palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat turisztikai útvonalak akadálymentes tervezésére, kivitelezésére, promóciójára és marketingjére

Az akadálymentes turizmus pályázati felhívás fő célja, hogy a nehezen elérhető turisztikai helyeket mindenki számára elérhetővé tegye. A pályázati felhívás keretében jó gyakorlatokon, szakmai tréningeken, valamint útmutatók kidolgozásán stb. keresztül van lehetőség az „akadálymentes turizmus” népszerűsítésére. Kiemelt cél a kis- és középvállalkozások fokozott bevonása a projektekbe.

Pályázati kód: 102/G/ENT/PPA/13/511

A pályázat benyújtásának határideje: 2013. október 22.

Pályázni konzorciumban lehet, amelyre vonatkozóan az alábbi két kritérium kötelező:

  • legalább négy, a turizmus területén minimum két éve aktív kis- és középvállalkozás.  A mikro és kisvállalkozások bevonás kimondottan támogatott, ugyanakkor nem kötelező. A kkv-knak a következő területeken kell tevékenykednie: turisztikai szállás, vendéglátás, utazási iroda, szabadidős programok, turisztikai közlekedés, egyéb turisztikai területek. Más területen működő vállalkozások alvállalkozóként vehetnek részt a pályázatban.
  • legalább egy Minisztérium (turizmusért vagy regionális fejlesztésért felelős), vagy Nemzeti Turisztikai Szervezet, vagy regionális/helyi kormányzati szerv, vagy regionális/helyi hálózat részvétele

A konzorciumban továbbá részt vehetnek kereskedelmi- és iparkamarák is.Az elnyerhető támogatás összege:
A pályázat teljes költségvetése 950 000 €.
Legfeljebb 8 projekt kerül kiválasztásra.
A maximális uniós hozzájárulás egy projektre 125.000 €.A pályázat benyújtásának határideje elektronikus úton 2013. október 22. 17:00A támogatást elnyert projektek 2014. februárjában kezdődhetnek (időtartamuk 18 hónap).Letölthető dokumentumok

További információk: http://ec.europa.eu/enterprise/newsroom/cf/itemdetail.cfm?item_id=6889&lang=en&title=Design,-Implementation,-Promotion-and-Marketing-of-Accessible-Tourism-Itineraries–102/G/ENT/PPA/13/511