határon átnyúló együttműködések Archive

Nyújtsunk kezet Szlovák-magyar kulturális párbeszéd pályázat

A szlovák Nyitott Társadalom Alapítvány (OSF Bratislava) és az Nyílt Társadalom Alapítvány (OSI) magyar Szükségalapja közös pályázati felhívást tesz közzé olyan programok támogatására, melyek elsődleges célja a szlovák-magyar kulturális és társadalmi kapcsolatok erősítése, valamint a két nemzet közötti kölcsönös megértés elősegítése.

Magyarország-Szerbia IPA második pályázati felhívás

Megjelent a Második Pályázati felhívás (HUSRB/1002). A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Szerb Köztársaság Kormányának Európai Integrációs Irodája pályázatot hirdet a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.

Stratégiai pályázatok

A Visegrádi Alap Stratégiai pályázatai esetén vala­men­nyi V4-es ország együttműködése szük­séges. A pro­jekt kivitelezésében min­den part­nernek aktí­van részt kell ven­nie. A V4 orszá­gain kívül élő pályázókra ugyanezek a feltételek érvénye­sek. Minden pro­jek­t­nek tem­atikailag érin­te­nie kell a viseg­rádi együttműködést.

Magyarország-Horvátország IPA 2007-2013 második pályázati felhívás

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Horvát Köztársaság Területfejlesztési, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztériuma meghirdeti a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 második pályázati felhívását.

Szlovénia-Magyarország OP 2007-2013 második pályázati felhívás

A pályázati felhívás tárgya olyan pályázatok társfinanszírozása, melyek a program által definiált alábbi átfogó célkitűzés megvalósításához hatékonyan hozzájárulnak: „A határmenti régió olyan területet képviseljen Európa térképén, amely kulturális, egészségügyi és természeti szempontból is kiváló élet- és munkakörülményeket biztosít.”

Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program-HURO/0901-harmadik pályázati felhívás

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a román Regionális Fejlesztési és Lakásügyi Minisztérium pályázatot hirdet a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében.

Magyar-Ukrán határon átnyúló együttműködési pályázat

Határon átnyúló együttműködés fejlesztése a magyar-ukrán határtérségben II. Az EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmus, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából a VÁTI Nonprofit Kft. támogatást nyújt a magyar-ukrán határtérség  határon átnyúló együttműködéseinek fejlesztésére.

Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a szerb Pénzügyminisztérium pályázatot hirdet a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. A határ menti térségben támogatás nyerhető el gazdasági és társadalmi összefogást erősítő programokra, környezetvédelmi projektekre, valamint K+F tevékenységekre és határon átnyúló oktatási, képzési és csereprogramokra is.

Megjelent a Magyar-Szlovák határon átnyúló fejlesztések második pályázati felhívása!

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint a program Irányító Hatósága, együttműködésben a Szlovák Köztársaság Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériumával, 2009. június 29.-én megjelentette a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 2. pályázati felhívását.

Tájékoztató a Magyarország-Románia határon átnyúló együttműködési program pályázati eredményeiről

Tájékoztatás a Közös Irányító Bizottság 2009. június 24-én 25-én megtartott, az első két pályázati felhívás döntéshozó ülésével kapcsolatban. Ezúton tájékozatjuk a tisztelt pályázókat, hogy 2009. június 24-én és 25-én Nyíregyházán megrendezésre került az első két pályázati felhívásra benyújtott és szakmai értékelésre bocsátott projektjavaslatok kiválasztásával kapcsolatos Közös Irányító Bizottsági ülés.

Megjelent a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 első pályázati felhívása

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint a program Közös Irányító Hatósága megjelentette a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 első pályázati felhívását. A pályázati felhívás keretében több mint 13 millió euró vissza nem térítendő ENPI közösségi forrás áll rendelkezésre.

Nyíregyháza és Beregszász közös uniós projektje gazdaságfejlesztésre

Első ízben nyert közös uniós gazdaságélénkítési projektet Nyíregyháza és Beregszász. A két város a határon átnyúló együttműködés fejlesztése érdekében nyújtott be pályázatot. A cél, hogy a határ menti befektetésekben érdekelt vállalkozók megismerjék egymást és a lehetőségeiket. A projekt segítségével a vállalkozások számára megnyílhat az út Ukrajna belső piacai felé is.

Közös szlovák, ukrán, román és magyar program indul az illegális hulladéklerakók felszámolására a Tisza vízgyűjtőjén

Közös szlovák, ukrán, román és magyar program indul a Tisza vízgyűjtőjén található hulladéklerakók felszámolására, a több évig tartó munkához uniós forrásokat is igénybe vennének – közölte Kóthay László, a magyar környezetvédelmi tárca vízügyi szakállamtitkára szerdán Szegeden.

Ipoly értékeinek védelmére közös szlovák-magyar pályázat

Újabb közös pályázatokat készít elő Magyarország és Szlovákia az Ipoly ökológiai értékeinek védelmére.  Papanek László, a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság projektmenedzsere elmondta, hogy a Szlovák érchegységben eredő, 215 kilométer hosszú Ipoly mentén, mivel határfolyó, az elmúlt évtizedekben nem létesültek ipari üzemek, emiatt háborítatlan maradt a természet.

Miskolci és Kassa közös pályázata nyert uniós támogatást

Európai uniós pályázatot nyert a Miskolci Nemzeti Színház és a Kassai Állami Színház. A projekt részeként a két teátrum közösen egy színházi produkciót hoz létre, amelyet mindkét színpadon bemutatnak majd.

Határon átnyúló fejlesztésekre 68 millió eurós EU támogatás

Az Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz Alapjának 68 millió eurós, több mint 19 milliárd forint összegű támogatásával határon átnyúló fejlesztéseket valósíthatnak meg az együttműködő magyar, szlovák, román és ukrán pályázók – jelentette be Baranyai András, az European Neighbourhood and Partnership Instrument (ENPI) Program budapesti közös szakmai titkárságának igazgatója hétfőn Nyíregyházán, egy kisvállalkozói fórumon.

A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 első pályázati felhívásának nyertes projektjei

Kiválasztották a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program első pályázati felhívásának nyertes projektjeit. A tervek szerint ebben a kiírásban 63 millió euró támogatás kerül szétosztásra a projektek között. Az első támogatási szerződések megkötése május/júniustól várható.

Pályázat módszertani központok, pedagógus szövetségek támogatására

A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériumának Határon Túli Magyarok Titkársága a Balassi Intézettel együttműködésben meghívásos pályázatot hirdeta határon túli magyar módszertani központok, irodák, egyesületek, pedagógus szövetségek működtetésére, fejlesztésére, oktatási tevékenységük és szolgáltatásaik támogatására 2009-ben. A pályázat célja: a határon túli magyar módszertani központok, irodák, egyesületek, pedagógus szövetségek működtetésének, oktatási tevékenységeik és szolgáltatásaik támogatása, az

Közel 200 pályázat érkezett be a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO/0801) első pályázati felhívásra

Január 30-án lezárult a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében az NFÜ és a román Regionális Fejlesztési és Lakásügyi Minisztérium által október 15-én meghirdetett első pályázati felhívás, amely több mint 16 millió euró Európai Regionális Fejlesztési Alapból származó támogatási keretet biztosít az értékelés során legjobbnak minősülő és valós határon átnyúló jelleggel bíró projektek megvalósítására.

Népszerű volt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO/0802) második pályázati felhívása

A program keretében meghirdetett második pályázati felhívás első köre 2009. február 16-án zárult. A felhívás főként az erőforrás-igényesebb infrastrukturális fejlesztések és az ún. soft-beruházások támogatására biztosított keretet, a kétlépcsős pályáztatási rendszerben. Összesen 157 projekt-koncepció érkezett be, a legtöbben az 2.1.1 „Üzleti infrastruktúra fejlesztése”, a 2.4.1 „Közös egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, veszélyelhárítás” és 1.1.1 „Útépítés/felújítás” tevékenységi területekre

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu