közösségszervezés pályázat Archive

Pályázat közösségi kezdeményezések támogatására

Az Ökotárs Alapítvány pályázatot hirdet közösségi kezdeményezések támogatására. A pályázat célja a magyarországi civil társadalom jog- és érdekérvényesítő, illetve mozgósító képességének növelése és a közhivatalok, intézmények és piaci szereplők feletti hatékony állampolgári ellenőrző képességének erősítése.

Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása

Az “Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” című projekt célja, hogy aktivizálja, és önkéntes tevékenységek által fejlessze az észak-magyarországi régióban található (többnyire) hátrányos helyzetű (kis)települések és nagyobb települések hátrányosabb helyzetű településrészein élő közösségeit, valamint elősegítse a közösségek valamennyi tagjának aktivizálását és tevékeny együttműködését.

CKA – Közösségszervezés pályázat

A Civil Kollégium Alapítvány közösségszervező pályázati felhívása. A kezdeményezés szervesen kapcsolódik a Civil Kollégium Alapítvány 2010-óta tartó országos közösségszervező szakmai építkezéséhez, melynek idei pályázati felhívása is a társadalmi önszerveződést, a helyi közösségek érdekérvényesítését kívánja erősíteni.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu