A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA és a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség – MHVISZ az elmúlt évek során több kistelepülési ifjúsági közösségeket fejlesztő programot szervezett, hajtott végre. Ezek egyfajta összegzése a három éves EFOP támogatású „Vidéki fiatalok lendületben” címet viselő program. A program részeként, más tevékenységek mellett, 5000 lélekszám alatti kistelepüléseken ún. műhelytalálkozók lebonyolításához kaphatnak szakmai és pénzbeli támogatást ifjúsági közösségek vagy fiatalokkal foglalkozó szervezetek.
A műhelytalálkozók olyan kis létszámú helyi események, amelyek célja az adott település lehetőségeinek, kihívásainak közös végiggondolása.
A „world cafe” módszertan segítségével szervezett eseményeken részt vesznek a települési fiatalok mellett a helyi gazdasági, közhatalmi és civil közösségi képviselők. Az elmúlt két évben különböző településeken 62 eseményre került már sor, erősítve a helyben újszerű módszertanon keresztül a közösségi élményt és a programba bekapcsolódók szervezeti kapacitásait.
A műhelytalálkozókat szervező közösségek képviselői számára képzésre kerül sor. Ezeken elsősorban a szervezeti működést támogató egyéni készségek fejlesztése kerül a fókuszba. A képzés elsődleges célja, hogy az ifjúsági közösségek vezetői, meghatározó személyiségei felkészültebben, így magabiztosabban tudják feladataikat ellátni.
Ezen túl a képzés segíti az ifjúsági profilú szervezetek, közösségek együttműködését, az azonos célokért dolgozó szervezetek közötti személyi kapcsolatok erősödését.
A pályázatra olyan falusi közösségek jelentkezését várjuk, amelyek
- 5000 lakosnál kisebb lélekszámú településen működnek,
- tevékenységükben döntő részben fiatalok vesznek részt vagy
- tevékenységükkel elsősorban a település fiataljait szólítják meg és
- szívesen szerveznének eseményt a településen és
- két fő részvételét vállalják a projekthez kapcsolódó ingyenes ifjúsági közösségi képzésen
Nem feltétel, hogy bejegyzett egyesület legyen a közösség!
A helyi eseményeknél további elvárások a következők:
- 30 év alatti fiatalok szervezésében kell megvalósulniuk
- legalább 20 főnek kell azokon résztvenni, akik közül legalább 10 fő 30 év alatti fiatal
- az esemény résztvevői között kell lennie helyi vállalkozónak, közösségi vezetőnek, önkormányzati választott képviselőnek vagy polgármesternek.
A pályázaton településenként egy helyi esemény közvetlen lebonyolítási költségeihez (terembérlet, az eseményhez kapcsolódó vendéglátás) kaphatnak a pályázók 35.000,- forint támogatást. A pályázati összeg elszámolása, felhasználása annak nagyságrendjéhez igazodva nem bonyolult, mentes az öncélú adminisztrációtól. Így egy rövid tartalmi beszámolót kell készíteni az eseményről magáról, abban leírva, hogy milyen témák merültek fel és azokra milyen válaszokat adtak a résztvevők. Ezen túl csatolni kell az esemény jelenléti ívét, öt fényképet az eseményről, amelyen jól látható a résztvevői létszám valamit egy számlákkal alátámasztott összesítést az esemény költségekről. A támogatás a hiánytalan dokumentáció benyújtását követő 10 napon belül átutalásra kerül. Külön szerződéskötési vagy elszámolási procedúra nem nehezíti a résztvevők tevékenységét. A program adminisztrációja közvetlen, személyes.
A program részeként a jelentkezők számától függően 15-20 helyi esemény szervezéséhez, amelyeknek 2018. október 15-december 15 között kell megvalósulnia, adunk támogatást 2018. évben.
A képzés időpontja 2018. november 23-25., helyszíne Szegvár, Csongrád megye. A képzés ingyenes. A résztvevők utazási költségeihez külön elszámolás szerint legfeljebb személyenként 6000 forint támogatást adunk.
A pályázati űrlap az http://www.agrya.hu oldalról tölthető le. A pályázati űrlapon keresztül elsősorban a közösség működéséről szeretnénk információkat kapni. Az űrlapban leírtak alapján kerülnek kiválasztásra a nyertesek.
A kitöltött, aláírt űrlapot szkennelve, Pdf formátumban a muhelytalalkozo@gmail.com címre kell elküldeni.
Letölthető dokumentumok
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. október 4. kedd, 16.00 óra
Döntés a támogatott szervezetekről 2018. október 8., hétfőig
További cikkek a rovatban
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat