VEZÉRFONÁL A BIZOTTSÁG SZÁMÁRA EURÓPAI ÖTLETVERSENY. Az Európai Bizottság közös jelképpel („vezérfonállal”) kívánja ellátni brüsszeli és luxembourgi épületeit, amihez ötleteket gyűjt azzal a céllal, hogy érthetőbbé és ismertebbé váljon a nagyközönség előtt.
KI VEHET RÉSZT?
A verseny olyan hallgatóknak szól, akik felsőfokú tanulmányokat folytatnak valamely építészeti, valamint képző-, illetve iparművészeti felsőoktatási intézményben vagy egyéb, például képzőművészet, vizuális kommunikáció, grafika vagy bármely más kapcsolódó szakirányban.
Pályázni csak az EU 27 tagállamának valamelyikében működő oktatási intézménybe járó uniós polgároknak lehet.
Csak a 18. életévüket betöltött személyek jelentkezhetnek.
A pályázónak a jelentkezés vagy a pályamű beküldése alkalmával nem kell igazolnia életkorát, állampolgárságát, illetve azt, hogy szabályszerűen beiratkozott egy oktatási intézménybe. Ezt csak akkor kell megtennie, ha bekerül a 3 döntőbe jutott közé.
MIT KELL TENNEM?
Első lépésben a ec-fil-rouge@ec.europa.eu címre 2010. július 31-én brüsszeli idő szerint éjfélig küldött e-mailben lehet jelentkezni, feltüntetve a pályázó vezeték- és utónevét, címét, születési idejét, e-mail címét, valamint oktatási intézményének nevét és címét. Ezt követően a pályázó a versenyszabályzat utasításainak figyelembevételével küldheti be pályaművét.
HOGYAN KÜLDHETEM BE A PÁLYAMŰVEM?
A pályaművek 2010. szeptember 30-én brüsszeli idő szerint éjfélig tölthetők fel arra a webtárhelyre, melynek címét a versenyre való jelentkezés beérkezését követően küldjük meg a pályázóknak. Felhívjuk figyelmét, hogy a webtárhely aktiválására 2010. augusztus 4-án brüsszeli idő szerint déltől kerül sor.
HOGYAN ÉRTÉKELIK A PÁLYAMŰVEKET?
Az Európai Bizottság alkalmazottaiból álló 5 tagú zsűri a versenyszabályzatban előírt feltételek szerint fogja kiválasztani a verseny nyertesét, illetve a 2. és 3. helyezettet.
MIKOR HOZZÁK NYILVÁNOSSÁGRA AZ EREDMÉNYT?
A 3 döntőbe jutott kiválasztására 2010 novemberében kerül sor.
MILYEN DÍJAZÁSBAN RÉSZESÜLNEK A DÖNTŐBE JUTOTTAK?
A verseny nyertes pályázóját, akárcsak a döntőbe jutott további két (2. és 3. helyezett) pályázót meghívják a 2010 decemberében Brüsszelben megrendezésre kerülő díjátadó ünnepségre. A díjátadó ünnepségen való részvételük alkalmával a 3 döntőbe jutott pályázó utazási és szállásköltségeit a Bizottság viseli.
A díjnyertes 3 000 euró, a második helyezett 2 000 euró és a harmadik helyezett 1 000 euró díjazásban részesül.
MI TÖRTÉNIK A SZERZŐI JOGOKKAL ÉS A SZELLEMI TULAJDONHOZ FŰZŐDŐ JOGOKKAL?
A verseny nyertese a pályaműhöz kapcsolódó valamennyi szerzői jogot és szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat átruházza az Európai Bizottságra.
MI TÖRTÉNIK, HA A DÖNTŐBE JUTOTTAK VALAMELYIKE NEM TELJESÍTI A VERSENY FELTÉTELEIT?
A 3 döntőbe jutott listáján kívül felállítanak egy további listát az előzetes kiválasztás eredményével.
Amennyiben a 3 döntőbe jutott valamelyike nem teljesíti a versenyfeltételeket, kizárják a versenyből, és a 3 döntőbe jutott listáját az előzetes kiválasztási listát figyelembe véve megfelelően módosítják.
Bővebb információ:
http://ec.europa.eu/civil_service/audience/real_estate/index_en.htm
http://ec.europa.eu/oib/fil-rouge/index_hu.htm
Letölthető dokumentum
Forrás: http://ec.europa.eu/oib/fil-rouge/index_hu.htm
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Pályázat népismereti filmszemlére