A konstrukció célja, hogy előmozdítsa a vállalkozások közötti együttműködéseket, valamint a vállalkozások más vállalkozásokkal, oktatási intézményekkel, K+F intézményekkel, helyi gazdasági szereplőkkel klaszter formában megvalósuló együttműködéseinek létrehozását, illetve fejlesztését. Ezen belül különösen fontos, hogy lehetőséget biztosítson a regionális stratégiákban, operatív programokban, ill. az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) megfogalmazott kulcságazatokban működő vállalati együttműködések és klaszterek versenyképességének növelésére. A hálózatos és a klaszter együttműködések menedzsment szervezeteinek létrehozását a támogatott projektek keretében. Közös beruházások megvalósulását, amelyek növelik az együttműködések és a klaszter tagjainak versenyképességét. Az innováció orientált fejlesztések és együttműködések létrejöttét.
Részcélok
- Vállalati együttműködés – legalább 3 mikro- vagy kisvállalkozás közös beruházásának támogatása
- Induló klaszterek menedzsmentjéhez kapcsolódó tevékenységek támogatása
- Fejlődő klaszterek komplex projektjeinek támogatása
Kódszám: DAOP-1.2.1.-11, DDOP-1.1.3.-11, ÉAOP-1.1.2./A-11 , ÉMOP-1.2.1.-11, KDOP-1.2.1.-11, KMOP-1.5.2.-11, NYDOP-1.1.1./A-11
A támogatott pályázatok várható száma (darab):
Operatív Program
|
Vállalati együttműködés
|
Induló klaszterek
|
Fejlődő klaszterek
|
Összesen
|
DAOP |
10 |
10 |
10 |
30 |
DDOP |
14 |
8 |
5 |
27 |
ÉAOP |
8 |
8 |
8 |
24 |
ÉMOP |
10 |
10 |
10 |
30 |
KDOP |
5 |
5 |
5 |
15 |
KMOP |
8 |
4 |
5 |
17 |
NYDOP |
6 |
6 |
3 |
15 |
Összesen |
61 |
51 |
46 |
158 |
PÁLYÁZÓK KÖRE
Jelen kiírás keretében vállalati együttműködés esetében kizárólag az alábbi jogállású 800/2008/EK rendelet I. melléklete szerinti mikro- és kisvállalatnak minősülő szervezetek nyújthatnak be pályázatot (KSH besorolással):
- Kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok (KSH 112, 113, 114, 139, 211, 212, 226, 229)
- Szövetkezetek (KSH 124, 125, 129)
- SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók (KSH 231, 232)
- Egyéb vállalatok (KSH 721)
Jelen kiírás keretében induló klaszterek esetében az alábbi jogállású, a klaszter menedzsment feladatait ellátó szervezetek nyújthatnak be pályázatot (KSH besorolással):
- kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, non-profit gazdasági társaságok (KSH 112,113,114, 211,212,226, 571, 599, 691),
- szövetkezetek (KSH 121, 124, 125, 129)
- egyesülés, egyesületek, köztestületek (KSH 529,541,549, 591),
- alapítványok (KSH 561,562,569),
- kutató intézetek, oktatási intézmények (KSH 312, 322, 342),
Jelen kiírás keretében fejlődő klaszterek esetében a klaszter menedzsment feladatait ellátó, alábbi jogállású szervezetek nyújthatnak be pályázatot (KSH besorolással)
- kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, non-profit gazdasági társaságok (KSH 112, 113, 114, 211, 212, 226, 571, 599, 691),
Projekt területi korlátozása
A klasztereknek és a vállalati együttműködéseknek a régióban működő vállalkozások érdekeit kell szolgálnia (a klaszter tag vállalatok, valamint az együttműködésben részt vevő vállalkozások több mint 50%-ának az adott régióban székhellyel vagy telephellyel kell rendelkeznie). Az építésnek az adott régióban kell megvalósulnia, eszközbeszerzés esetén az adott régióban kell üzembe helyezni az eszközt. Amennyiben a klaszter tagjainak vagy az együttműködésében részt vevő vállalkozásoknak a száma egyik régióban sem éri el az 50%-ot, úgy a klaszter vagy az együttműködésben részt vevő vállalkozások abban a régióban pályázhatnak, ahol a legtöbb tagjuk van. Amennyiben a klasztertagok száma megegyező több régióban is, a pályázónak döntenie kell, hogy ezen régiók közül melyikben valósítja meg a projektet.
Támogatás formája: A pályázó működési támogatásának nem minősülő visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatásban (vissza nem térítendő támogatás) részesül.
Támogatás mértéke és jogcíme: A támogatás mértéke az igényelt támogatás, valamint az összes elszámolható költség hányadosa, százalékos formában kifejezve.
A jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege:
Régiók |
Észak-magyarországi régió
|
Dél – alföldi régió, Dél – dunántúli régió; Észak- alföldi régió; Közép – dunántúli régió; Nyugat – dunántúli régió
|
Közép-magyarországi régió
|
Támogatás összege (millió forint) |
|||
Tevékenység | Minimum-maximum | Minimum-maximum | Minimum-maximum |
Vállalati
együttműködés |
10 – 50 |
10 – 25 |
10 – 25 |
Induló
klaszterek |
10 – 40 |
10 – 30 |
10 – 30 |
Fejlődő
klaszterek |
10 -150 (50) |
10 – 100 (25) |
10 – 150 (25) |
Önerő mértéke: Jelen kiírás keretében megvalósítandó projektekhez a tervezett tevékenységek arányától és a meghatározott támogatási mértékektől függő, de minimálisan az elszámolható költség 20 %-ának megfelelő mértékű önerőt szükséges biztosítani.
Jelen kiírásban egyfordulós eljárásrendben, egyszakaszos bírálati folyamat keretében történik a pályázatok elbírálása.
Letölthető dokumentumok
- Pályázati felhívás
- Általános pályázati útmutató
- Projekt adatlap
- Csatolt dokumentumok letöltése egyben
A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje
A pályázatot (kitöltött projekt adatlapot és a felhívásban, valamint az útmutatóban előírt mellékleteket) elektronikus adathordozón (kizárólag egyszer írható, írásvédett CD/DVD lemezen) a pályázati kiírás részét képező, kinyomtatott és cégszerűen aláírt nyilatkozattal együtt zárt csomagolásban, ajánlott küldeményként vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével a következő címre kell beküldeni:
Dél-Alföldi Operatív Program
DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
6726 Szeged, Közép fasor 1-3.
Dél-Dunántúli Operatív Program
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
7621 Pécs, Mária utca. 3.
Közép-Dunántúli Operatív Program
Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 1. III. em.
Közép-Magyarországi Operatív Program
Pro Regio Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
1146 Budapest, Hermina út 17.
Észak-Alföldi Operatív Program
ÉARFÜ Nonprofit Kft. ROP KSZ
4002 Debrecen 2. Pf. 501.
A csomagként benyújtásra kerülő pályázatokat a következő címre kérjük megküldeni:
ÉARFÜ Nonprofit Kft. ROP KSZ 4028 Debrecen, Simonyi út 14.
Észak-Magyarországi Operatív Program Norda Nonprofit Kft
3525 Miskolc, Széchenyi u. 107. Pf. 228.
Nyugat-Dunántúli Operatív Program
Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
9700 Szombathely, Kőszegi u. 23.
A pályázatok benyújtása 2011. március 1-től 2011. május 13–ig lehetséges.
A pályázatok benyújtása ezen időtartam alatt folyamatos. A pályázatok elbírálása egyszerre történik a beadási határidő lejártát követően. A benyújtás napja az a nap, amikor a postai bélyegző szerint a pályázatot postára adták.
Forrás: http://ujszechenyiterv.gov.hu/
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Vállalati digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/B-24
Digitális termék-innovációs fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/A-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat