A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ pályázatot hirdet egy fő dramaturg/írói és egy fő rendezői ambíciókkal és tapasztalatokkal rendelkező, 22-30 éves, tanulmányait folytató vagy pályakezdő fiatal számára.
Az ösztöndíj célja, hogy a színházi nevelés iránt érdeklődő fiatal művészek megismerkedjenek a Kerekasztal módszereivel, és alkotó részvételükkel hozzájáruljanak a Kerekasztalban és a színházi nevelésben folyó innovatív kísérletezéshez.
Az ösztöndíj program paraméterei:
- Időtartam: 2014. október 1.-2015. szeptember 30.
- A program tartalma:
- Hospitálás a Kerekasztal valamennyi futó programján, elemző beszélgetések azokról.
- Személyes konzultáció a Kerekasztal programjainak rendezőivel és dramaturgjaival. (Kárpáti István, Gigor Attila, Sebők Bori, Hajós Zsuzsa, Bethlenfalvy Ádám, Tóth Miklós, Végh Ildikó)
- Részvétel a Kerekasztal 2015. januárjában induló, kibővített hospitálási programjának elméleti óráin. (Kerekasztal-módszer, Edward Bond színházelmélete, ismeretelmélet, kognitív tudományok, konstruktív pedagógia)
- Betekintés a Katona József Színház, a Stúdió K Színház és a Kerekasztal koprodukciójának próbafolyamatába. (12 ember – rendező: Gigor Attila, dramaturg: Végh Ildikó)
- Saját projekt – mentorált alkotómunka a Kerekasztal színész-drámatanáraival és a kibővített hospitálási program résztvevőivel. Színházi nevelési előadás létrehozása dramaturgként, illetve rendezőként, az előadás követése.
- Az ösztöndíjasok kötelezettségei a fentieken túl:
- Legalább havonta frissített blog vezetése a programról
- Zárótanulmány a tapasztaltakról és a program alatt felmerült fejlesztési, továbblépési lehetőségekről.
- A program időbeosztása rugalmas, a nyertes pályázókkal egyeztetjük, illetve 2015. nyarán 4 hét próbaidőszakot jelent.
- Az ösztöndíj mértéke egyenként bruttó 50 000 Ft/hó, melyet az OTP Lakástakarék támogatásának köszönhetünk.
A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lapot és mellékleteit, mely a kiírással együtt letölthető innen zip formátumban, a kerekasztal@kerekasztalszinhaz.hu címre kell eljuttatni.
Határideje: 2014. szeptember 20.
Az elbírálás módja:
- a Kerekasztal társulati tagjai 2014. szeptember 25-ig döntenek az alábbi szempontok alapján:
- színházi tapasztalat,
- érdeklődés a színházi nevelés iránt,
- kreativitás, gondolkodásmód,
- az együttműködés megvalósíthatósága.
A döntésről minden pályázót írásban értesítünk legkésőbb 2014. szeptember 25-én.
A pályázattal kapcsolatos kérdéseket az alábbi elérhetőségeken felteheti:
Hajós Zsuzsa – +36.30.631.0203 – kerekasztal@kerekasztalszinhaz.hu
Link: http://www.kerekasztalszinhaz.hu/
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat