
A Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke kritikai plakátpályázatot hirdet Digitális szmog címmel. Az alkotások beküldési határideje: 2021. május 28.
KONTEXTUS
Az elmúlt év hozadékai, történései és változásai a digitális jelenlétet gyakorlatilag kötelezővé tették. A világ minden területére kiható Covid-19 járvány okozataként a valós emberi kapcsolatok is háttérbe szorultak, a személyes emberi találkozások pedig minimalizálódtak a fertőzésveszély miatt. A kultúra és vele együtt a vizuális kommunikáció is túlnyomórészt az online térbe szorult.
Mindeközben a minket érő képi ingerek, képáradat mértéke és intenzitása egyre csak növekszik, a digitális világban folytatott interakcióinkkal karöltve. Megnőtt a digitális zaj. Politikai vezetők, sztárok, szolgáltatások, vallási felekezetek és mozgalmak próbálják elérni a figyelmünket, reklámok zuhataga ömlik ránk. A közösségi hálók segítségével pedig ezek az információk futótűzként képesek terjedni, és társadalmi konfliktusokat válthatnak ki. Ezen a ponton beszélhetünk akár egyfajta digitális szmogról is, amelybe lépve meg annyiszor kénytelenek vagyunk metaforikus értelemben egyéni maszkot használni, mely afféle szűrőként szolgál a friss ingerek megválogatásakor és magunkhoz vételekor.
A kulturális események online térbe való költözése egyben egy újfajta befogadói, előadói és alkotói attitűd kialakulását is eredményezte az elmúlt időszakban, míg a városi környezetben elhelyezett reklámfelületek változatlanul és gyakran kihasználatlanul vannak jelen.
A Publicritic tervezőgrafikai rendezvénysorozat, illetve kiállítás pontosan ezeket az utcai felületeket célozza meg, alternatívát kínálva a már zsúfolttá vált online tér és a még megszorítás alatt álló valós, múzeumi kiállítótér mellé. Lehetőség szerint a kiállítás teljes vagy válogatott anyaga city-light poszterek és billboardok formájában kerül ki a nagyváradi környezetbe – így nem csak a képzőművészetet fogyasztó embereket érve el a városban.
MILYEN HASZNOSULÁSA VAN?
Mivel napjaink egyik legfontosabb problémája a szelekció, jelen rendezvénysorozattal a szervezők küldetésüknek érzik évről évre megteremteni a vizuális reflexiót a különböző társadalmi ferdeségekre, felhívni az emberek figyelmét, valamint elgondolkodtatni őket a jelenlegi és jövőbeli problémákról.
Gondoljunk csak a járványhelyzetre, az identitásra, a világszerte újra meg újra előbukkanó kisebbségi problémákra, a család körüli vitákra vagy épp a globális manipulációra – és legfőképp gondoljunk mindezek visszhangjára a közösségi hálókon és a médiában, illetve a már említett digitális szmogra. A fenntartható jövő építésének alapkövei lehetnek, ha nemcsak tudatosítjuk a felmerülő problémákat, hanem beszélünk is róluk.
Nem utolsó sorban pedig jelen felhívás és kiállítás célja egyben motiválni is a fiatal, illetve a tapasztalt alkotókat, hogy merjenek álláspontot foglalni, valamint a saját véleményüket vizuálisan kifejezni.
A PÁLYÁZÓK KÖRE
A Publicritic pályázatra bárki jelentkezhet állampolgárságtól függetlenül, aki a 18. életévét betöltötte és hajlandóságot érez a kritikai megfogalmazásra.
Pályázni csak egyéni úton lehet, csoportos alkotásokat a szervezők nem fogadnak.
A PÁLYAMUNKÁK KRITÉRIUMAI
A beküldendő alkotások a Digitális szmog hívószóra hallgatnak. 2020-nál régebben készült munkák nem nevezhetők.
Minden pályázó legtöbb 3 pályaművel nevezhet. A plakátsorozatok elemei külön alkotásnak számítanak, azaz egy háromelemes sorozat 3 alkotásnak minősül.
NEVEZÉS
A pályázatra való nevezés díjtalan. A pályázatra jelentkezni kizárólag a www.publicritic.com weboldalon lehet, a JELENTKEZEM gombra kattintva, a nevezési űrlap kitöltésével és a pályázati alkotások csatolásával.
A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával nevezhet.
Az alkotások beküldési határideje: 2021. május 28., 24:00 (UTC+2)
A BEKÜLDENDŐ ALKOTÁSOK PARAMÉTEREI
Méretarány: 4×3. Beküldeni PDF formátumban, 300 DPI felbontásban, CMYK állományban lehetséges. A digitális fájlok mérete nem haladhatja meg a 100 MB-ot.
Fájlok elnevezése: vezetéknév_keresztnév_munkacím
(A nevezési űrlapon szükséges feltüntetni az alkotások címét a pályázó anyanyelvén és angolul.)
Kérjük, a beküldendő alkotásokat helyezzék bele a weboldalról letölthető sablonba.
Javasoljuk a vektoralapú munkák készítését, tekintettel arra, hogy lehetőség szerint a beválogatott munkák óriásplakátként fognak megjelenni Nagyvárad utcáin.
ZSŰRIZÉS
A Publicritic zsűrijét Vargha Balázs tervezőgrafikus (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), Szigeti G. Csongor képzőművész (Eszterházy Károly Egyetem) és Bartha Sándor képzőművész (Partiumi Keresztény Egyetem) alkotják.
A zsűri döntései nem felülbírálhatók.
DÍJAK
Fődíj – 1.000 euró
II. díj – 800 euró
III. díj – 500 euró
Közönségdíj – 300 euró
Különdíjak – lehetőség szerint
Letölthető dokumentumok
KIÁLLÍTÁS ÉS DÍJÁTADÓ
A háromtagú zsűri által beválogatott alkotások lehetőség szerint city-light poszterek formájában, a díjazott alkotások pedig billboardok formájában lesznek kiállítva Nagyvárad utcáin, a Szent László Napok keretében ( június 21-27.). Díjátadó esemény a járványhelyzet alakulásának függvényében szervezhető. A nyertesek és kiállítók előzetes értesítést kapnak a kiállított alkotások, illetve lehetőség szerint a díjátadó helyszínéről és időpontjáról.
EGYÉB TUDNIVALÓK
A zsűri által beválogatott és a díjazott alkotások bekerülnek a Publicritic katalógusába, megjelennek annak weblapján és közösségi média platformjain.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására
Pályázat műemlék épületek felújítására és kapcsolódó képzőművészeti alkotások restaurálására
2 millió forintos ösztöndíj álmaid megvalósításához
Pályázat megjelenési, bemutatkozási és állandó árusítási lehetőségre magyar tervezők, dizájnerek és iparművészek számára