt írás jelenik meg, 2024-ben.
A megjelenésre javasolt pályamunkák szerzői bruttó 1 000 000, azaz egymillió forint díjban részesülnek.
A zsűri tagjai:
Dr. Navracsics Tibor területfejlesztésért felelős miniszter
Juhász Anna irodalmár, a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programok igazgatója
Cserna-Szabó András József Attila-díjas író
Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész
Fazekas Márta programigazgató, Magyar Turisztikai Ügynökség
Ell Alexandra szerkesztő, Századvég Alapítvány
Ketipisz Sztavrosz kiadóvezető-helyettes, Századvég Alapítvány
A zsűri elnöke: Ugron Zsolna József Attila-díjas író
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra