Az Egyszer-Volt Gyerektábor és az OSC Vízilabda SE rendhagyó rajzpályázatot hirdet általános iskolásoknak, „Rajzolj, hogy adhassunk!” címmel.
Karácsony közeledtével szeretnénk a gyerekekhez közelebb hozni a család nélkül, nem a saját otthonukban élő gyerekek problémáit, akiknél a szülői gondoskodás hiányát tovább nehezítik a szerencsésebb társaikénál szerényebb életkörülményeik.
A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek saját eszközeikkel hozzájáruljanak ahhoz, hogy a szorult helyzetben lévőket is megajándékozhassuk. Ezt úgy kívánjuk megvalósítani, hogy az általunk meghirdetett rajzpályázatra beküldött, és a szakmai zsűri által kiválasztott munkákból kiállítást rendezünk, majd azokat nagyszabású árverésen értékesítjük.
A befolyt pénzösszeget a Cseppkő Gyermekotthonnak adományozzuk, mellyel szeretnénk a gyerekek mindennapjait szebbé tenni és a társadalomba történő integrációját elősegíteni.
A kiállítás és az árverés részleteiről később adunk felvilágosítást.
A pályázók köre: Általános iskolás diákok, 6-12 éves korig.
Az alkotások témája: „Álmom…”
A pályaművek elkészítésének technikája kötetlen.
A művek maximum A3-as méretben készülhetnek, max. 5 cm széles paszpartuval ellátva.
Az alkotó adatait (név, cím, telefon, életkor, iskola/osztály) a kép hátulján kérjük feltüntetni.
A munkákat személyesen, vagy postai úton az Aboriginal Budapest Apartments irodájába (1061 Budapest, Székely Mihály u. 3. 2/2.) kérjük eljuttatni.
Beadási határidő: 2016. december 5.
Az alkotásokat neves szakmai zsűri értékeli (elnök: Erkel László Kentaur – díszlet- és jelmeztervező, festő).
A legkiemelkedőbb munkák (kategóriánként 5) díjazásban részesülnek.
Kategóriák:
- I. 6-8 évesig
- II. 9-10 évesig
- III. 11-12 évesig.
A legjobb 50 munkából kiállítást szervezünk, ami december 9-től tekinthető meg.
További információ: 06-30-496-1688-as telefonszámon, vagy a tabor.egyszervolt@gmail.com e-mail címen kérhető.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
Európai Vállalkozásfejlesztési Díj