Tájékoztatás a Közös Irányító Bizottság 2009. június 24-én 25-én megtartott, az első két pályázati felhívás döntéshozó ülésével kapcsolatban. Ezúton tájékozatjuk a tisztelt pályázókat, hogy 2009. június 24-én és 25-én Nyíregyházán megrendezésre került az első két pályázati felhívásra benyújtott és szakmai értékelésre bocsátott projektjavaslatok kiválasztásával kapcsolatos Közös Irányító Bizottsági ülés.
A kétnapos ülésen megtárgyalásra és kiválasztásra kerültek a HURO/0801 számú pályázati felhívás keretében támogatott projektek, illetve a HURO/0802 számú kétlépcsős pályázati felhívás 2. fordulójában részletes kidolgozásra javasolt projekt koncepciók. A támogatást nyert projektek, illetve a részletes kidolgozásra javasolt projekt koncepciók listája a Közös Irányító Bizottság üléséről készített emlékeztető hivatalos elfogadását követően kerül közzétételre a honlapon, illetve a projektgazdák ezt követően kapnak hivatalos írásos értesítést a projektek, illetve a projektkoncepciók kiválasztásával kapcsolatos eredményről.
Forrás: http://www.huro-cbc.eu/hu/
További cikkek a rovatban
Ahány ház, annyi féle ablak
December végéig szükséges visszaküldeni a nyilatkozatot az adóvisszatérítéshez
Jelentkezz a 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál zsűrijébe
Az NBA fogadás különleges új stratégiái
Magyar mobil kaszinójáték – az aktív szerencsejáték kedvelői választéka
Hogyan válasszuk ki a legjobb online kaszinó játékgépeket Magyarországon?
A legfontosabb „puha készségek” a mai üzleti világban
Videodrones – pályázat 4 napos nemzetközi workshopon való részvételre
Autópálya matrica
DANUrB+ Interreg DTP projekt a regionális és települési fenntarthatóság erősítésére a Duna-menti kulturális örökség felértékelése révén
Fontos tudnivalók a jogosítványok elektronikus pótlásával kapcsolatban
Egyszerűbben intézhetők egyes ügyek online: a lakcímváltozás bejelentését, az okmányok pótlását is végezhetjük otthonról
Nyárra várható a háztartási napelemes rendszerek új támogatási programja
GINApp – Pályázatfigyelő applikáció a gazdasági pályázatok követésére
Új forrásokkal és egyszerűsített pályázati eljárásokkal érkeznek az új KKV pályázatok
Nyakunkon a második hullám, de már nem lehet pályázni a bértámogatási programokra!
Felhívás tavaszi-nyári belföldi forgalomélénkítő kampányban való részvételre
Felfüggesztették a Külpiacra jutási támogatást
A diákmunka is adózik!
Megkönnyítenék a távmunkát – hamarosan rugalmasabbak lesznek a távmunka szabályai
Jelentős mértékben szigorodik 2021-től a KATA szabályozása
Már tízezernél több család igényelte meg a falusi CSOK konstrukciót
Idén is lesz a támogatott diákmunka!
Felhívás a Prae műfordító táborban való részvételre