A Szőnyegtervezők Társasága – SZETT pályázatot ír ki az I. RUG ART FEST – szőnyegre hangolva kiállításon való részvételre.
A pályázat és a fesztivál célja
A kortárs magyar szőnyegtervezők legújabb kollekcióinak, lakástextil termékeinek közös kiállításon történő bemutatása.
Aranyvilla Díj hagyományának elindítása.
Az Aranyvilla Díjat a SZETT alapította azzal a céllal, hogy évente elismerje a kiemelkedő szőnyegtervezői teljesítményeket, valamint motiválja a pályakezdő fiatalokat. Az I. RUG ART FEST kiállítás 2017 őszén, a CAFe Budapest programsorozat keretében kerül megrendezésre a Budapest Bálna első emeleti kiállító termében.
Pályázók köre: Textilművész végzettséggel rendelkező magyar állampolgárok, akik alkalmazott szőnyegtervezéssel is foglalkoznak.
A pályázati kiírás részletei
Pályázni a következő témakörökben lehet. Egy pályázó több témakörben is pályázhat, és a kiállításban részt vehet. (Tervet-fotót elfogadunk a készülőben lévő termékről.)
A pályázók a következő témakörökre építve adhatnak be pályamunkákat:
Témakörök
- egyedi tervezésű szőnyeg
- kis szériás szőnyegkollekciók
- intelligens – interaktív szőnyeg
- falburkolat – térelválasztó
- textiles kisbútorok, dekortárgyak, lámpák
Technika, méret, alapanyag szabadon választható!
Javasolt funkciók
- Lakótér: nappali, hálószoba, fürdőszoba, közlekedő – konyha, étkező, gyerekszoba, pihenő
- Közösségi tér: szállodai környezet, iroda, tárgyaló, társalgó, étterem, klubszoba, óvodai-iskolai környezet, konferenciaterem, hangversenyterem, belső-külső játszótér
Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2017. július 1.
Letölthető dokumentumok
A kitöltött jelentkezési dokumentációt a következő címre kérjük elküldeni: szett.designszonyeg@gmail.com
Tárgy: Szőnyegre hangolva
A kiállításra kerülő pályaművek leadási határideje: 2017. szeptember 15.
Helyszín: Budapest Bálna első emeleti kiállító tér.
Szakmai bemutatók
A kiállítás ideje alatt szakmai fórumokat, bemutatkozási és kulturális programokat szervezünk.
A szakmai programokon való részvétel lehetőségeiről a pályázókat külön tájékoztatjuk.
Határidőn túl beérkezett munkákat nem áll módunkban elfogadni.
Bővebb információ a SZETT honlapján található. www.szettrugart.com
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak