2014 YBL bicentenárium – A Magyar Építészet Éve Ybl Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából fotópályázatot hirdet középiskolások részére „YBL 2014” címmel.
A pályázat fővédnöke: L. Simon László kormánybiztos, az Ybl Emlékbizottság elnöke
A pályázat témája: A pályamű ábrázolhat bármely Ybl Miklós tervezte épületet, épület részletet, emlékhelyet, de feltétlenül fejezze ki valamilyen módon, hogy mit jelent 2014-ben Ybl épített és szellemi öröksége a szerző számára.
A pályázaton 9-13. osztályos középiskolások vehetnek részt.
Egy pályázó 3 db önálló vagy egy 3-5 képből álló fekete-fehér vagy színes sorozattal pályázhat. A felvétel kizárólag digitális technikával készülhet, a képet vagy képeket – jpg formátumban, maximum 1 MB-os méretben – kizárólag elektronikus úton, e-mailben lehet benyújtani.
A pályázat beküldésének határideje: 2014. június 30.
E-mail cím: palyazat@yblemlekev.hu
Az e-mail tárgya a következő legyen: Ybl 2014 – fotópályázat. Az elektronikus levélben fel kell tüntetni a pályázó nevét, iskolája nevét, osztályát, saját e-mail címét, postacímét és telefonszámát.
A pályázó a fotók beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a beküldött képeket korlátozás és jogdíj fizetése nélkül az Ybl-emlékévhez kapcsolódó kiadványokban és rendezvényeken felhasználja, a szerző nevének feltüntetése mellett.
A pályaműveket háromtagú, rangos zsűri bírálja el, a legjobban sikerült művekből kiállítást rendezünk. A zsűri első, második és harmadik díjat illetve különdíjat ad ki. A díjakat a beérkezett anyagokból rendezett kiállítás megnyitó ünnepségén adjuk át.
A pályázat lebonyolítása az NKA támogatásával valósul meg.
A pályázat lebonyolítója: YCP Communications Kft.
További cikkek a rovatban
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat