A Pannon Fényképészkör Egyesület szervezésében 2017. május 27-én, szombaton megrendezésre kerül az I. Budapesti FotósViadal.
A FotósViadal egyedisége abban rejlik, hogy a versenyzők számára egy időben csak egy téma és annak időkorlátja áll rendelkezésre. Az egész napos megmérettetés során 8 darab témát kapnak majd a versenyzők, amelyeket meg kell fotózniuk Budapest szívében. A nap folyamán öt helyszín lesz, ahol leadhatják majd képeiket.
A mozgalmas verseny lehetőséget ad a tapasztalatszerzésre, és a programból adódóan bizonyos határokig minden résztvevő tudja alakítani saját idejét.
A rendezvény során leexponált képek készítői közül a szakmai zsűri értékelését követően pár héten belül kerülnek ki a nyertes képek. A FotósViadal vándorkupáját a győztes sorozat készítője viheti haza.
A verseny célja elsősorban, hogy összehozza a fényképészet szerelmeseit kortól és szaktudástól függetlenül, élmény legyen a részvétel, és összemérhessék kreativitásukat a versenyzők. A szervezők amatőr és profi fotósok jelentkezésére is egyaránt számítanak.
A rendezvényen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, amelyet már megtehetnek a honlapon a versenyzők (www.fotosviadal.hu).
A regisztrációs díj 2.000 Ft, 14 év alattiaknak 1.000 Ft, melyet majd a verseny napján, a helyszínen lehet befizetni.
További cikkek a rovatban
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat