Társasházak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása pályázat

otthon melegeMegjelent az Otthon Melege Program társasház-felújítási alprogramjának pályázati kiírása.

Pályázat kódszáma: ZFR-TH/1 5

Az alprogramra azon gazdasági szervezetek nyújthatnak be pályázatot, amelyek gazdálkodási formájuk szerint társasháznak vagy lakásszövetkezetnek minősülnek. A pályázat keretében a minimum 5, de legfeljebb 60 lakásos, 1946 után épült, 2006. december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkező, távfűtéssel, házközponti fűtéssel vagy lakásonkénti egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek támogatást.

Az állami támogatás mértéke – a megvalósítandó fejlesztéstől függően – az energetikai tanúsítvánnyal igazolt minden megtakarított széndioxid egységre 750-950 forint közötti összeg. Az elnyerhető támogatás mértéke nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50 százalékát.

Az alprogramban rendelkezésre álló bruttó 10 milliárd forint forrás elosztása régiónként történik. Szükség esetén a tárca fenntartja a jogot a régiók közötti forrás átcsoportosítására.

Támogatható tevékenységek köre
A pályázatban energia-megtakarítást eredményező, komplex épületenergetikai korszerűsítés megvalósítását célzó beruházások támogathatóak, tekintettel arra, hogy a legnagyobb energia-megtakarítás a komplex felújítással érhető el. Az így létrejövő beruházások hozzájárulnak a komfortérzet, valamint az ingatlan értékének növeléséhez.
Többek között támogatható beruházásnak minősülnek a lakások, a lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek külső nyílászáróinak cseréje; az épület valamennyi homlokzatának teljes hőszigetelése; épületgépészeti rendszerek energia-megtakarítást eredményező felújítása; illetve az épület gépészeti rendszeréhez csatlakozó megújuló energiafelhasználás kialakítása. Támogatható tevékenység továbbá a megújuló energiafelhasználás kialakítását, növelését szolgáló rendszerek kiépítése; az egyedi fűtéssel rendelkező ingatlanok esetében például a fűtési/fűtési-és használati melegvíz rendszer hőtermelő berendezés cseréje, valamint a meglévő fűtési rendszer hőleadóinak és/vagy csőhálózatának kialakítása,
korszerűsítése.

Letölthető dokumentumok

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül, 2015. április 30-tól a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatják be a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező társasházak, lakásszövetkezetek.

Az egyszerűsített kivitelezői regisztráció folyamatáról és a pályázati portál elérhetőségéről 2015. március elején várható további tájékoztatás.