A Táncművészeti Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet a 2011. április 1. és 2012. április 1. között megvalósuló, magas művészeti szakmai színvonalú táncművészeti tervek megvalósításának vissza nem térítendő támogatására.
A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván önrészt és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.
1. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat) új produkcióik megvalósítására.
Altéma kódszáma: 1517
Egy pályázó a témában 1 pályázatot adhat be.
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a produkciók kísérleti jellegűek, és új értékeket kívánnak felmutatni,
- a produkciók a gyermek és ifjúsági korosztályt célozzák meg,
- a produkció együttműködés keretében valósul meg,
- a produkciók alkotói és előadói sikerrel szerepeltek hazai és külföldi fesztiválon, versenyen vagy egyéb megmérettetéseken már részt vettek.
Támogatás igényelhető:
- honoráriumra, tiszteletdíjra,
- jelmezre, díszletre, kellékre,
- fény-, hangtechnika-, és látványtervezésre,
- bérleti díjra,
- promócióra,
- jogdíjra.
Az igényelhető maximum támogatási összeg pályázatonként: 4 millió forint.
A pályázathoz csatolni kell:
- a pályázó, valamint a megpályázott program résztvevőinek szakmai életrajzát,
- referenciákat,
- szinopszist, maximum 1-3 oldal terjedelemben
- befogadó nyilatkozatot.
Befogadó nyilatkozatot abban az esetben nem szükséges csatolni, amennyiben a bemutatót létrehozó intézmény, szervezet rendelkezik saját játszóhellyel és a tervezett produkciót saját játszóhelyén kívánja bemutatni. Az erről szóló nyilatkozatot a pályázathoz csatolni kell.
A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 60 millió forint.
2. Hivatásos, független, alternatív művészek, művészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat) már bemutatott produkcióinak forgalmazására.
Altéma kódszáma: 1518
Az adott produkcióra vagy a befogadó hely, vagy az azt bemutató művészek, művészeti együttesek pályázhatnak.
Az elbírálásnál előnyt élveznek azok a pályázók, akiknek a pályázatában szerepel, hogy a befogadó hely milyen mértékben járul hozzá a bemutatásra kerülő produkció költségeihez.
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a produkció a bemutató óta hány budapesti, vidéki, és külföldi előadást élt meg,
- referenciákkal igazolt szakmai tartalom (sajtótükör, szakdíjak, elismerések)
- a produkciók a gyermek és ifjúsági korosztályt célozzák meg,
- a produkció együttműködés keretében valósul meg,
- a produkció további tervezett előadásai és azok helyszínei.
Támogatás igényelhető:
- alkotók, közreműködök, előadók tiszteletdíjára,
- szállásköltségre,
- útiköltségére,
- szállításra,
- bérleti díjra,
- jogdíjra
- reklám- és propagandaköltségre.
A pályázathoz csatolni kell:
- hivatalos felkérést, vagy visszaigazolást (bemutató művészek, művészeti együttesek pályázata esetén)
- a bemutatandó előadás címét, tervezett időpontját,
- a meghívandó együttesek nyilatkozatát a meghívás elfogadásáról (befogadó intézmény pályázata esetén).
A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 12 millió forint.
3. Hazai hivatásos táncművész együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat), szólisták, szakemberek nemzetközi fórumokon – versenyeken, konferenciákon, tanulmányutakon való részvételére.
Altéma kódszáma: 1503
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a szakmai program értéke
- az elérendő cél mérhetősége
- a költségvetés realitása
Támogatás igényelhető:
- szállásra,
- útiköltségre,
- szállításra,
- biztosításra,
- részvételi díjra, regisztrációra, nevezési díjra,
- belépőjegyre,
- standbérleti díjra,
- bérleti díjra.
A pályázathoz csatolni kell:
- a rendezvény meghívóját, programját.
- verseny esetén rövid ismertetőt kérünk annak tematikájáról
A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 3 millió forint.
4. Rendező szervezetek jelentős külföldi társulatok és szólisták hazai találkozókon, fesztiválokon való felléptetésére, külföldi szakemberek fogadására.
Altéma kódszáma: 1524
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a szakmai program értéke
- az elérendő cél mérhetősége
- a költségvetés realitása.
Támogatás igényelhető:
- honoráriumra,
- szerzői jogdíjakra,
- fény- és hangtechnika költségekre,
- szállásra,
- útiköltségre,
- reklám- és propagandaköltségekre.
A pályázathoz csatolni kell:
- a meghívott külföldi személy, együttes elfogadó nyilatkozatát,
- a program helyét, idejét, a meghívás célját.
A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 5 millió forint.
5. Művészeti közép- és felsőfokú oktatási intézmények (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat) elméleti programjaira és táncprogramjainak megvalósítására és forgalmazására.
Altéma kódszáma: 1504
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a szakmai program értéke és megvalósíthatóságának realitása
- a költségvetés realitása.
Támogatás igényelhető:
- honoráriumra,
- díszletre, jelmezre, kellékre,
- útiköltségre,
- szállásra,
- csoportos étkeztetésre (maximum az igényelt támogatás 10%-a),
- bérleti díjra.
A pályázathoz csatolni kell:
- a megvalósítás célját, tervezett idejét, helyét
- forgalmazás esetén befogadó nyilatkozatot
A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 6 millió forint.
6. Határon túli magyar hivatásos művészek, művészeti táncegyüttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója pályázhat) produkcióinak magyarországi bemutatására.
Altéma kódszáma: 1532
Pályázatot csak határon túli hivatásos művészek, művészeti együttesek, szervezetek nyújthatnak be.
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a szakmai program értéke és megvalósíthatóságának realitása
- az elérendő cél mérhetősége
- a költségvetés realitása
Támogatás igényelhető:
- tiszteletdíjra,
- útiköltségre,
- szállásra,
- szállításra,
- reklám- és propagandaköltségre.
A pályázathoz csatolni kell:
- A befogadó intézmény szándéknyilatkozatát.
A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 3 millió forint.
7. Táncművészeti rendezvények, képzések, továbbképzések megvalósítására.
Altéma kódszáma: 1508
Pályázatot a rendezőszerv nyújthatja be.
Erre a pályázati pontra magánszemélyek és oktatási intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a szakmai program értéke és megvalósíthatóságának realitása
- az elérendő cég mérhetősége
- a költségvetés realitása.
Támogatás igényelhető:
- tiszteletdíjra,
- terembérleti díjra,
- kölcsönzési díjra,
- szállásra,
- útiköltségre,
- reklám- és propagandaköltségre.
A pályázathoz csatolni kell:
- a rendezvény célját,
- a képzés tematikáját, az oktatók nevét.
A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 7 millió forint.
8. Kiemelkedő jelentőségű táncművészeti kiadványok hagyományos vagy DVD-n történő megjelentetésére.
Altéma kódszáma: 1512
Pályázatot a mű kiadója nyújthatja be.
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a szakmai kiadvány értéke
- a költségvetés realitása
Támogatás igényelhető:
Hagyományos megjelentetés esetén
– szerzői honoráriumra (írói, illusztrátori, fotó),
– szerzői jogdíjakra
– fordítói, lektorálási honoráriumra,
– szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honoráriumra
– nyomdai előkészítési munkák esetén az alábbi jogcímekre:
– szöveg-, és képbevitel, (írás, szkennelés)
– kiadványszerkesztés (szedés, tördelés)
– képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
– korrektúra
– nyomdaköltségre (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás,
csomagolás)
DVD-n történő megjelentetés esetén
– szerzői honoráriumra (írói, illusztrátori, fotó),
– szerzői jogdíjakra
– fordítói, lektorálási honoráriumra,
– szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honoráriumra
– előkészítési munkák esetén az alábbi jogcímekre:
– szöveg-, és képbevitel, (írás, szkennelés)
– képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
– korrektúra
– gyártási, csomagolási költségre (levilágítás, montírozás, adathordozó anyagköltsége),
– borító előállítási és csomagolási költségére (nyomdai munka, papírköltség, hajtogatás, körbevágás,
csomagolás).
A pályázathoz csatolni kell:
- a kiadvány szinopszisát vagy kéziratát,
- 2 db nyomdai árajánlatot,
- DVD-n megjelenő anyag szerzői jogállásának igazolását,
- DVD-n megjelenő anyag költségvetését.
A támogatott pályázatok szakmai beszámolójának tartalmaznia kell a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.
Erre a pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 4 millió forint.
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt.
A pályázatok 1 példányban 2011. január 10-ig beérkezően nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.
Forrás: www.nka.hu
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat