Neked is ugyanaz a dallam jut az eszedbe, ha a cirkuszra gondolsz? Itt az idő! Írd meg a saját dalodat a cirkusz ámulatba ejtő világáról! Nézz meg egy előadást a Fővárosi Nagycirkusz igazgatói páholyból, meríts ihletet és szerezz egy bombajó számot! A Fővárosi Nagycirkusz több, mint 2 millió forintos összdíjazású pályázata.
A dalpályázat témája:
A Fővárosi Nagycirkusz fenntartója, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. – a cirkuszművészet megújítása jegyében – hirdeti meg a Kötéltánc nevű dalpályázatát. Belső erő, egymásba vetett hit, csapatmunka és sok-sok adrenalin – ezek jellemzik a cirkusz varázslatos világát.
A klasszikus, tradicionális értékek ápolása mellett a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. a legutóbbi években kortárs, történetmesélő cirkuszi előadásokat is bemutat, amelyek létrehozásában szövetkezik a társművészetekkel, vagyis a színházművészettel, a táncművészettel, a képzőművészettel, az irodalommal és a zenével. Ennek jegyében hirdettünk meg 2018-ban Csoda a cirkuszban nevű irodalmi pályázatunkat, amelyre verseket és novellákat vártunk. Közel 200, a cirkusz varázslatos világát ábrázoló mű érkezett a felhívásunkra az ország minden tájáról, sőt a határokon túlról is.
2019-ben, a Kötéltánc nevű pályázatunkkal olyan pozitív hangulatú dalok születését szeretnénk segíteni, amelyek megmutatják, milyen egyedülálló élményt, örömet kap a közönség az egymásra koncentráló, bámulatos fizikai teljesítményt nyújtó artistáktól, zsonglőröktől, bűvészekről és bohócoktól az előadások során.
Erő, kitartás, egyensúly, pontosság, egymásra figyelés, csapatmunka – ezek a gondolatok jutnak eszünkbe az artistaprodukciók megtekintése közben. A cirkusz csodájának művészi megfogalmazását várjuk tehát a dalszerzőktől.
Kik pályázhatnak?
Nevezni kortól függetlenül bárkinek lehet, egy szerző (vagy alkotói csoport) több dallal is indulhat. 18 éven aluliak jelentkezéséhez írásbeli szülői, gondviselői hozzájárulást kérünk.
A nevezés módja és menete:
Pályázni a következők együttes elküldésével lehet a dalpalyazat@maciva.hu címen:
A dal(ok): Kizárólag mp3, mp4 formátumot vagy Youtube linket várunk.
2A szerző(k) – illetve, ha külön van – az előadó(k) adatai
– név
– születési hely és idő
– lakcím
– e-mail cím
– telefonszám
A dal(ok) élő előadásnak technikai ridere: A pályázók a jelentkezéssel engedélyezik, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. minden nevezett művet szabadon és ingyenesen felhasználhasson a Kötéltánc című dalpályázat kommunikációja során, a díjazott műveket pedig a későbbi belső és külső műsoraiban, rendezvényein és kampányaiban szabadon és ingyenesen felhasználhasson.
Letölthető dokumentum
A dalok beküldési határideje: 2019. augusztus 10.
Minden pályázót augusztus 25-ig e-mailben értesítünk, bekerült-e a döntőbe.
A döntő:
A pályázat döntőjét – A magyar dal napjához kapcsolódóan – 2019. szeptember 9-én hétfőn este 19.00 órától tartjuk a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a zsűri által előzetesen kiválasztott dalokat egy nagyszabású koncerten adhatják elő élőben a szerzőik vagy az előadóik. Az est végén hirdetjük ki a győztes dalt, illetve a további dobogós helyezetteket.
Az eseményre minden pályázaton indulót szeretettel várunk a kísérőikkel együtt. A helyek számát e-mailben kérjük jelezni.
A díjak:
- Első díj: 1.000.000 forint
- Második díj: 500.000 forint
- Harmadik díj: 350.000 forint
- Közönségdíj: 500.000 forint
A jutalmazás a dalnak szól, függetlenül az alkotók és az előadók létszámától.
A zsűri: A pályázatokat rangos szakmai zsűri: ismert előadóművészek, dalszerzők és a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője közösen értékelik.
Nézz meg egy előadást az igazgatói páholyból!
Tekints meg egy előadást az igazgatói páholyból, meríts ihletet és írj egy bombajó számot!
A művek – illetve az inspiráló ötletek – születését a Fővárosi Nagycirkusz azzal is segíteni szeretné, hogy a szerzők jegyet igényelhetnek a nyári műsorunk, a Repülőcirkusz bármelyik, augusztus 10. előtti előadására a következő e-mail címen: borsi.cintia@maciva.hu
A kiválasztott előadás időpontja előtt legkésőbb egy héttel korábban kérjük az igényt elküldeni, csak a cirkusz által e-mailben visszaigazolt kéréseket tudjuk teljesíteni.
Szerzői jog:
A Pályázaton a pályaművek benyújtásával a Pályázó és valamennyi – a pályamű elkészítésében részt vevő – tagja nem kizárólagos engedélyt ad a Szervező részére, hogy a pályázaton benyújtott pályaművet – azok díjazásától függetlenül – a Szervező bármiféle területi vagy időbeli korlátozás nélkül díjmentesen felhasználja. A felhasználási engedély valamennyi ismert felhasználási módra a lehető legteljesebb mértékben kiterjed.
A pályamű benyújtásával a Pályázó kijelenti és szavatol azért, hogy a Szervező jogszerzése semmilyen tekintetben nincs akadályozva vagy korlátozva. A pályaművek felhasználásával kapcsolatos valamennyi, a Szervezővel szemben támasztott igényért az pályaművet benyújtója teljes egészében helytállási kötelezettséggel tartozik.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak