palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

TÓTalJOY díj pályázat

Tót Endre és a Szépművészeti Múzeum – a szervezeti egységeként működő Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet útján – pályázatot hirdet művészeti kutatásra épülő projektterv megvalósításának támogatására.

A TÓTalJOY díj alapítója és támogatója, Tót Endre képzőművész, hosszú ideje tervezte egy olyan támogatási forma létrehozását, amely a kortárs magyar képzőművészeti szcéna szereplőit segíti.

A díj elnevezése Tót Endre 1970-es években elindított és az öröm fogalmára épített konceptuális programjából ered. A korai öröm-darabok, illetve a TÓTalJOY-sorozat akciói a kelet-európai konceptuális művészet legfontosabb alkotásai közé tartoznak.

„Örömeim” a 70-es évek diktatórikus állapotának visszatükröződései. Az örömök abszurd eufóriájával válaszoltam a cenzúra, a bezártság és az élet minden területén érezhető elnyomásra, habár ez az elnyomás nagyon finom eszközökkel, szinte alig láthatóan működött. Nagyon indirekt módon reagáltam arra a korra, amelyben élnem kellett. Humorral, könnyeden és valahol filozófiával. A sötét színeket, a drámát következetesen elkerültem munkáimban. Ha eltekintek a kor ideológiájának nyomasztó hatásától, az örömök a magány, az egyedüllét örömei is voltak. Amit az ember átélhet az elnyomás alatt, de a legnagyobb szabadságban is.

A TÓTalJOY díjra kortárs művészek pályázhatnak megvalósításra szánt, művészeti kutatásra épülő projekttervvel. Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek reagálnak a kulturális kontextusok változásaira és a kortársi dilemmákra.

A nyertes pályázó részére kutatási és kurátori konzultációs lehetőséget biztosítunk az SZM-KEMKI-ben, valamint kiállítást szervezünk a megvalósuló projektből.

Díjazás

A TÓTalJOY Művészeti díj összdíjazása bruttó 10.000 EUR-nak megfelelő forintösszeg, amelyből 6000 EUR a művész honoráriuma; a fennmaradó 4000 EUR pedig a pályázati felhívás lebonyolítására, valamint a projekt és kiállítás megvalósítására fordítandó.

Lebonyolítás

A művészeti díj odaítéléséről egy kilenctagú, hazai és nemzetközi tagokból álló grémium dönt, akik a beérkezett digitális portfóliók alapján választják ki a nyertes pályázatot.

A grémium tagjai 2023-ban

Zdenka Badovinac (igazgató, Kortárs Művészeti Múzeum (MSU), Zágráb)
René Block (kurátor, galerista, Berlin)
Fehér Dávid (igazgató SZM – KEMKI)
Kaszás Tamás (képzőművész, 2021. évi díjazott)
Kürti Emese (kutatási igazgatóhelyettes, KEMKI)
Lukács Nóra (kurátor, Berlin)
Michal Novotný (a Modern és Kortárs Gyűjtemény vezetője, Nemzeti Galéria, Prága)
Berenika Partum (kurátor, Berlin)
Petrányi Zsolt (osztályvezető, SZM – Magyar Nemzeti Galéria, Jelenkori Osztály)
Pályázati koordinátor: Ádi Brigitta kutató asszisztens, SZM – KEMKI

Pályázati ütemezés

  • A pályázatokat elektronikus úton a totaljoy@szepmuveszeti.hu e-mail címre várjuk.
  • Leadási határidő: 2023. március 12. 24:00 óra
  • A pályázat elbírálásának határideje: 2023. március 30.
  • Nyilvános beszámoló: a pályázat eredményének kihirdetését követő 6 hónap
  • Projektterv megvalósításának határideje: a pályázat eredményének kihirdetését követő 12 hónap
  • Grafika: Regős Benedek

Facebook esemény

Letölthető anyagok
TÓTalJOY_Művészeti_Díj_Teljes_Pályázati_Felhívás_2023
TÓTalJOY_Művészeti_Díj_Részvételi_Nyilatkozat_2023
TÓTalJOY_Művészeti_Díj_Adatkezelési_Tájékoztató_2023