A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán a 2010/2011-es tanév tavaszi szemeszterében.
A pályázati kiírás tartalmát a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a tárca által működtetett Határon Túli Magyar Ösztöndíj Tanáccsal és az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanáccsal együttműködve dolgozza ki, a pályázatot a kolozsvári Központi Tájékoztató Iroda, az Országos Magyar Diákszövetség és a Balassi Intézet lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg.
Általános tudnivalók:
- A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács az ösztöndíjakkal a szülőföldi értelmiség továbbképzését és utánpótlását kívánja támogatni.
- A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. tv. (továbbiakban: Kedvezménytörvény) 9. § (1) és (3) bekezdései, illetve a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. 119. § (2) bekezdésének d) pontja, illetve a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 26. és 26/A §-ai, valamint a Kedvezménytörvény oktatást érintő rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 47/2001. OM. rendelet 1-2. §-ai alapján a Kedvezménytörvény hatálya alatt álló román állampolgárságú személyek nappali tagozaton, államilag támogatott finanszírozási formában részképzésben vehetnek részt, amennyiben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Balassi Intézet által meghirdetett pályázaton a részképzés időtartamára miniszteri ösztöndíjat nyernek el.
- A Kedvezménytörvény hatálya alatt álló román állampolgárságú személyek a magyarországi felsőoktatási intézményekben kizárólag nappali tagozaton, az alap-, egységes (osztatlan) és mesterképzésben vehetnek részt államilag támogatott részképzésben, miniszteri ösztöndíjas formában.
- A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanáccsal közösen dolgozza ki a pályázat értékelésének szempontrendszerét, és a pályázati benyújtási határidő előtt nyilvánosságra hozza azt. Az értékelési pontrendszer a pályázati kiírás mellékletét képezi.
- Az ösztöndíj a pályázót kizárólag a pályázatában szereplő, és az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács által is javasolt felsőoktatási intézményben, szakon és időtartam alatt folytatott tanulmányai alatt illeti meg, és nem vihető át a Magyar KöztársaságNemzeti Erőforrás Minisztériumának külön jóváhagyása nélkül más felsőoktatási intézményben, tagozaton vagy más szakon végzendő tanulmányok időtartamára.
- Jelen pályázaton, illetve a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által közösen a 2010/2011-es tanév tavaszi félévére valamint a 2011/2012-es tanév őszi félévére a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán részképzésben részt vevő horvát, ukrán, szerb, és szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára miniszteri ösztöndíjra meghirdetett pályázatokon együttesen 650 hónapnyi* miniszteri ösztöndíj ítélhető meg. (*Tervezett keret, mely az államháztartás 2011. évi egyensúlyi helyzetének kedvezőtlen alakulása esetén csökkenhet.)
- Az ösztöndíjak folyósítását, az ehhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat a befogadó magyarországi felsőoktatási intézmény látja el.
- A Balassi Intézet a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény oktatást érintő rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 47/2001. (XII. 29.) OM. rendelet 2. § (5)-(6) bekezdései alapján szerződést köt személyenként a miniszteri ösztöndíjasokkal.
- A Balassi Intézet a miniszteri ösztöndíjas hallgatókkal személyenként megkötött szerződésben rögzíti az ösztöndíjas jogait és kötelezettségeit, s további, az ösztöndíjast segítő adminisztratív feladatokat (tájékoztatás az ösztöndíjast megillető jogosultságokról, kapcsolattartás az intézményekkel, stb.) lát el.
- Egy pályázó egyidejűleg benyújthatja pályázatát egyazon képzési szinten belüli részképzős tanulmányút pályázati kategóriában és teljes szemeszteres részképzésre vonatkozó pályázati kategóriában is (1. és 3. pályázati kategóriában illetve 2. és 4. pályázati kategóriában), kivéve a csoportos részképzős tanulmányút pályázati kategóriát (5. pályázati kategória).
- Amennyiben a fentiekben meghatározott módon valamely pályázó egyidejűleg két ösztöndíj-kategóriára is benyújtott pályázatot, akkor miniszteri ösztöndíj részére is csak egy ösztöndíj-kategóriában ítélhető meg.
- Abban az esetben, ha valamely szülőföldi felsőoktatási alap- vagy magiszteri (mester) képzésben részvevő pályázó egyidejűleg teljes szemeszteres részképzésre és egyéni részképzős tanulmányútra is benyújtotta pályázatát, és azt az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács mindkét pályázati kategóriában miniszteri ösztöndíjra javasolhatónak ítéli meg, a pályázatot a teljes szemeszteres részképzésre vonatkozó pályázati kategóriában kell eredményesnek (nyertesnek) tekinteni.
- A csoportos részképzős tanulmányút pályázati kategóriába pályázatot benyújtók egyidejűleg más pályázati kategóriába nem nyújthatnak be pályázatot. Amennyiben valamely csoportos részképzős tanulmányútra pályázó egyidejűleg más ösztöndíj-kategóriára vonatkozóan is beküldte pályázatát, akkor a másik – nem a csoportos részképzős tanulmányútra irányuló – pályázatát érvénytelennek kell tekinteni.
A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket:
- Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlan, hamis adatot szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a pályázat benyújtásakor, illetve valamely a pályázat elbírálását érintő valós tényt, adatot elhallgat.
- Az értékeléshez pontosítás, további adat, információ, dokumentum kérhető, amely csatolandó a pályázathoz.
- A beérkezett pályázatok értékelését követően a nyertes pályázókra az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács tesz javaslatot a Határon Túli Magyar Ösztöndíj Tanácsnak. Az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács (melynek elnöke: Sipos Gábor) és a Határon Túli Magyar Ösztöndíj Tanács (melynek elnöke: Szantner Viktor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának Kabinetfőnöke; tagjai: Dr. Bohony Pál, a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanács elnöke; Csapó Nándor, a Horvátországi Magyar Ösztöndíj Tanács elnöke; Dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Ösztöndíj Tanács elnöke, Dr. Péics Hajnalka, a Vajdasági Magyar Ösztöndíj Tanács elnöke; Sipos Gábor, az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács elnöke; Richly Gábor, a Balassi Intézet oktatási igazgatója; dr. Tóth Gábor, a Balassi Intézet Hallgatói és Tanulmányi Nyilvántartások Irodájának irodavezetője; Fejes István, a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium Igazgatóságának igazgatója és Gyetvai Árpád, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Külhoni Magyarok Osztályának osztályvezetője) a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény oktatást érintő rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 47/2001. (XII. 29.) OM rendelet 2. § (2) és (3) bekezdése alapján a Nemzeti Erőforrás Minisztérium véleményező, javaslattevő szervezetei, melyek tagjait a szaktárca kérte fel.
- Az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács ülését követően a pályázati elbírálás eredményéről a kolozsvári Központi Tájékoztató Irodánál valamint az Országos Magyar Diákszövetségnél és tagszervezeteinél lehet érdeklődni. Az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács pályázati elbírálási eredményéről a kolozsvári Központi Tájékoztató Iroda a pályázó által megadott e-mail címre értesítést küld a pályázó részére az ülést követő 3 munkanapon belül. Az elbírálás során vélelmezett jogsértés vagy az elbírálási szabályrendszer megsértése esetén az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács javaslata ellen a pályázó a Határon Túli Magyar Ösztöndíj Tanácshoz nyújthat be panaszt, melynek időpontjáról a kolozsvári Központi Tájékoztató Irodánál érdeklődhet.
- A pályázatokról a döntést az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács és a Határon Túli Magyar Ösztöndíj Tanács javaslatának figyelembe vételével a Magyar Köztársaság nemzeti erőforrás minisztere hozza meg a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül. A döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, azonban a pályázó a nemzeti erőforrás minisztérium oktatásért felelős államtitkárához kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárás, a pályázat befogadása vagy a pályázati döntés jogszabálysértő. A pályázónak a kifogás benyújtásakor az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 131. §-a, valamint a XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2010. évi felhasználásának szabályairól szóló 9/2010. (III. 9.) OKM rendelet 13. és 14. §-aiban meghatározottak szerint kell eljárnia.
- Az ösztöndíjat elnyert pályázóval – a csoportos részképzésre ösztöndíjat nyert ösztöndíjasokkal is személyenként – a Balassi Intézet a részképzés megkezdését követő 8 napon belül szerződést köt, amely tartalmazza az ösztöndíjas jogait, valamint a hallgatónak az ösztöndíjazó felé teljesítendő beszámolási, illetve az alábbi adatokra (és azok megváltozására) vonatkozó adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségeit:
- a hallgató személyes adatai (név, lakcím, azonosító okmány – személyazonossági igazolvány – száma);
- idegenrendészeti státusza (különös tekintettel pl. a letelepedési engedély megszerzésére);
- elérhetőségi címének, egyéb elérhetőségének (pl. e-mail cím) bejelentése, illetve ezen elérhetőségeinek megváltozása.
- A pályázók pályázatuk benyújtásával hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a Kolozsvári Központi Tájékoztató Iroda, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Balassi Intézet, valamint a fentiekben meghatározott döntés-előkészítő testületek és döntéshozók általi kezeléséhez a döntéshez szükséges ideig. A nyertes pályázók pályázatuk benyújtásával továbbá hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Balassi Intézet általi kezeléséhez a miniszteri ösztöndíjas jogviszonyuk időtartama alatt. Ezen adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése az ösztöndíjas jogviszony megszűnését vonja maga után.
- Az ösztöndíjat elnyerő pályázó részére a fogadó felsőoktatási intézmény folyósítja a miniszteri ösztöndíjat. A miniszteri ösztöndíj havi összege a Magyar Köztársaság költségvetési törvényében meghatározott összegű ún. éves hallgatói normatíva 34%-a (a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 15. § (1) bekezdése szerint az egy főre megállapított hallgatói normatíva éves összege 119.000 forint, ennek alapján a részképzésben résztvevők havi miniszteri ösztöndíja ennek 34%-a, azaz a 2010. évben 40.460 Ft/hó, azonban az ösztöndíj pontos összegéről a 2011. évi költségvetési törvény rendelkezik majd). A megítélt ösztöndíjat az ösztöndíjazó időlegesen felfüggesztheti, vagy véglegesen megszüntetheti, illetve az ösztöndíjas az ösztöndíj, vagy annak egy része visszafizetésére kötelezhető, amennyiben az ösztöndíjas a pályázati felhívásban, az ösztöndíjszerződésben vagy a vonatkozó jogszabályban foglaltakat megszegi.
- Azon hallgatók, akik az adott szülőföldi felsőoktatási alap- vagy magiszteri (mester) képzésben nem utolsó évesek és szakdolgozat megírása céljából pályáznak részképzős tanulmányútra, az ösztöndíj elnyerése esetén kötelesek a pályázatban hivatkozott szakdolgozatukat bemutatni a soron következő (de legkésőbb a 2011/2012-es tanévben) az Országos Magyar Diákszövetség tagszervezetei szervezésében megrendezésre kerülő Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián. A konferenciát követően e hallgatóknak a részvételi oklevél másolatát el kell juttatniuk (ill. be kell mutatniuk) a Központi Tájékoztató Irodába. Amennyiben az ösztöndíjas e kötelezettségét nem teljesíti, akkor köteles visszafizetni a folyósított ösztöndíj kamatokkal megnövelt összegét. Ez alól a kötelezettség alól kivételes esetben, kellő indokok alapján a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma adhat mentesítést.
- A pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók névsora nyilvános. A pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárul ahhoz, hogy neve az ösztöndíj elnyerése esetén nyilvánosságra kerüljön a www.martonaron.hu és a www.omdsz.ro honlapokon, illetve tudomásul veszi, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 26. §-a alapján a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet tájékoztatást küld a pályázattal kapcsolatos adatokról a Szülőföld Alap Iroda által működtetett, a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartása részére.
Pályázhat minden olyan román állampolgárságú, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alatt álló magyar nemzetiségű személy, aki a 2010/2011-es tanév tavaszi szemeszterében teljes szemeszteres részképzésben vagy részképzős tanulmányúton vesz részt valamely magyarországi felsőoktatási intézményben.
A pályázásból kizáró általános feltételek:
- Nem pályázhatnak a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek.
- Nem részesülhetnek támogatásban azok a személyek, akik
- a 2010/2011-es tanév tavaszi félévének időtartamára aNemzeti Erőforrás Minisztérium és a Balassi Intézet más közös pályázata alapján ösztöndíjban vagy tanulmányi támogatásban részesülnek, és/vagy
- más nemzetközi egyezményen alapuló, vagy magyar állami, illetve közalapítványi ösztöndíjban, támogatásban részesülnek.
- Nem pályázhatnak azok a személyek, akik a 2008/2009-es tanév tavaszi félévétől a 2010/2011-es tanév őszi félévéig terjedő időszakban miniszteri ösztöndíjasként részképzésben vettek részt és nem tettek eleget a megkötött, részképzésről szóló miniszteri ösztöndíjszerződésükben foglaltak szerinti beszámolási kötelezettségüknek.
Pályázati kategóriák és további pályázati feltételek:
1. Teljes szemeszteres részképzés – a nappali tagozatos szülőföldi felsőoktatási alapképzésben résztvevő hallgatók részére
Azon személyek pályázhatnak, akik:
- szülőföldi felsőoktatási intézményben nappali tagozatos alapképzésben vesznek részt, és
- aktív, vagy az ösztöndíj céljából megszakított hallgatói státusszal vagy abszolutóriummal rendelkeznek, és
- a megpályázott képzési idő alatt egy magyarországi felsőoktatási intézmény államilag támogatott, nappali tagozatos alap- vagy egységes (osztatlan) képzéses szakján teljes szemeszteres részképzésben kívánnak tanulmányokat folytatni.
A teljes szemeszteres részképzésre pályázó alapképzésben részt vevő hallgatóknak legalább 1 lezárt tanévvel kell rendelkezniük a részképzés megkezdésének időpontjában, és a legutolsó két lezárt félévük tanulmányi átlaga nem lehet kisebb, mint 7,50.
Az ösztöndíj célja, hogy a magyarországi tanulmányok a lehető legnagyobb mértékben elismertethetők legyenek a szülőföldön, ezért az elbírálásnál előnyben részesülnek azok a pályázók, akik az elismerésről a szülőföldi felsőoktatási intézmény részéről igazolással rendelkeznek. Az elbírálásnál előnyben részesülnek továbbá azon hallgatók, akik korábban nem vettek részt részképzésen, illetve kiemelten támogathatók az intézményi együttműködés keretében megvalósuló közös képzésekben részt vevő hallgatók.
Az ösztöndíjat elnyert pályázó vállalja, hogy a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumában történő elhelyezés esetén egy szabadon választott szakkollégiumi kurzust elvégez a 2010/2011. tanév tavaszi szemeszterében.
Az ösztöndíj időtartama a 2010/2011-es tanév tavaszi teljes szemesztere (5 hónap). Az ösztöndíjat elnyert hallgató a 2010/2011-es tanév tavaszi szemeszterének a fogadó magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztás szerinti kezdőnapján (erről az adott magyarországi felsőoktatási intézmény ad tájékoztatást) köteles megkezdeni a részképzését. A hallgatónak a részképzése megkezdésének és befejezésének – az adott magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztásnak megfelelő – pontos időpontját meg kell adnia a pályázati adatlapon.
2. Teljes szemeszteres részképzés – a nappali tagozatos szülőföldi magiszteri (mester) képzésben résztvevő hallgatók részére
Azon személyek pályázhatnak, akik:
- szülőföldi felsőoktatási intézményben két év képzési időtartamú nappali tagozatos magiszteri (mester) képzésben vesznek részt, és
- aktív, vagy az ösztöndíj céljából megszakított hallgatói státusszal vagy abszolutóriummal rendelkeznek, és
- a magiszteri (mester) képzésben legalább 1 lezárt félévvel kell rendelkezniük a részképzés megkezdésének időpontjában, és az utolsó lezárt félévük tanulmányi átlaga nem lehet kisebb, mint 7,50.,
- a megpályázott képzési idő alatt egy magyarországi felsőoktatási intézmény államilag támogatott, nappali tagozatos mester- vagy egységes (osztatlan) képzéses szakján teljes szemeszteres részképzésben kívánnak tanulmányokat folytatni.
Figyelem! Teljes szemeszteres részképzésre az egy éves magiszteri képzésben részt vevő hallgatók nem pályázhatnak!
Az ösztöndíj célja, hogy a magyarországi tanulmányok a lehető legnagyobb mértékben elismertethetők legyenek a szülőföldön, ezért az elbírálásnál előnyben részesülnek azok a pályázók, akik az elismerésről a szülőföldi felsőoktatási intézmény részéről igazolással rendelkeznek. Az elbírálásnál előnyben részesülnek továbbá azon hallgatók, akik korábban nem vettek részt részképzésen, illetve kiemelten támogathatók az intézményi együttműködés keretében megvalósuló közös képzésekben részt vevő hallgatók.
Az ösztöndíjat elnyert pályázó vállalja, hogy a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumában történő elhelyezés esetén egy szabadon választott szakkollégiumi kurzust elvégez a 2010/2011. tanév tavaszi szemeszterében.
Az ösztöndíj időtartama a 2010/2011-es tanév tavaszi teljes szemesztere (5 hónap).
Az ösztöndíjat elnyert hallgató a 2010/2011-es tanév tavaszi szemeszterének a fogadó magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztás szerinti kezdőnapján (erről az adott magyarországi felsőoktatási intézmény ad tájékoztatást) köteles megkezdeni a részképzését. A hallgatónak a részképzése megkezdésének és befejezésének – az adott magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztásnak megfelelő – pontos időpontját meg kell adnia a pályázati adatlapon.
3. Egyéni részképzős tanulmányút – a nappali tagozatos szülőföldi felsőoktatási alapképzésben résztvevő hallgatók részére
Azon személyek pályázhatnak, akik:
- szülőföldi felsőoktatási intézményben nappali tagozatos alapképzésben vesznek részt, és
- aktív, vagy az ösztöndíj céljából megszakított hallgatói státusszal vagy abszolutóriummal rendelkeznek, és
- a megpályázott képzési idő alatt egy magyarországi felsőoktatási intézmény államilag támogatott, nappali tagozatos alap-, vagy egységes (osztatlan) képzéses szakján egy szemeszternél rövidebb idejű tanulmányokban, és/vagy államvizsga-dolgozat (diplomamunka) vagy szakdolgozat (szakmai/tudományos dolgozat) elkészítése céljából kutatómunkában, vagy egyéb tudományos kutatómunkában kívánnak részt venni.
A részképzős tanulmányútra pályázó alapképzésben részt vevő hallgatóknak legalább 1 lezárt tanévvel kell rendelkezniük a részképzés megkezdésének időpontjában, és a legutolsó két lezárt félévük tanulmányi átlaga nem lehet kisebb, mint 7,00.
Az ösztöndíj időtartama: 2 hét – 3 hónap. Az elnyert ösztöndíj 2011. február 15. és 2011. június 15. között használható fel.
Az elbírálásnál előnyben részesülnek azon hallgatók, akik
- szülőföldjükön orvos, fogorvos illetve gyógyszerész szakon folytatják tanulmányaikat és 2-3 hetes gyakorlati képzésben vesznek részt, vagy
- államvizsga-dolgozat (diplomamunka) vagy szakdolgozat (szakmai/tudományos dolgozat) megírása céljából pályáznak részképzésre.
Államvizsga-dolgozat megírására csak az adott szülőföldi felsőoktatási alapképzésben utolsó éves hallgatók pályázhatnak.
Azok a hallgatók, akik az adott szülőföldi felsőoktatási alapképzésben nem utolsó évesek és szakdolgozat megírására pályáznak, az ösztöndíj elnyerése esetén vállalják, hogy a pályázatban hivatkozott szakdolgozatukat bemutatják a soron következő (de legkésőbb a 2011/2012-es tanévben) az Országos Magyar Diákszövetség szervezésében megrendezésre kerülő Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián, a konferenciát követően a részvételi oklevél másolatát pedig el kell juttatniuk (ill. be kell mutatniuk) a Központi Tájékoztató Irodába.
A hallgatónak a részképzős tanulmányútja megkezdésének és befejezésének pontos időpontját meg kell adnia a pályázati adatlapon. Amennyiben egyes pályázók esetében a megítélt ösztöndíj időtartama kevesebb, mint a kérelmezett időtartam, akkor a részképzős tanulmányút pontos dátumát az adott időszakra jelentkező igények egyenletes eloszlását szem előtt tartva a Balassi Intézet határozza meg, figyelembe véve az eredetileg igényelt időszakot.
4. Egyéni részképzős tanulmányút – a nappali tagozatos szülőföldi magiszteri (mester) képzésben résztvevő hallgatók részére
Azon személyek pályázhatnak, akik:
- szülőföldi felsőoktatási intézményben nappali tagozatos magiszteri (mester) képzésben vesznek részt, és
- aktív, vagy az ösztöndíj céljából megszakított hallgatói státusszal vagy abszolutóriummal rendelkeznek, és
- a megpályázott képzési idő alatt egy magyarországi felsőoktatási intézmény államilag támogatott, nappali tagozatos mester-, vagy egységes (osztatlan) képzéses szakján egy szemeszternél rövidebb idejű tanulmányokban, és/vagy államvizsga-dolgozat (diplomamunka) vagy szakdolgozat (szakmai/tudományos dolgozat) elkészítése céljából kutatómunkában, vagy egyéb tudományos kutatómunkában kívánnak részt venni.
A részképzős tanulmányútra pályázó magiszteri képzésben részt vevő hallgatóknak:
- egy éves képzés esetén a bejutási átlag nem lehet kisebb, mint 7,00,
- két éves képzés esetén:
- első évfolyamon a bejutási átlag nem lehet kisebb, mint 7,00,
- második évfolyamon a legutolsó lezárt tanulmányi év tanulmányi átlaga nem lehet kisebb, mint 7,00.
Az ösztöndíj időtartama: 2 hét – 3 hónap. Az elnyert ösztöndíj 2011. február 15. és 2011. június 15. között használható fel.
Az elbírálásnál előnyben részesülnek azon hallgatók, akik szakdolgozat (szakmai/tudományos dolgozat), illetve magiszteri dolgozat (diplomamunka) megírása céljából pályáznak részképzésre.
Magiszteri dolgozat megírására két éves képzés esetén csak olyan hallgatók pályázhatnak, akik a 2010/2011-es tanévben másodévesek.
Azok a hallgatók, akik az adott szülőföldi magiszteri képzésben nem utolsó évesek és szakdolgozat megírására pályáznak az ösztöndíj elnyerése esetén vállalják, hogy a pályázatban hivatkozott szakdolgozatukat bemutatják a soron következő (de legkésőbb a 2011/2012-es tanévben) az Országos Magyar Diákszövetség szervezésében megrendezésre kerülő Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián, a konferenciát követően a részvételi oklevél másolatát pedig el kell juttatniuk (ill. be kell mutatniuk) a Központi Tájékoztató Irodába.
A hallgatónak a részképzős tanulmányútja megkezdésének és befejezésének pontos időpontját meg kell adnia a pályázati adatlapon. Amennyiben egyes pályázók esetében a megítélt ösztöndíj időtartama kevesebb, mint a kérelmezett időtartam, akkor a részképzős tanulmányút pontos dátumát az adott időszakra jelentkező igények egyenletes eloszlását szem előtt tartva a Balassi Intézet határozza meg, figyelembe véve az eredetileg igényelt időszakot.
5. Csoportos részképzős tanulmányút – a nappali tagozatos szülőföldi felsőoktatási alapképzésben résztvevő hallgatók részére
Azon személyek pályázhatnak, akik
- szülőföldi felsőoktatási intézmények alapképzésén, nappali tagozaton aktív (vagy az ösztöndíj céljából megszakított) hallgatói jogviszonnyal vagy abszolutóriummal rendelkeznek, és
- a részképzés megkezdésének időpontjában legalább 1 lezárt tanévvel rendelkeznek, a legutolsó lezárt tanévük tanulmányi átlaga nem kisebb, mint 7,00 – a szülőföldi szín- és filmművészeti felsőoktatási képzésben résztvevők kivételével -, vagy
- a szülőföldi szín- és filmművészeti felsőoktatási képzésben résztvevők esetében legalább 1 lezárt szemeszterrel rendelkeznek a részképzés megkezdésének időpontjában, a legutolsó lezárt szemeszterük tanulmányi átlaga nem lehet kisebb, mint 7,00,
és a megpályázott képzési idő alatt egy magyarországi felsőoktatási intézmény államilag támogatott, nappali tagozatos alap- vagy egységes (osztatlan) képzéses szakján az intézmények közötti együttműködés alapján csoportosan kívánnak részképzős tanulmányúton részt venni.
Figyelem! Csoportos részképzős tanulmányútra magiszteri képzésben részt vevő hallgatók nem pályázhatnak!
Csoportnak minősül, ha legalább 5 hallgató ugyanazon szülőföldi felsőoktatási intézményből, ugyanabba a magyarországi felsőoktatási intézményben azonos időpontban vesz részt a részképzésben, és a pályázatukat együttesen, csoportként nyújtják be.
A csoportnak saját tagjai közül meg kell adnia egy kapcsolattartó személyt, aki a csoport nevében a pályázati eljárásban a csoport egészét érintő kötelezettségeket (pl. közösen benyújtandó mellékletek, igazolások beadása stb.) vállalja.
Az ösztöndíj időtartama: 2 hét – 3 hónap. Az elnyert ösztöndíj 2011. február 15. és 2011. június 15. között használható fel.
Az elbírálásnál előnyben részesülnek azon hallgatók, akik:
- rendelkeznek a szülőföldi felsőoktatási intézmény írásos hozzájárulásával, vagy
- intézményi együttműködés keretében megvalósuló 2-3 hetes gyakorlati képzésben vesznek részt.
A hallgatónak a részképzős tanulmányútja megkezdésének és befejezésének pontos időpontját meg kell adnia a pályázati adatlapon. Amennyiben egyes pályázók esetében a megítélt ösztöndíj időtartama kevesebb, mint a kérelmezett időtartam, akkor a részképzős tanulmányút pontos dátumát az adott időszakra jelentkező igények egyenletes eloszlását szem előtt tartva a Balassi Intézet határozza meg, figyelembe véve az eredetileg igényelt időszakot..
Mindegyik (1-5.) pályázati kategóriára vonatkozó további pályázati feltételek:
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó befogadó nyilatkozat akkor tekinthető érvényesnek, ha a fogadó tanár aláírása mellett azt a fogadó felsőoktatási intézmény tanulmányi osztálya vagy rektori/dékáni hivatala aláírással és pecséttel hitelesíti. A befogadó nyilatkozatot a www.martonaron.hu honlapról letölthető formában kell kitölteni.
Az intézményközi együttműködés keretében részképzésen (teljes szemeszteres részképzésen vagy részképzős tanulmányúton) résztvevő hallgatóknak is személyenként – a többi pályázóhoz hasonlóan – be kell nyújtaniuk hiánytalanul (ld. szükséges mellékletek, igazolások) és határidőig a pályázatukat.
A pályázatokat 2010. november 22-től lehet benyújtani.
A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2010. december 10. 12,.00 óra.
Hiánypótlásra – a megfelelően kitöltött és aláírt adatlap kivételével – 2010. december 15. 12.00 óráig van lehetőség!
Pályázni a kolozsvári Központi Tájékoztató Irodában és az Országos Magyar Diákszövetségnél 2010. november 15-től beszerezhető, és az Internetről (www.martonaron.hu, www.omdsz.ro) is letölthető pályázati adatlapon lehet. Amennyiben valamely pályázó a jelen felhívásban meghatározott módon két pályázati kategóriában is benyújt pályázatot, ez esetben a pályázónak mindkét – az egyes pályázati kategóriákra vonatkozó – adatlapot be kell nyújtania!
Az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács a határidő után beérkezett, ill. a formailag hibás, pontatlanul vagy olvashatatlanul benyújtott és a hiánypótlási határidő letelte után is hiányos pályázatokat nem veszi figyelembe, azok érdemi elbírálás nélkül kizárásra kerülnek!
A pályázatokat postai úton,ajánlott küldeményként kizárólag a kolozsvári Központi Tájékoztató Irodába lehet eljuttatni (pontos cím lent), személyesen pedig az alábbi címeken lehet beadni:
Központi Tájékoztató Iroda | |
400489 Kolozsvár (Cluj-Napoca) strada Republicii, numãrul 60. | |
a borítékra írják rá: Hobaj Otilia részére | |
Tel.: +40/264-441377; Mobil: + 40 721297629 Fax: + 40 264 441377 | |
E-mail: office@progress.ro | |
Országos Magyar Diákszövetség | Brassói Magyar Diákszövetség |
400090 Cluj-Napoca, str. Bisericii Ortodoxe nr. 7 | 500092, Braşov str. Vlad Tepes, 23/17. |
0264-592155, 0264-592755 | 0368-885892, 0751-066819 |
office@omdsz.ro; omdsz.tanugy@gmail.com | office@bmd.ro |
Bukaresti Magyar Diákszövetség | Jászvásári Magyar Diákszövetség |
010151, sect. 1 Bucureşti, str. Ion Zalomit nr. 6 | 700392, Iaşi, str. Parcului 6. Bl. E24/A/2 |
0755-805003 | 0741-609326, 0728-453198 |
office@bmdsz.ro | jmdsz2007@yahoo.com |
Kolozsvári Magyar Diákszövetség | Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség |
400083 Kolozsvár (Cluj-Napoca) str. Avram Iancu 21. | 540095 Marosvásárhely (Târgu-Mureş) str. N. Grigorescu 15/A/1. |
0264-595700 | 0365-806856, 0753-115741 |
office@kmdsz.ro | mmdsz@mmdsz.ro |
Nagyváradi Magyar Diákszövetség | Szatmári Magyar Diákszövetség |
410072, Oradea P-ţa Unirii 2-4. | 440030, Satu Mare, str. Mihai Viteazul nr. 10. |
0359-401146, 0788-133431 | 0261-713566, 0740-639030 |
office@nmd.ro | szmdsz@yahoo.com |
Temesvári Magyar Diákszervezet | |
300222 Temesvár (Timişoara), str. Dózsa György 50/4 | |
0356-408771 0788-283595 | |
tmd@tmd.ro |
Az érdeklődők az ösztöndíjpályázatról és a pályázati adatlapról a fenti címeken és telefonszámokon kaphatnak további részletes felvilágosítást.
A pályázat eredményéről szóló írásos értesítés a döntést követő 7 munkanapon belül postai feladásra kerül.
A pályázat lebonyolításának adminisztratív költségeire 10 RON összegű pályázati díjat kell befizetni az alábbi folyószámlára:
Uniunea Organizatiilor Studentesti Maghiare din Romania (Országos Magyar Diákszövetség)
Kolozsvár (Cluj-Napoca) Str. Avram Iancu Nr. 21
RO09 RNCB 0106 0266 0571 0001
Cod fiscal: 9429422
BCR Sucursala Cluj
Szükséges mellékletek, igazolások:
Egyéni teljes szemeszteres részképzés és/vagy részképzős tanulmányút esetében szükséges mellékletek, igazolások:
Kötelezően csatolandó mellékletek:
- pontosan és olvashatóan kitöltött pályázati adatlap (A pályázati adatlap adatainak meg kell egyeznie a mellékletben szereplő adatokkal!);
- a magyarországi fogadótanár által aláírt valamint a fogadó felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályának/Dékáni/Rektori Hivatalának vezetője által aláírt és az intézmény által hitelesített befogadó nyilatkozat; (Figyelem! A befogadó nyilatkozat a pályázati adatlap kötelező melléklete. A befogadó nyilatkozatot a www.martonaron.hu honlapon elérhető formátumban kell kitölteni! Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy az intézményközi együttműködés keretében részképzésen /teljes szemeszteres részképzésen vagy részképzős tanulmányúton/ részvevő hallgatóknak is csatolniuk kell a befogadó nyilatkozatot!);
- géppel írt strukturált szakmai önéletrajz;
- pályázati kérelem megindokolása (tartalmazza a részképzés idejére vonatkozó tanulmányi tervet) max. 1 oldal terjedelemben;
- egyéni tanulmányi terv – a szakdolgozat/államvizsga-dolgozat/magiszteri dolgozat írásának céljából pályázók esetében a szülőföldi irányító tanár által jóváhagyva (aláírásával ellátva);
- szülőföldi hallgatói jogviszony fennállásról szóló igazolás – kivéve egyrészt a már abszolvált, szakdolgozat megírása vagy tudományos kutatás céljából, illetve intézményközi megállapodás keretében részképzésre pályázók (esetükben az abszolutórium kiállításáról szóló igazolás csatolandó); kivéve másrészt a hallgatói jogviszonyukat a részképzés idejére megszakító hallgatók (esetükben a tanulmányok megszakításáról szóló hivatalos igazolás csatolandó);
- hiteles igazolás a két utolsó lezárt félév átlagáról; egy éves magiszteri képzésben, illetve a magiszteri képzés első évfolyamán tanulmányokat folytató hallgatók esetében igazolás a bejutási átlagról;
- a magyar nemzetiség igazolása (E célra egyaránt alkalmas a Magyar igazolvány 1-2. oldalának [az igazolvány számának és adatlapjának] másolata vagy a Magyar igazolványra vonatkozó igénylés másolata, illetve ezek hiányában minden olyan dokumentum, amelyből a nemzetiség hitelt érdemlően megállapítható.)
- az állandó lakóhelyet igazoló okmány másolata
- a pályázati díj befizetését igazoló számla másolata;
- 1 db saját részre megcímzett és felbélyegzett válaszboríték.
Csatolható mellékletek:
- A CNSCIS által elismert hazai vagy külföldi tudományos kiadónál megjelent szakkönyv, publikáció és/ vagy monográfia első oldalának, valamint az adott folyóirat/szakkönyv tartalomjegyzéknek a fénymásolata;
- Külföldi referált szakfolyóiratokban vagy külföldi konferenciakötetekben megjelent, nem magyar nyelvű szakkönyv, monográfia, bárminemű publikáció első oldalának, valamint az adott szakkönyv/monográfia tartalomjegyzéknek a fénymásolata;
- folyóiratban/szakkönyvben közölt szakmai dolgozatok (publikációk, szakszöveg fordítások) első oldalának, valamint az adott folyóirat/szakkönyv tartalomjegyzéknek a fénymásolata; kötet- vagy folyóirat-szerkesztések esetében a szerkesztett mű egy oldalas kivonatáról és a tartalomjegyzékéről készített fénymásolat. Figyelem! A szakfolyóiratokban megjelentetett konferencia-kivonatok publikációként nem kerülnek pontozásra! A konferencián bemutatott és megjelentetett dolgozatok a pályázó számára előnyösebb pontkategóriában kerülnek elismerésre;
- A CNCSIS által elismert (minimum C kategóriás) szakfolyóiratban megjelent fordítások, recenziók: az adott folyóirat/szakkönyv tartalomjegyzéknek a fénymásolata, és a publikált anyag első oldalának fénymásolata
- Szakmai konferencián, versenyen, találkozón bemutatott poszterek, animációk, tervek: a rendezvényről szóló igazolás, meghívó, emléklap, stb.;
- Saját belföldi, illetve külföldi kiállítások: a rendezvényről szóló igazolás, meghívó, emléklap, stb.;
- az Országos Magyar Diákszövetség vagy valamely tagszervezete, valamint az EMTE Sapientia Hallgatói Önkormányzata és a Partium Keresztény Egyetem Hallgatói Önkormányzata által szervezett tudományos diákköri konferencián bemutatott dolgozatok egy oldalas kivonatáról és a megszerzett oklevélről készített fénymásolatok (ennek hiányában a versenyen való részvétel igazolására szolgáló egyéb hivatalos okirat csatolandó);
- tudományos konferencián, szakmai versenyen bemutatott dolgozatok egy oldalas kivonatáról és a megszerzett oklevélről készített fénymásolatok (ennek hiányában a versenyen való részvétel igazolására szolgáló egyéb hivatalos okirat csatolandó).Figyelem! A középiskolai szakmai versenyeken való részvétel nem kerül pontozásra!;
- tudományos kutatóprojektekben, workshopokon, alkotó művészeti projektekben való részvétel hitelt érdemlő igazolásai. Figyelem! A kötelező szakmai gyakorlat tudományos projektben való részvételként nem kerül pontozásra! A kutatóprojektben való részvételt bizonyító igazolásban kötelező feltűntetni, hogy a projektben való részvétel nem volt kötelező és az igazolás részképzős tanulmányútban való részvétel céljából lett kibocsátva! ;
- magyar diákszervezeti tagság igazolása (kérjük feltüntetni a tagság időtartamát!) és a diákszervezetben végzett aktív tevékenység igazolása az illető diákszervezet elnökének aláírásával és a diákszervezet pecsétjével hitelesítve. A tevékenységi beszámolóban szerepeljenek a szervezetben betöltött tisztségek (időtartammal együtt), a fontosabb szervezői tevékenységek felsorolása stb.;
- nyelvvizsga esetén a bizonyítvány fénymásolata (Nem pontozhatóak a nyelvkurzusok elvégzéséről szóló igazolások, a román és magyar nyelvből letett nyelvvizsgák!).
Amennyiben valamely pályázó a jelen felhívásban meghatározott módon két pályázati kategóriában is benyújt pályázatot, ez esetben a pályázónak a csatolt mellékleteket és igazolásokat csak egy példányban kell csatolnia!
Csoportos részképzős tanulmányút esetében szükséges mellékletek, igazolások:
A pályázatot a csoportnak közösen kell benyújtania, úgy, hogy a közösen benyújtandó mellékletek mellett a pályázatban a csoport minden tagjának külön-külön is ki kell töltenie a pályázati adatlapot és csatolnia kell a szükséges mellékleteket (lásd lent).
Kötelezően csatolandó mellékletek:
Csoport által közösen csatolandó mellékletek:
- a csoport tagjainak nevét tartalmazó összesítő ív, ezen külön feltüntetve a csoport kapcsolat tartójának neve, címe és elérhetőségei;
- a pályázati kérelem megindokolása max. 2 oldal terjedelemben;
- csoportos tanulmányi terv;
- a csoport fogadására vonatkozó a magyarországi fogadótanár által aláírt valamint a fogadó felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályának/Dékáni/Rektori Hivatalának vezetője által aláírt és az intézmény által hitelesített befogadó nyilatkozat; (Figyelem! A befogadó nyilatkozat a pályázati adatlap kötelező melléklete. A befogadó nyilatkozatot a www.martonaron.hu honlapon elérhető formátumban kell kitölteni! Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy az intézményközi együttműködés keretében részképzésen /teljes szemeszteres részképzésen vagy részképzős tanulmányúton/ részvevő hallgatóknak is csatolniuk kell a befogadó nyilatkozatot!);
- a szülőföldi intézmény kettő tanárának (csak adjunktus, vagy annál magasabb fokozattal rendelkező oktató részéről) ajánlása a csoportos részképzéshez vagy részképzős tanulmányúthoz; az ajánláson jelenjen meg a tanár neve, pontos beosztása és fokozata, az egyetem, ahol tanít, címe, telefonszáma és aláírása, valamint a csoport teljes névsora.
A csoport tagjai által egyenként csatolandó mellékletek:
- pontosan és olvashatóan kitöltött pályázati adatlap (az adatlapon a pályázati kategóriák rovatba kérjük aláhúzni, hogy csoportos ösztöndíjról van szó. A pályázati adatlap adatainak meg kell egyeznie a mellékletben szereplő adatokkal!);
- géppel írt strukturált szakmai önéletrajz;
- szülőföldi hallgatói jogviszony fennállásról szóló igazolás – kivéve egyrészt a már abszolvált, szakdolgozat megírása vagy tudományos kutatás céljából részképzésre pályázók (esetükben az abszolutórium kiállításáról szóló igazolás csatolandó); kivéve másrészt a hallgatói jogviszonyukat a részképzés idejére megszakító hallgatók (esetükben a tanulmányok megszakításáról szóló hivatalos igazolás csatolandó);
- hiteles igazolás az utolsó két lezárt félév átlagáról, a szülőföldi szín- és filmművészeti képzésben résztvevők esetében az utolsó tanulmányi félév átlagáról (féléves átlag);
- a magyar nemzetiség igazolása (E célra egyaránt alkalmas a Magyar igazolvány 1-2. oldalának [az igazolvány számának és adatlapjának] másolata vagy a Magyar igazolványra vonatkozó igénylés másolata, illetve ezek hiányában minden olyan dokumentum, amelyből a nemzetiség hitelt érdemlően megállapítható.)
- az állandó lakóhelyet igazoló okmány másolata
- a pályázati díj befizetését igazoló csekkszelvény másolata;
- 1 db saját részre megcímzett és felbélyegzett válaszboríték.
Csatolható mellékletek:
A csoport által közösen csatolható mellékletek:
- a szülőföldi intézmény írásos hozzájárulása a csoport részképzős tanulmányúton való részvételéhez;
- az intézményközi megállapodásról szóló igazolás.
A csoport tagjai által egyenként csatolható mellékletek:
- A CNSCIS által elismert hazai vagy külföldi tudományos kiadónál megjelent szakkönyv, publikáció és/ vagy monográfia első oldalának, valamint az adott folyóirat/szakkönyv tartalomjegyzéknek a fénymásolata;
- Külföldi referált szakfolyóiratokban vagy külföldi konferenciakötetekben megjelent, nem magyar nyelvű szakkönyv, monográfia, bárminemű publikáció első oldalának, valamint az adott szakkönyv/monográfia tartalomjegyzéknek a fénymásolata;
- A CNCSIS által elismert (minimum C kategóriás) szakfolyóiratban megjelent fordítások, recenziók: az adott folyóirat/szakkönyv tartalomjegyzéknek a fénymásolata, és a publikált anyag első oldalának fénymásolata;
- Szakmai konferencián, versenyen, találkozón bemutatott poszterek, animációk, tervek: a rendezvényről szóló igazolás, meghívó, emléklap, stb.;
- Saját belföldi, illetve külföldi kiállítások: a rendezvényről szóló igazolás, meghívó, emléklap, stb.;
- folyóiratban/szakkönyvben közölt szakmai dolgozatok (publikációk, szakszöveg fordítások) első oldalának, valamint az adott folyóirat/szakkönyv tartalomjegyzéknek a fénymásolata; kötet- vagy folyóirat-szerkesztések esetében a szerkesztett mű egy oldalas kivonatáról és a tartalomjegyzékéről készített fénymásolat. Figyelem! A szakfolyóiratokban megjelentetett konferencia-kivonatok publikációként nem kerülnek pontozásra! A konferencián bemutatott és megjelentetett dolgozatok a pályázó számára előnyösebb pontkategóriában kerülnek elismerésre;
- az Országos Magyar Diákszövetség valamely tagszervezete, valamint az EMTE Sapientia Hallgatói Önkormányzata és a Partium Keresztény Egyetem Hallgatói Önkormányzata által szervezett tudományos diákköri konferencián bemutatott dolgozatok egy oldalas kivonatáról és a megszerzett oklevélről készített fénymásolatok (ennek hiányában a versenyen való részvétel igazolására szolgáló egyéb hivatalos okirat csatolandó);
- tudományos konferencián, szakmai versenyen bemutatott dolgozatok egy oldalas kivonatáról és a megszerzett oklevélről készített fénymásolatok (ennek hiányában a versenyen való részvétel igazolására szolgáló egyéb hivatalos okirat csatolandó). Figyelem! A középiskolai szakmai versenyeken való részvétel nem kerül pontozásra!;
- tudományos kutatóprojektekben, workshopokon, alkotóművészeti projektekben való részvétel hitelt érdemlő igazolásai. Figyelem! A kötelező szakmai gyakorlat tudományos projektben való részvételként nem kerül pontozásra! A kutatóprojektben való részvételt bizonyító igazolásban kötelező feltűntetni, hogy a projektben való részvétel nem volt kötelező és az igazolás részképzős tanulmányútban való részvétel céljából lett kibocsátva!;
- magyar diákszervezeti tagság igazolása (kérjük feltüntetni a tagság időtartamát!) és a diákszervezetben végzett aktív tevékenység igazolása az illető diákszervezet elnökének aláírásával és a diákszervezet pecsétjével hitelesítve. A tevékenységi beszámolóban szerepeljenek a szervezetben betöltött tisztségek (időtartammal együtt), a fontosabb szervezői tevékenységek felsorolása stb.;
- nyelvvizsga esetén a bizonyítvány fénymásolata. (Nem pontozhatóak a nyelvkurzusok elvégzéséről szóló igazolások, a román és magyar nyelvből letett nyelvvizsgák!)
A pályázati felhívás mellékletei a következők:
- Pályázati adatlap teljes szemeszteres részképzéshez a 2010/2011-es tanév tavasziszemeszterében.
- Pályázati adatlap részképzős tanulmányúthoz a 2010/2011-es tanév tavasziszemeszterében.
- Pályázati adatlap csoportos részképzős tanulmányúthoz 2010/2011-es tanév tavaszi szemeszterében.
- A pályázati adatlapok mellékleteként a befogadó felsőoktatási intézmény részéről kitöltendő és aláírandó befogadó nyilatkozat.
- A 2010/2011-es tanév tavasziszemeszterében egyéni vagy csoportos részképzős tanulmányútra, illetve teljes szemeszteres részképzésre meghirdetett miniszteri ösztöndíjpályázat elbírálási- és pontrendszere.
A pályázati dokumentáció összeállítása előtt kérjük, olvassa el figyelmesen az elbírálási szempontokat tartalmazó, és a pályázati felhívás mellékletét képező pontrendszert!
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy amennyiben legkésőbb a hiánypótlási határidő lejártáig
- bármely kategóriában benyújtott pályázathoz nem kerül csatolásra a magyarországi fogadótanár és a fogadó felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályának/Dékáni/Rektori Hivatalának vezetője által aláírt és az intézmény által hitelesített és pontosan kitöltött ún. befogadó nyilatkozat,
- a részképzős tanulmányútra benyújtott pályázatok esetében a pályázati adatlapon a tanulmányút pontos, a befogadó magyarországi intézmény által is elfogadott dátuma nem kerül feltüntetésre,
akkor a pályázatot az Erdélyi Magyar Ösztöndíj Tanács mint hiányos pályázatot nem veszi figyelembe!
Forrás: http://www.nefmi.gov.hu/
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj