palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Civil szervezetek működési célú támogatása 2016

nea-01Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap 2016. évre vonatkozó NEA-16-M jelű „Civil szervezetek működési célú támogatása 2016.” című pályázati kiírása.

Kódszám: NEA-16-M

A pályázat célja a magyar nemzeti civil önszerveződés működésének támogatása, a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásainak kiteljesedésében való segítése, a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulása és finanszírozása révén.

Pályázat benyújtására jogosult civil szervezetek:

Az alábbi – Magyarországon nyilvántartásba vett – szervezetek nyújthatják be elektronikus pályázatukat:

  • szövetségek,
  • alapítványok, egyesületek (ide nem értve a szakszervezetet és a pártot)

A költségvetési támogatás igénybevétele utólagos elszámolás mellett, 100 %-os támogatási előleg formájában vagy a beszámoló elfogadását követően folyósított támogatás formájában történhet.

A támogatás formája: vissza nem térítendő / visszatérítendő támogatás

Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 3.000.000 forint.

A maximális támogatási intenzitás mértéke: 90 %

A pályázatok benyújtása során, a jelen pályázat beadása napjáig a pályázónak egyszeri és egy összegű pályázati díjat kell megfizetnie kizárólag banki átutalással, melynek összege 2.000 Ft.

Pályázatok benyújtási határideje:

A pályázat benyújtási határideje (A pályázat EPER-ben való véglegesítésének határideje):

  • Közösségi környezet kollégium: 2016.01.04. 23:59
  • Mobilitás és alkalmazkodás kollégium: 2016.01.07. 23:59
  • Nemzeti összetartozás kollégium: 2016.01.05. 23:59
  • Társadalmi felelősségvállalás kollégium: 2016.01.05. 23:59
  • Új nemzedékek jövőjéért kollégium: 2016.01.06. 23:59

Letölthető dokumentumok

NEA_palyazat_NEA-MA-16-M_kiiras

NEA_palyazat_NEA-MA-16-M_utmutato

A pályázatokat legkésőbb 2016. január 4. és 2016. január 7. között, a pályázati kiírásban megadott kollégiumonként eltérő időpontokban, kizárólag az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.

A pályázat hivatalos oldala: Civil szervezetek működési célú támogatása 2016