palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat szakképző iskolás és technikusi képzésben résztvevő cigány tanulók részére

macika pályázatokA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma közösen pályázatot hirdet a 2010-es évre szakképző iskolai, illetve az érettségi után a középiskola által meghirdetett 5., 6. osztálynak megfelelő képzésen, nappali tagozaton résztvevő magyar állampolgárságú hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű* cigány tanulók részére 4,0-tól 5,0 tanulmányi átlagig.

(Azok a tanulók, akik érettségi után olyan felsőfokú oktatási intézmény vagy egyéb oktatási szolgáltató által indított felsőfokú szakképzésben vesznek részt, mely nem az egyetemi vagy főiskolai végzés megszerzésére irányul, nem pályázhatnak)

Az ösztöndíj elnyerésére csak az a tanuló pályázhat, aki elégtelen osztályzat nélkül zárta az előző tanévet!

Javítóvizsgát nem fogadunk el!

Az átlag számításába nem számít bele a magatartás és szorgalom osztályzat!

Az ösztöndíj támogatás célja: A munkaerőpiacon való elhelyezkedés esélyeinek elősegítését.

A pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell:

  1. a kitöltött adatlapot;
  2. a 2009/2010-es tanév végén kapott bizonyítvány fénymásolatát, amelyet az iskola tintás aláírással és az intézmény hivatalos bélyegzővel hitelesít (az aláírás és a bélyegző nem lehet fénymásolat);
  3. Ahol szöveges értékelés szerepel a bizonyítványban (megfelelt, jól megfelelt, kiválóan megfelelt), a pályázó kérje fel a bizonyítványt kiállító oktatási intézményt, hogy az értékelést érdemjegyekre számítsa át, s azt a hitelesített bizonyítvány-fénymásolatra vezesse fel, vagy állítson ki hiteles igazolást az érdemjegyekről.
  4. a 2010/2011-es tanévre szóló eredeti iskolalátogatási igazolást;
  5. a törvényes felügyeletet ellátó szülő/k nyilatkozatát a legmagasabb iskolai végzettségükről (A nyilatkozathoz szükséges tartalmi követelmények az adatlapon szerepelnek);
  6. lakóhely szerinti település önkormányzat jegyzőjének határozatát vagy igazolását (eredeti vagy a jegyző által hitelesített) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításáról vagy a halmozottan hátrányos helyzet megállapításáról, a tanuló védelembe vételéről illetve a gyámhivatal határozatának másolatát a tanuló tartós nevelésbe vételéről;
  7. helyi vagy megyei cigány kisebbségi önkormányzat – ennek hiányában helyi, megyei vagy országos cigány civil szervezet – ajánlását, mely tartalmazza a tanulmányi ösztöndíj pályázat keretében való támogatás indokolását. A pályázati kiírásban meghatározottakon kívül semmilyen más ajánlást nem fogadunk el.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy kizárólag csak a pályázati adatlapon szereplő, alaki és tartalmi követelményeknek maradéktalanul megfelelő ajánlást fogadja el a Kuratórium!

HIÁNYPÓTLÁSRA NINCS LEHETŐSÉG!

HIÁNYOS vagy HATÁRIDŐN TÚL BEKÜLDÖTT PÁLYÁZATOKAT NEM FOGADUNK EL, AZOKAT ÉRVÉNYTELENNEK TEKINTJÜK.

Az ösztöndíj támogatás összege: 30.000 Ft

Az ösztöndíjat elnyert tanulók részére a támogatást egy összegben folyósítjuk.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázatokat a tanulmányi eredményt figyelembe véve és kizárólag a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig tudjuk támogatni. A döntés során előnyt élveznek a halmozottan hátrányos helyzetű és a legjobb tanulmányi átlageredményt elért tanulók.

A pályázatok postára adási határideje:   2010. december 15.

A pályázatok elbírálási határideje:  2011. MÁRCIUS 15.

A megítélt támogatás kifizetésének határideje legkésőbb:  2011. MÁRCIUS 31.

Faxon, email-en érkezett pályázatokat nem fogadunk el.

Kérjük, hogy a személyes adatokban bekövetkezett változásokat (név-, lakcímváltozás) a gyors és pontos ügyintézés érdekében a Közalapítvány Irodája felé -soron kívül- írásban jelezni szíveskedjék.

A pályázatot 1 eredeti példányban a szükséges mellékletekkel együtt a Közalapítvány Irodájába kérjük eljuttatni. Magyarországi Cigányokért Közalapítvány 1081 Budapest, Köztársaság tér 3.

A gyors és pontos adatfeldolgozás érdekében kérjük, hogy minden egyes pályázatot külön borítékban, ajánlott küldeményként szíveskedjen továbbítani a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Irodája részére.

A problémák elkerülése (az esetleges vitás feladási határidők, a pályázati anyag megküldésének igazolása) végett az ajánlott szelvényt kérjük, őrizze meg.

A nem ajánlott küldeményként feladott pályázati anyagokért a Közalapítvány felelősséget nem tud vállalni.

Letölthető dokumentumok

pályázati kiírás
pályázati adatlap

Adatlap beszerezhető www.macika.hu internet oldalon. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy postai úton nem áll módunkban adatlapokat küldeni.

Bővebb információ

Szirmai István: 455-9030

Szatmári Katalin: közösségi ház , ösztöndíj pályázat 455-9035
E-mail: szatmari.katalin@macika.hu

Forrás: www.macika.hu