palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat művészeti fesztiválok megrendezésére

nka pályázatokPályázat kiemelkedő kulturális értéket létrehozó és bemutató kulturális – művészeti fesztiválok megrendezésének támogatására.

A fesztivál elsődleges célja, hogy a művészeti alkotásokat nemzeti műveltségünk részévé tegye, bemutassa a hazai és nemzetközi élet legtehetségesebb szereplőit. A rendezvény/fesztivál járuljon hozzá az ország/egy-egy régió/város kultúrájának megismertetéséhez, és ezen keresztül a magyar kultúra pozíciójának, rangjának és színvonalának megőrzéséhez, és erősítéséhez.

Filmes, valamint gasztronómiai fesztiválok megvalósítását célzó pályázatokat a kollégium ebben a pályázati kiírásban nem támogat.

Pályázati feltételek:

  • a rendezvény költségvetése legalább 5 millió Ft (pályázati adatlap 4.1.5. pont B oszlopban feltüntetett összeg);
  • a költségvetés forrásai között szerepel bevétel
  • a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: összesen 250.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 15.000.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 80%.

Altéma kódszáma: 3707/221

Pályázók köre:

  • jogi személyek,
  • egyéni vállalkozók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: Pályázni a 2016. május 1. és 2017. április 30. között megvalósuló fesztiválokra lehet.

Az adott fesztivál megrendezésével kapcsolatos kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének időpontja) a fesztivál konkrét kezdő időpontját megelőző maximum 120 nap lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát – a nevezési díj  összege 1 millió Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 10.000 Ft + 27% áfa összegnél – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók„Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja.

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. január 28-án éjfélig lehet.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4353-as, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

Tovább a teljes pályázati kiírásra: Pályázat művészeti fesztiválok megrendezésére