Roma pályázatok Archive

Pályázat roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatot hirdet a roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására.

Út a diplomához ösztöndíj

Út a diplomához felsőoktatási esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program.

Pályázat cigány fiatalokat segítő projektekre

Pályázat cigánygyerekek és fiatalok társadalmi beilleszkedését, felzárkózását és készségfejlesztését szolgáló projektekre (2014-2016).  

Út a szakmaválasztáshoz ösztöndíj diákoknak

Az ” Út a szakmaválasztáshoz” kiemelt projekt célja, hogy ösztöndíjban, mentori és pályaorientációs szolgáltatásban részesülhessenek azok hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű – elsősorban roma – tanulók, akik az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi, a Közép-dunántúli, a Nyugat-dunántúli és a Dél-dunántúli régióban élnek.

Pályázat Iskolán Kívüli Oktatási Programok Hátrányos Helyzetűek számára

A Roma Polgári Tömörülés pályázatot írt ki “Iskolán Kívüli Oktatási Programok Hátrányos Helyzetűek számára” címmel.

A Roma Polgári Tömörülés pályázata működési- és program támogatásra

A Roma Polgári Tömörülés pályázatot ír ki működési- és Program Támogatásra.

Kulturális akadálymentesítés – pályázat különböző kulturális hátterű közösségek számára

A Roma Polgári Tömörülésben dolgozó romák és nem romák hiszik, hogy a közös felemelkedésünk útját Magyarország 21. századi polgárosodása jelenti. A magyarországi romatársadalom integrációjának csak ez adhat méltó, közös boldogulásunkat szolgáló kereteket.  A magyarországi romakérdés nem egyszerűen szegénykérdés, hanem stratégiai és nemzetgazdasági kérdés.  

Czinka Panna – Vidékfejlesztő Roma Fiatalok ösztöndíj

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet Esélyegyenlőségi Programirodája a 2013/2014-es tanév őszi félévére meghirdeti a „Czinka Panna – Vidékfejlesztő Roma Fiatalok” Ösztöndíjprogramot.  

Romani Women’s Fellowship – ösztöndíj roma nők számára

Az Open Society Roma Initiatives Office ösztöndíjat hirdet roma nők számára. Az ösztöndíjat egyetemi végzettségű, a roma származású nők jogaival foglalkozó nők kaphatják. A jelentkezőket Albániából, Bulgáriából, Cseh Köztársaságból, Magyarországról, Macedóniából, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Spanyolországból és Törökországból várják. Az ösztöndíj feltétele, hogy a jelentkező angol nyelven tudjon dolgozni.

Gyakornoki lehetőség a Romedia Foundation-nál

Gyakornoki lehetőség a Romedia Foundation-nál. Jelentkezési határidő: 2013 szeptember 15. A gyakornokkal szemben elvárt nyelvi követelmény: német-magyar nyelvű fordítás és emelt szintű angol nyelvtudás. A gyakornok csekély összegű havi ösztöndíjban részesül.

Közösségszervező képzés roma aktivistáknak amerikai oktatókkal

Együtt az igazságtalanságok ellen! Közösségszervező képzés roma aktivistáknak amerikai oktatókkal. Hogyan lehet hatékonyan fellépni a társadalmi igazságtalanságok ellen? Hogyan lehet ügyünkhöz társakat találni, és szomszédainkkal, munkatársainkkal közösen kiállni a jogainkért? Hogyan küzdöttek az amerikai feketék az elnyomás és a megkülönböztetés ellen? Erről és sok másról lesz szó a Civil Kollégium közösségszervező képzésén!

Útravaló-MACIKA Ösztöndíj-Út a szakmához

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet az Útravaló-MACIKA Ösztöndíjprogram esélyteremtő Út a szakmához alprogramjában való részvételre.

Pályázat a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumba történő felvételre

A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium (SzKRSz) felvételt hirdet 2013/2014. tanévre szegedi felsőoktatási intézmények bármely szakán tanuló roma/nem roma származású diákok számára. Amennyiben érdeklődsz a kereszténység, a cigány kultúra, a cigány-magyar kettős identitástudat mibenléte iránt és fontosnak tartod a társadalmi problémák megoldását, nálunk a helyed. Egyetemi tanulmányaid mellett olyan belső képzésben vehetsz részt, amely lelkileg és szellemileg

Roma Policy Research Fellowship – Roma kutatási ösztöndíj

Roma Policy Research Fellowship: Call for Roma Graduates.  Organized by the Roma Initiatives Office and the Think Tank Fund, this program supports young Roma MA and PhD graduates in social sciences and humanities to develop new skills under the guidance of experienced research staff at mainstream think tanks. The program provides young Roma researchers with an

Útravaló – MACIKA Ösztöndíj 2013-2014 – Út az érettségihez

Az alprogram célja a részt vevő tanulók támogatása a középiskola sikeres befejezése céljából.

Útravaló – MACIKA Ösztöndíj 2013-2014 – Út a középiskolába

Az alprogram célja a részt vevő tanulók felkészítése érettségit adó középiskolában való továbbtanulásra.  

Pályázat a roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására

Az EMMI pályázatot hirdet roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására.

Rendészeti pályára irányító tábor roma származású fiatalok részére

A Belügyminisztérium pályára irányító tábort szervez azoknak a roma származású fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt.

Ösztöndíj roma vezetőknek

A Common Purpose Magyarország Egyesület 2013. május 9-én induló Meridián vezetőfejlesztő programján ismét    95%-os kedvezménnyel vehet részt egy tapasztalt roma vezető.

Roma Memorial-Felsőoktatási Ösztöndíjprogram 2013

A Roma Oktatási Alap megnyitotta a következő (2012-2013) tanévre szóló RMUSP (Roma Memorial University Scholarship Program) ösztöndíjprogramját.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu