A XIII. kerület kiállítótermeiben új kiállítási lehetőség nyílik a 2012-2013-as esztendőben. A pályázati időszak áprilistól áprilisig terjed, négy helyszínre (Újlipótvárosi Klub-Galéria, RaM, Városház Galéria és Mácsai-termek).
Ezekre a helyekre várjuk kortárs képző- és iparművészek jelentkezését egyéni és csoportos kiállításokon való részvételre. Annak érdekében, hogy a pályázatok összehasonlíthatóak legyenek (a kilenctagú szakmai zsűri kizárólag szigorúan szakmai szempontok alapján dönt), minden pályázó öt művének jó minőségű, de 1 MB-nál nem nagyobb digitális reprodukciójával, részletes szakmai önéletrajzzal, valamint egy maximum ötmondatos kiállítási szinopszissal pályázhat. A meghívottak köre teljesen nyílt, magyar és nemzetközi művészeket egyaránt várunk és fogadunk, mint ahogy korosztálybéli megkötést sem teszünk.
Célunk az, hogy az így megvalósuló összesen harmincnyolc egyéni, páros vagy csoportos kiállítás egészen különböző művészeti tendenciákat és irányokat mutasson be.
A nyertes pályázóknak a galériák fenntartója befogadó nyilatkozatot ad, amivel igyekszik segíteni a következő évi NKA-pályázatok során is a művészek előmenetelét.
A kuratórium kiemelt figyelmet szentel a XIII. kerületben élő és/vagy alkotó művészek pályaműveinek, e pályaművek elsősorban a Városháza Galériában és a RaM-ban kerülhetnek kiállításra, e helyszíneken kizárólag fotó-, festmény- vagy grafikai anyagot tudunk fogadni.
E kiállításoktól teljesen függetlenül gyűjteményes, tematikus kiállításokat kívánunk rendezni várhatóan tíz témában – remélve, hogy minél több művész találja meg a művészetéhez, az általa képviselt irányzatokhoz és törekvésekhez leginkább illeszkedő témát.
A pályázatokat személyesen az Újlipótvárosi Klub-Galériában katalógus és/vagy CD/DVD formátumban vagy e-mailben a kult13@windowslive.com címen várjuk.
A szakmai zsűri által beválogatott művek beszállításáról a pályázó gondoskodik, így a műveket minden esetben installálásra alkalmas állapotban várjuk (természetesen a személyes egyeztetést követően).
A pályázatok leadási határideje 2011. május 31.
Eddig több mint háromszáz pályázat érkezett, a határidő után nem áll módunkban pályázatokat befogadni. A nyertes pályázókat június 15-ig írásban értesítjük a megadott e-mail címen.
A pályázatról bővebb információ a +36 1 320-53-80 telefonszámon vagy a http://www.kult13.hu/intezmenyeink/ujlipotvarosi-klub-galeria/kiallitasi-palyazat.html címen.
Forrás: http://www.pmkult.hu/
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj