táncpályázat Archive

Pályázat a Néptáncantológia 2012 című rendezvényen történő részvételre

A Martin György Néptáncszövetség pályázatot hirdet a Néptáncantológia 2012 című rendezvényen történő részvételre. (2013. február 2. Budapesti Operettszínház). A pályázat célja, hogy az amatőr néptáncmozgalom és néptáncművészet újonnan született értékeit összegyűjtse és felmutassa, lehetőséget biztosítva a legszínvonalasabb művek színházi körülmények között történő bemutatásához.

Főszerepben a város! művészeti pályázat

Főszerepben a város! A Független Előadóművészeti Szövetség keresi Pécs kreatív polgárait, műhelyeit, zenekarait, bábosait, artistáit, táncosait! Jelentkezz bármivel, amivel szívesen szerepelnél, és vegyél részt egy összművészeti produkcióban egy neves rendező vezetésével, amelynek a bemutatója a Zsolnay Negyedben lesz június 15-én.  

Zsámbék, ahogy én látom: műemlékek nyomában-velünk élő történelem művészeti pályázat

A Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár, valamint Zsámbék Város Önkormányzata 2012-ben összművészeti pályázatot hirdet nem hivatásos alkotók számára “Zsámbék, ahogy én látom – műemlékek nyomában-velünk élő történelem“ címmel. A pályázat egy terveink szerint kétévente megismétlődő sorozat első része. A központi, állandó  téma: Zsámbék értékei, ezen belül minden alkalommal meghatározunk egy szűkebb altémát, 2o12-ben Zsámbék műemlékeit.

NKA Táncművészeti Szakmai Kollégium pályázat

A Táncművészeti Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet a 2011. április 1. és 2012. április 1. között megvalósuló, magas művészeti szakmai színvonalú táncművészeti tervek megvalósításának vissza nem térítendő támogatására.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu