palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Uniós forrásból újul meg Pécel városközpontja

Pécel városközpontjának újjávarázsolására 500 millió forint uniós forrást nyert el a pályázaton közösen indult Műemlékek Nemzeti Gondnoksága és a helyi önkormányzat, a kivitelezési munkálatok még az idén megkezdődnek – közölte a Pest megyei város polgármestere hétfőn az MTI-vel.

A 14 ezer lakosú agglomerációs település közepén a műemlék Ráday-kastély és a közelben nemrég felújított Szemere Pál Gimnázium közötti 300 méteres távolságon egy hangulatos sétálóutcát alakítanak ki díszburkolattal, stílszerű kandeláberekkel. A leendő utca kapcsolódik a szintén megújuló, történelmi levegőjű Kossuth térhez, mellette a zeneiskolánk helyet adó műemlék jellegű Erdey-Grúz-kúriával – mondta Benkovics Gyula.Hozzátette: mindez együtt különleges atmoszférájú egységet alkotva olyan arculatot adhat a városközpontnak, amely – a tervezők szerint- új idegenforgalmi-kulturális vonzerőt jelent majd Budapest közelében. A pályázathoz szükséges 180 millió forintos önrészt az önkormányzat saját költségvetéséből gazdálkodja ki.

Az elképzelés szerint nem csupán a centrumot fejlesztik Pécelen, hanem a városon át folyó Rákos patak partját is rendbe hozzák és kerékpárutat, ligetes kiránduló helyet alakítanak ki. A város vezetése most tárgyal a tárcával a település közelében elterülő 29 hektáros, jelenleg kihasználatlan honvédségi terület átvételéről. Itt szálloda, sport- és szabadidőközpont épülne, ami az M0-ás körgyűrű jóvoltából nem csupán a környékbelieknek, de az M0-ás körgyűrű jóvoltából a Ferihegyi repülőtér tranzitutasainak is pihenőül szolgálhat, a repülőtér ugyanis 10 percen belül innen elérhető – mondta Benkovics Gyula.
(MTI)