Aláírták a Székesfehérvár és térsége szennyvízcsatorna-hálózatának bővítéséről szóló uniós nagyprojekt támogatási szerződését. A 8,5 milliárdos beruházással teljessé válik Székesfehérvár csatornázottsága, és kiépül a szennyvízelvezetés Pátkán, Pákozdon és Seregélyesen. A települések a Velencei-tó érzékeny, illetve fokozottan érzékeny vízgyűjtőjén helyezkednek el, így a fejlesztéssel lehetővé válik a tó vízminőségének megóvása, és több mint 17.500 lakos életminősége is javul. A székesfehérvári aláírási ünnepségen részt vett Oláh Lajos, a KvVM államtitkára, aki elmondta: a székesfehérvári beruházás egyik nagyon fontos eleme a nemzeti szennyvízelvezetési és tisztítási programnak, amely szerint 2015-re a csatornaellátottság országos szinten a jelenlegi 70%-ról közel 90%-ra fog nőni.
A székesfehérvári szennyvízelvezetési agglomeráció kilenc települést foglal magába, és 86,5%-os csatornázottság jellemzi. A projekt ebből négy települést érint: Pákozdon, Pátkán és Seregélyesen nincs csatorna-hálózat, ott ki kell építeni, ezen kívül Székesfehérvár bizonyos városrészein (pl. Öreghegy, Feketehegy, Csala, Kisfalud, Börgönd) is hiányzik az ellátás, azt is bővíteni kell.
Az új szennyvíz-átvezetések miatt a város egyes főgyűjtőit is rekonstruálni fogják, illetve helyenként a vezetékek átmérőjét is növelni kell.
A tervek szerint megépítenek összesen több mint 180 km csatornát, gyűjtőt és főgyűjtőt, felújítanak több mint 3 km vezetéket, megépítenek 26 átemelőt és több mint 200 házi beemelő szivattyút is.
A három település szennyvizét a jelenleg szabad kapacitásokkal rendelkező székesfehérvári szennyvíztisztító telepen kezelik majd.
A program befejezésekor, a több mint 6700 új bekötéssel az agglomerációban közel 100%-os lesz a csatornázottság.
Az érintett települések és településrészek a Velencei-tó érzékeny és fokozottan érzékeny vízgyűjtő területén találhatók, ezért különösen fontos a keletkező szennyvizek megfelelő összegyűjtése, elszállítása és kezelése. A projekt eredményeképp javul a Velencei-tóba jutó felszín alatti vizek minősége, így lehetővé válik a tó vízminőségének megóvása, a veszélyeztetettség csökkentése is.
A projekt tervezett nettó összköltsége 8,57 milliárd forint. Ehhez az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Programja (KEOP) 6,43 milliárd forintos támogatást biztosít, amelyből 5,47 milliárd uniós forrás, 0, 96 milliárd pedig hazai költségvetési társfinanszírozás. A fennmaradó 2,14 milliárd forintot a négy önkormányzat önerőként biztosítja.
A tervek szerint 2009 közepén lezajlanak a közbeszerzési eljárások, ezt követően kezdődhet meg a kivitelezés, ami várhatóan 2012 végére fejeződik be.
Az ünnepségen az államtitkár elmondta: az uniós irányelvnek megfelelő Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és –Tisztítási Megvalósítási Program szerint 2015-re a hálózattal összegyűjtött szennyvíz 100%-a kizárólag biológiai tisztítás után kerül csak a befogadóba, és a csatornaellátottság országos szinten a jelenlegi 70%-ról közel 90%-ra fog nőni. Ennek megvalósítását segíti az Új Magyarország Fejlesztési Terv, amelyben 2007. és 2013. között 380 milliárd forint áll rendelkezésre szennyvíz-elvezetési és tisztítási projektek megvalósítására.
(KVVM)
linkek: Veszprém látnivalók Lengyelország nyaralás Berat utazás
További cikkek a rovatban
Lakótelepi zöldfelület-gondozási pályázat a Fővárosban
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Lakossági azbesztmentesítés pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
A Föld bajnokai pályázat
Ösztöndíj művészek, civil társadalmi szereplők, tudósok, újságírók, valamint emberi jogi és környezetvédelmi aktivisták számára
Start ösztöndíj pályázat
Pályázat klímaügyi információterjesztés és intézkedések fejlesztésére
Védett: Európai Bauhaus-díj nem csak építészeknek
Környezetvédelemmel foglalkozó diplomások számára hirdetett ösztöndíj Németországban
Pályázat elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok, e-cargo biciklik beszerzésére
Pályázat új óvoda- és iskolakertek létrehozására és felkészítésük pedagógiai célú hasznosításra
KTÜ-KP-1-2021/1 – Kistelepülési üzletek támogatása pályázat eredmények
Sensing the City – pályázat köztéri művészeti intervenciók megvalósítására
Pályázat a fenntartható fejlődéshez hozzájáruló terméket vagy szolgáltatást előállító hazai vállalkozások piacra jutását előmozdító tevékenységek finanszírozására
Közterületi Installációs pályázat
Vodafone Digitális Díj 2021
Pályázat társasházak, lakásszövetkezeti lakóépületek belső udvarainak zöldfelület fejlesztésére
Hasznosítsuk újra, használjuk többször! fotópályázat
Hármashatár-hegyi ötletpályázat