
A Budapest Film Academy/ELTE és a Marquard Media közösen olyan kreatív reklám ötleteket vár a Men’s Health férfi magazin népszerűsítésének céljából, amelyek hatékonyan képesek vírusvideóként is terjedni az interneten.
A beküldött ötletekre vonatkozó elsődleges elvárás, hogy eredeti, emlékezetes, kifejező legyen, mely azonnal megragadja nézőinek figyelmét, s vírusvideóként megosztásra sarkall. Legfontosabb az ötlet eredetisége, szellemessége, a jelentkező kreativitása.
A beérkezett forgatókönyvek közül a legjobbat a Budapesti Film Academy diákjai a nyertes íróval közös együttműködésben elkészítik. Kiváló lehetőség ez, hiszen egy profi kiadó vállalat reklámjának megírásáról van szó, melynek során lehetőség nyílik arra, hogy sikeres reklám szakemberekkel, filmkészítőkkel dolgozhassanak.
Feltételek
A forgatókönyvek a következő ötletek egyikének felhasználásával kell elkészülnie, esetleg minimális változtatásával kell élnie:
- Milyen hétköznapi helyzetek lehetnek izzasztó és megerőltető megpróbáltatások egy olyan férfi számára, aki nem elég edzett, nem törődik magával. Milyen hátrányok származnak belőle? Pl. nem éri el a buszt, ami után futni kellene, ezért lekési a randevúját és egy fittebb társa elhappolja előle a lányt. A fitt fiú zsebében vagy autója hátsó ülésén pedig ott van a magazin. Szeretnénk pozitív üzenetet közvetíteni, ennek érdekében azokra az előnyökre kellene koncentrálni, hogy a férfi MH-t olvas.
- Milyen szuperhőshöz hasonló képességekre tehetnek szert, ha követik a MH tanácsait?
- Ha menőzni akarnak a csajoknak, segíthet a MH!
- Az egész világ egy edzőterem (hétköznapi helyeken is lehet edzeni, az utcán, egy üzletben, egy aluljáróban…)
- A magazin 6 pillérének bemutatása vicces és kreatív módon.
- Idősek beszélnek napjaink fitnesz/futás/egészség/pénzügy témáiról viccesen, miszerint unokájuk, gyerekük milyen furcsa dolgokat művel („térikszel”, futnak és nem muszájból, alig isznak) ami számukra érhetetlen, vagy azt hiszik, hogy a trx egy drog stb..)
- Fontos, hogy a videó legyen humoros, mert a MH magazin is az, de ne erőltetett módon. Kerüljük a videóban a sztereotípiákat (Pl. az elhízott férfi rossz, az izmos jó…).
- Az alábbi videókhoz hasonló stílusú megoldásokat várunk:
- http://www.youtube.com/watch?v=fkkZHnKxyyc&feature=relmfu
- http://www.youtube.com/watch?v=44aw92CgROI
- http://indavideo.hu/video/Motivacio_Casey_Neistattol
- http://www.youtube.com/watch?v=iozZTJB2XOw
- http://www.youtube.com/watch?v=2JnYcuRW_qo
- http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=XPTpEkdceic
- http://www.youtube.com/watch?v=auEdEYY3ao4
- http://www.youtube.com/watch?v=PIs7JkwVc6k
- http://www.youtube.com/watch?v=yR0lWICH3rY
- http://www.youtube.com/watch?v=sSpu5O7Z4fI&feature=related
- http://www.youtube.com/watch?v=PIs7JkwVc6k
- http://www.youtube.com/watch?v=hqOBR_Xbw2I
- http://www.youtube.com/watch?v=7_VTH52TGOQ&feature=fvwrel
- http://www.youtube.com/watch?v=S4ZO2FD4pNA
A fentieken túl örömmel vesszük a pályázók egyéni meglátásait is.
Díjak
A pályázat fődíja, a győztes érdeklődésének leginkább megfelelő, egy szabadon választott (író, rendező, producer, operatőr, vagy vágó-hangmérnök) filmkészítő kurzus a Budapest Film Academy/ELTE a következő (2013 tavaszi) szemeszterében.
Elbírálás
A Budapest Film Academy a beérkezett anyagok közül kiválasztja az öt legjobbnak ítélt forgatókönyvet. Ezeket prezentálja a Marquard Media kiadónak, aki végül kiválasztja a nyertes ötletet.
Beküldési határidő: 2012.október 13.
További információ
További cikkek a rovatban
Tokiói Biennále – „OSHIBORI Linkage” – nemzetközi művészeti pályázat
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj