Pályázat a Budapest XIV. kerület Pillangó park területén (hrsz: 31911/19) felállításra kerülő ’PILLANGÓ’ köztéri szobor elkészítésére.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata országos, nyílt pályázatot ír ki a Budapest, XIV. kerület, Pillangó park önkormányzati tulajdonú közterületen (hrsz: 31911/19) felállításra kerülő, pillangót ábrázoló köztéri szobor elkészítésére.
Az pályázat sikeres lebonyolítás esetén a pályamű tervezett felállítására 2018-ban kerül sor.
A PÁLYÁZAT CÉLJA:
A megújított Pillangó parkban felállításra kerülő ’Pillangó’ szobor köszönti a parkba érkezőket, akikben ezáltal tudatosul, hogy hova érkeztek, hol vannak.
A PÁLYÁZÓK KÖRE: A Kiíró e műfajban referenciával rendelkező alkotók pályaműveit várja.
A SZOBOR:
A szobor a szimbólumalkotás és térszervezés eszközeivel a 21. századi elvárásoknak megfelelően ábrázolja a pillangót. Az alkotással szemben nem elvárás az élethű ábrázolás. A Kiíró nyitott minden megoldásra.
A SZOBOR KARAKTERE, ANYAGA:
A Kiíró a pályázóknak teljes tervezési szabadságot kíván biztosítani a koncepció kialakításában, ezért nem kívánja meghatározni milyen műfajú művek szülessenek. Sem az alkotás karakterére, sem anyagára, sem választott technikájára vonatkozóan megkötést nem tesz, de elvárja mindezek korszerűségét, és örül a legújabb technikai innovációk alkalmazásának vagy az újrahasznosított anyagok megjelenésének. Megvalósulás esetén a szobor a mechanikai sérüléseknek ellenálló, külön gondozást nem igénylő, tartós és időtálló legyen.
A SZOBOR KÖRNYEZETBE ILLESZTÉSE:
A szobornak kapcsolódnia és integrálódnia kell a helyéül kijelölt területhez, figyelembe véve a tervezett térelemeket és a gyalogosforgalmat. A pályázatnak figyelembe kell vennie a környezet kialakítására vonatkozó kert és térrendezési javaslatot.
A szobor elkészítésének teljes bekerülési költsége nem haladhatja meg a nettó 15 millió forintot, mely tartalmazza a műalkotás elhelyezésének költségét is.
AZ ODAÍTÉLENDŐ DÍJAK ÉRTÉKE:
A pályázat díjazására mindösszesen nettó 1 millió forint áll rendelkezésre.
- helyezett: 400.000,- Ft (nettó)
- helyezett: 350.000,- Ft (nettó)
- helyezett: 250.000,- Ft (nettó)
A nyertes pályamű alkotójával az Önkormányzat szerződést köt a megvalósításra.
A PÁLYAMŰVEK BEADÁSÁNAK HELYE ÉS IDEJE:
A pályázatokat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 1145 Budapest, Pétervárad u. 2. III. emelet. 307-es irodájába kell személyesen eljuttatni. Ez történhet futár, vagy megbízott személy által is.
Beadási határidő: 2018. január 3. (szerda) 16:00 óra
A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ letölthető a www.zuglo.hu honlapról, vagy e-mailen megkérhető a barta@zuglo.hu e-mail címről.
A PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ:
A pályázattal kapcsolatban a pályázók részére felvilágosítást ad: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Főépítészi Csoport, Barta Ferenc főépítész (Tel: +36-1-872-9336, e-mail: barta@zuglo.hu). A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a barta@zuglo.hu e-mail címre kell megküldeni.
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára