
„REFORMÁCIÓ – Kortárs szemmel” néven kreatív pályázatot hirdet a Reformáció Emlékbizottság, ahol a pályázók friss vizuális eszközökkel újragondolhatják a reformáció egy kiemelkedő eseményét, jelképét vagy alakját.
A reformáció 500. évfordulójának emlékére a 2016-2017-es években a Reformáció Emlékbizottság a különböző tudományos, oktatási és zenei programok mellett számos művészeti pályázatot is indít.
A meghirdetett „REFORMÁCIÓ – Kortárs szemmel” kreatív pályázat elsősorban a művészeti felsőoktatásban tanulókat szólítja meg azzal a feladattal, hogy kortárs vizuális eszközökkel alkossák újra a Reformáció ikonikus mozzanatait, eseményeit, jelképeit.
A versenyen a hallgatóknak 3 téma közül kell egyet kiválasztaniuk és újratervezniük kortárs grafikai eszközökkel.
A kategóriák a következők:
- Plakáttervezés: a Reformáció azon jelképes eseményének vizuális újratervezése, amikor Luther kiszögezi 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára
- Portrékészítés: Kálvin ikonikus portréjának újragondolása grafikai eszközökkel
- Borítótervezés: A Vizsolyi (Károli) Biblia borítójának újratervezése
A beérkezett pályamunkákat egy 5 fős szakmai zsűri értékeli majd, melynek tagjai:
- Dr. Balla Dóra, a MOME Tervezőgrafikai Tanszék, egyetemi docens;
- Farkas Anna (Anagraphic), a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának alapító és elnökségi tagja;
- Orosz István, Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező;
- Böszörményi Gergely, a Brain Bar Budapest alapítója és Design Terminál vezetője;
- Felsmann Tamás, grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika Szakirányának vezetője, egyetemi docens;
- Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa.
Az elbírálásnál a zsűri olyan szempontok szerint értékeli a pályaműveket, mint:
- a kortárs grafikai trendek szem előtt tartása;
- az innovatív látásmód;
- a kreatív koncepció;
- a pályázó szakmai alkalmassága;
- a reformáció értékeinek megőrzése.
A pályamunkákat elektronikus formában kell elküldeni 2016. november 30-ig a palyazat@reformacio2017.hu e-mail címre, az eredményeket pedig 2016. december 10-én a Reformáció 500 Facebook-oldalán és weboldalán tesszük közzé.
Mindhárom kategória első helyezettje 100.000 Ft jutalomban részesül, a kategóriák első három helyezettje pedig egy Reformáció 500 ajándékcsomag mellett megjelenést nyer releváns szakmai médiumokban. A zsűri által kiválasztott díjazottak mellett egy pályázó közönségszavazattal nyer Reformáció 500 ajándékcsomagot.
A teljes pályázati kiírás: Reformáció – Kortárs szemmel kreatív pályázat
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére