2017. március 1.-ig lehet benyújtani az alternatív Nobel díjként is elhíresült Right Livelihood díjra.
2016-ban a szíriai polgárháborúban a civilek megmentéséért dolgozó „fehérsisakosok”, Mozn Hasszan egyiptomi nőjogi aktivista, Szvetlana Gannuskina orosz emberi jogi aktivista, valamint a Cumhuriyet című török napilap kapta az Alternatív Nobel-díjat.
A díjjal 3 millió svéd korona (mintegy százmillió forint) is jár, mely egyenlően oszlik meg a négy kitüntetett között. A hagyományos Nobel-díjjal szemben egyfajta bírálatot is megfogalmazó Alternatív Nobel-díjat 1980 óta évente ítélik oda az emberi jogokért, környezetvédelemért és békéért munkálkodó egyéneknek, illetve szervezeteknek – írta az index.hu.
A jelölésről és a díjról az Right Livelihood Award Alapítvány honlapján lehet olvasni.