Az Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program közoktatás fejlesztési intézkedésére benyújtott pályázaton sikerrel szerepelt a leghátrányosabb helyzetű kistérségek egyikében elhelyezkedő település. A Jászkiséri Önkormányzattal közös fenntartásban lévő pélyi óvodára és iskolára 170 millió forint összegű támogatást ítélt meg az irányító hatóság.
A támogatási szerződés megkötése után, még ebben az évben megindulhatnak a kivitelezési munkálatok.A közel 180 millió forintos beruházás keretében az iskola és óvoda felújítására kerül sor. Az óvodában új szigetelést kap a lapostető, új nyílászárók kerülnek beépítésre és megújul a vizesblokk, a csoportszobák és az öltözők is. Az iskola főépülete egy tanteremmel bővül, így a szükségtantermek felszámolása után, mind a nyolc évfolyam ugyanabban épületben kap majd helyet.
A régi épületszárny teljes felújítása után egy melegítőkonyha és ebédlő kerül kialakításra, a hozzá kapcsolódó szociális helységekkel együtt, amelynek köszönhetően több osztályt lehet majd egyszerre ebédeltetni.Az épületek felújításán és teljeskörű akadálymentesítésén túl, az oktatást-nevelést segítő eszközök beszerzésére és játszóudvar kialakítására is sor kerül.
http://web.pr.hu/csetebalazs/tagintezmeny.php
További cikkek a rovatban
KTÜ-KP-1-2021/1 – Kistelepülési üzletek támogatása pályázat eredmények
Az Év Magyar Autója logópályázat nyertese
A Kisfaludy szálláshelyfejlesztési program támogatott projektjei
A háztartási nagygépek energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram nyertesei (2018.12.20)
24 milliárd forint EFOP támogatás jut a kulturális területre 2014-2020 között
Több mint 700 beruházás kap támogatást a Kisfaludy Programból
Édes érzés alkotói pályázat
600 millió forintot osztottak szét a határon túli, fiatal magyar vállalkozások között
68 milliárd forint fejlesztési forrásról döntöttek a vállalkozások fejlesztési támogatására
24 település 400 millió forint támogatást nyert szociális intézményeik felújítására
Növekszik a környezetvédelmi és természetvédelmi pályázati keret
Kézműves söröző nyerte a Vágj bele életed vállalkozásába című pályázatot
Magyar építészeti projekt nyert nagydíjat Párizsban
Harsányi András a legjobbak között az „Év városa” nemzetközi fotópályázaton
Te hogyan spórolsz az energiával? plakátpályázat nyertesei
Magyar haiku a Marsra!
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. augusztus 16-án felfüggesztette az Új Széchenyi Terv Társasházak Energetikai Felújítása Alprogramja pályázati konstrukciót
A tervezettnél több nyertes az OTP Társasházi pályázaton
Laptopdekor.hu grafikai verseny pályázati eredmények
Magyar diákok nyertek Google ösztöndíjakat
GAZDANet Program – kezdődik a számítógépek átadása
Fekete Doboz Közhasznú Alapítvány riport és esszé pályázata
Young Creative Chevrolet 2011-es művészeti pályázat eredményhírdetés
Megosztó pedagógus-megosztó iskola 2011 díj nyertesei