A FISE – Ékszerek Éjszakája Budapest csoportja pályázatot hirdet ékszertervezők számára Közelebb – Closer címmel. Meghosszabbított beérkezési határidő: 2016. Június 8.
A részvétel személyi feltételei
A felhívás professzionális ékszertevezők illetve más művészeti ágakban tevékenykedő és ékszertervezéssel is foglalkozó alkotók, valamint a szakirányú oktatásban részt vevő diákok számára szól.
A pályázat célja
Az Ékszerek Éjszakája Budapest fesztiválon egy központi kiállítás keretében bemutatni a 2016-ban készült kiemelkedő színvonalú, a pályázati kiírás témájára reflektáló, a kortárs ékszer kritériumának megfelelő ékszereket.
A pályázat témája
Az előző évi KONTAKT felhívás után, mely az anyag és formakapcsolatokat állította a középpontba, az idei évben arra keressük a választ, hogy a kortárs ékszer hogyan kerülhetne még KÖZELEBB hozzánk.
Az ékszerek testtel való érintkezése, kapcsolata egyszerre intim és figyelemfelkeltő.
Kis mérete ellenére a kortárs ékszer fontos szellemi állásfoglalást jelent, gyakran provokatív, társadalomkritikai tartalommal. Az elmúlt évtizedekben a művészet és a test közvetlen
interakciója és a test involválódásának mértéke (pl: Gijs Bakker: Shadow Jewellery) egyre fontosabbá vált a tervezésnél és a mozgáshoz való viszonya is számos performance témájául
szolgált.
Az ékszer átmenet a test és a külvilág között, egy közvetítő médium, a non-verbális kommunikáció része, olyan üzenetként, szimbólumként kell tehát értelmeznünk, mely az egész testre kiterjed, vele együtt mozog, változik: illeszkedik vagy külön életre kel, de többnyire mégis figyelemfelkeltés céljából kerül viselőjére. E kapcsolat révén az alkotók maguk is közelebb kerülnek a viselőkhöz, belépnek intim terükbe.
Mit is jelenthetnek ezek a kapcsolatok? Milyen formán lehetne az ékszereket és üzenetüket még személyesebbé, intimebbé tenni, közelebb hozni? Milyen módon kapcsolódhat az ékszer viselőjéhez, s kerülhet-e esetleg még közelebb? Egy kortárs ékszer hogyan tudná még közelebb hozni az embereket? Az alkotók feladata választani, hogy mit és hogyan szeretnének közelebb hozni.
Zsűritagok
- Grecsó Krisztián író, az esemény fővédnöke
- Somosi Rita művészettörténész
- Lipóczki Ákos formatervező, a MOME Tárgyalkotó Tanszékének vezetője
- Stomfai Krisztina ékszertervező, ÉÉB
- Martinkó József szakíró, az Octogon főszerkesztője
Értékelési szempontok
A zsűrinek csak 2016-ban tervezett és készült ékszert áll módjában értékelni.
Az ékszer reagáljon a pályázat témájára és feleljen meg a következő definíciónak: Művészi kifejezéserejű, egyedi vagy kis szériás alkotás, melyben a tárgy formai kialakítása és
gondolati tartalma összhangban áll, alkotója üzenetének közvetítője.
Pályázati kategóriák
- alkotói,
- diák
A pályázat beadása
A pályázatot a 7.a. pont szerinti mellékletekkel kiegészítve, az eebpalyazat@gmail.com e-mail címre kérjük elküldeni.
A tárgy rovatba kérjük beírni: „ÉÉB-KÖZELEBB pályázat”.
A pályázatokat az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezői kezelik. A pályázattal kapcsolatos kérdéseket szintén a eebpalyazat@gmail.com küldhetik.
Pályázati dokumentáció
- Pályázati adatlap – mely tartalmazza a munka címét es rövid szöveges bemutatását (anyag, méret, súly, technika, évszám, biztosítási összeg (művészár), azonosító jel), valamint megjelöli hogy az alkotó az alkotói vagy a diák kategóriában indul.
- Rövid szakmai önéletrajz
- Szerzői jogi nyilatkozat
- Minden alkotásról 3 db foto, (2-2,5MB méretet meg nem haladó, 300 dpi felbontásban), különböző nézetekből, amelyeken a tárgy részletei is jól láthatók. A fotók elnevezésénél kérjük az alábbi formátumot használni: alkotó_tárgyneve.jpg (A fotók értékelésénél segít a homogén háttér, illetve a tárgy dimenzióinak megítélésében a modellen készült fotó.)
Pályázati anyag
Pályázni maximum 3 tárggyal vagy 1 sorozattal vagy 1 kollekcióval lehet.
Letölthető dokumentumok
Meghosszabbított beérkezési határidő: 2016. Június 8.
A pályázó a pályázatának benyújtásával a jelen pályázati kiírásban foglalt feltételeket és szabályokat tudomásul veszi és elfogadja.
Eredményhirdetés
a.) A kiállításon való részvételről: 2016. június 25.
b.) Ünnepélyes díjátadó: 2016. november 4.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat