palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)

TESCO pályázat - Start a jövőért

A TESCO-GLOBAL Zrt. az Effekteam Egyesület közreműködésével első alkalommal hirdeti meg Start a jövőért elnevezésű pályázatát, amely elsősorban a gyermekekre, illetve 25 év alatti fiatal felnőttekre fókuszáló helyi projektek számára nyújt támogatást. Az áruházlánc főként olyan helyi közösségek, intézmények és szervezetek jelentkezését várja, amelyek javítani szeretnék a közvetlen környezetükben élő gyerekek és fiatalok tanulási lehetőségeit, készségeiket és képességeiket fejlesztenék, tehetségeket gondoznának, a gyerekek és fiatalok számára programokat, helyi közösségi eseményeket szerveznek, illetve jobbá tennék az érintettek életkörülményeit.

Az új kezdeményezés a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programját váltja. A TESCO-GLOBAL Zrt. az Ön választ, mi segítünk elnevezésű pályázatával a helyi közösségek fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket 2016 óta több mint félmilliárd forinttal támogatta. 15 fordulón keresztül több mint 2200 támogatott projekt közel 350 magyarországi településen mozdította elő a helyi közösségek életét, amelyhez a Tesco vásárlói is aktívan hozzájárultak a több mint 34 millió bedobott zsetonnal.

A Tesco kiemelt célja a továbbiakban is a helyi szervezetek támogatása, melyre elkötelezetten áldoz. Így a Tesco azokat a kezdeményezéseket szeretné továbbra is támogatni, amelyek segítenek a helyi közösségeknek környezetük és az ott élők körülményeinek fejlesztésében. Éppen ezért a Tesco az ilyen pályázatokat is várja a Start a jövőért programja keretében.

A pályázati felhívás célja, hogy a TESCO-GLOBAL Zrt. forrást biztosítson az áruházai vonzáskörzetében olyan helyi közösségek, intézmények, illetve szervezetek számára, amelyek elsősorban a 25 év alattiak életkörülményeit szeretnék javítani, hogy a célzott gyerekek és fiatalok minél jobb feltételekkel induljanak az életükben. Azonban továbbra is van lehetőség helyi közösségi programokkal pályázni, amelyek nem csupán a 25 év alatti korcsoportot érintik.

Az alábbi területeken várjuk a pályázati projektek benyújtását (a megadott témákon belül a felsorolás példa jellegű, nem kizárólagos):

1. Testi és lelki egészség

Például:

  • mentálhigiénét támogató programok (pl. iskolai és online zaklatással kapcsolatos programok; stresszkezelési programok);
  • az egészség és az egészséges életmód népszerűsítését célzó, oktató jellegű képzések, szűrések;
  • egészséges reggeli – közös étkezés szervezése a közösségi házban gyermekeknek, óvodásoknak vagy iskolásoknak;
  • összejövetelek vagy főzőtanfolyamok szervezése az egészséges táplálkozás gyakorlati bemutatásával;
  • egészséges és fenntartható étkezési szokások kialakítását célzó tevékenységek szervezése;
  • testmozgást támogató programok (pl. sporttábor, sportesemények);
  • egyéb testi és lelki egészséget támogató programok.

2. Élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem

Például:

  • maradékok nélküli főzőtanfolyamok szervezése gyakorlati példákkal arra vonatkozóan, hogyan ne pazaroljuk az ételt;
  • workshopok az élelmiszerek megfelelő bevásárlásáról és tárolásáról az élelmiszerpazarlás megelőzése érdekében;
  • látogatás a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnél vagy más, élelmiszer-felesleggel foglalkozó szervezetnél;
  • egyéb élelmiszer-pazarlás elleni küzdelmet támogató programok.

3. Környezet- és természetvédelem

Például:

  • természetismereti programok (pl. beporzóbarát kert kialakítása; bogárhatározó tábla készítése; tanösvény-kialakítás);
  • fenntarthatósági és környezeti nevelési programok (pl. fenntarthatósági verseny szervezése; komposztálás bevezetése);
  • környezetvédelmi programok (pl. madárvédelmi programok);
  • egyéb környezet- és természetvédelmi programok.

4. Oktatás és készségfejlesztés

Például:

  • kompetenciák, készségek fejlesztését célzó közös tevékenységek, képzések, tanfolyamok;
  • szemléletformáló közösségi projektek;
  • oktatási célú, tanórán kívüli csoportos foglalkozások és fejlesztő táborok;
  • pályaorientációval foglalkozó csoportos tréningek;
  • eltérő képességű és tanulási igényű gyerekek fejlesztése;
  • tanodai programok;
  • kreatív workshopok;
  • tudományos klubok, iskolai és iskolán kívüli oktatási tevékenységek;
  • tanulmányi kirándulások;
  • média és digitális ismeretek fejlesztése;
  • egyéb oktatási és készségfejlesztő programok.

5. Művészet és kultúra

Például:

  • kórusok támogatása;
  • a művészeti és kulturális ismeretek fejlesztését célzó tevékenységek;
  • olvasóklubok szervezése;
  • színházlátogatás;
  • egyéb művészeti és kulturális programok.

6. Közösségi tevékenységek és kapcsolatok építése

Például:

  • a generációk közötti közösségépítést célzó tevékenységek;
  • helyi összejövetelek vagy piknikek a környékbeli családok összekapcsolásával;
  • közösségi kertek fejlesztése;
  • közterületek, parkok, játszóterek, bölcsődék, óvodák, iskolák, közösségi épületek, terek, szabadidő tartalmas eltöltésére szolgáló szabadtéri terek stb. felújítása, fejlesztése, eszközök telepítése közösségi munkában, a közösség bevonásával;
  • turistautak, mezítlábas ösvények létrehozása és felújítása közösségi munkában, a közösség bevonásával;
  • egyéb közösségi programok.
  • A szakmai elbírálás során előnyben részesülnek azon projektek,
  • melyek elsődleges célcsoportja a 0-25 év közötti korcsoport vagy ezen korcsoport aktív bevonása;
  • melyek hosszabb távú folyamatok részeként végzett, fennmaradó hatású tevékenységek az egyszeri, alkalmi rendezvényekhez képest;
  • melyek során a célcsoport tagjai körében igényfelmérés történt, a projekt a célcsoport és a helyi közösség tagjaival együtt kerül megtervezésre és megvalósításra, valamint együtt gondoskodnak a projekt fenntarthatóságáról; és
  • melyek megvalósításában a Tesco áruházak dolgozói is bevonásra kerülnek

A PÁLYÁZÓK KÖRE:

  1. A pályázatra a 2. pontban felsorolt jogi forma szerinti szervezetek és csoportok jelentkezhetnek. A pályázaton nem indulhatnak egyházak és politikai pártok, valamint politikai kötődésű vagy politikai tevékenységet folytató szervezetek, továbbá politikai pártok finanszírozásával működő alapítványok, civil szervezetek. Amennyiben a pályázó szervezet részt vesz vagy részt vett az elmúlt 5 évben önkormányzati, országgyűlési, európai parlamenti jelöltállításban, vagy politikai kampányban szerepet vállal vagy vállalt az elmúlt 5 évben, úgy automatikusan kizárásra kerül a pályázatból.
    A pályázó szervezet csak akkor pályázhat, ha bejegyzett székhelye Magyarországon van.
  2. Jogi forma szerint pályázhatnak (a felsorolás kizárólagos):
    • az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján létrehozott civil szervezetek, szövetségek (kivéve a politikai pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat);
    • a 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján létrehozott egyesületek és alapítványok;
    • a 2006. évi X. törvény alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), melyek profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel;
    • a 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) alapján létrehozott magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k (a cég dolgozói létszáma 250 fő alatt, forgalma 50 millió EUR alatt és mérlegfőösszege 43 millió EUR alatt van);
    • köznevelési intézmények;
    • felsőoktatási intézmények;
    • család-és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmények;
    • szociális intézmények;
    • egészségügyi intézmények;
    • könyvtárak, művelődési központok;
    • legalább 10 lakásos társasházak és lakásszövetkezetek;
      valamint:
    • informális csoportok is nyújthatnak be pályázatot, amennyiben győztes pályázat esetén egy befogadó szervezet vállalja a szerződés megkötését és a projekt adminisztrálását a csoport nevében, és erről a pályázat benyújtásakor nyilatkozatot tesz. A befogadó szervezetnek meg kell felelnie a fentiekben írtaknak.
      Kérjük, vegyék figyelembe, hogy egy szervezet egy pályázatot nyújthat be!

A PÁLYÁZAT FONTOS DÁTUMAI:

  • pályázati projektek benyújtása: 2024. október 14. és november 8. között;
  • pályázati projektek kiválasztása: 2024. november 18. és december 13. között;
  • vásárlói szavazás a körzetenként kiválasztott 3 projektre 2025. január 20. és február 16. között;
  • vásárlói szavazás végeredményeinek kihirdetése: 2025. február vége.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MENETE:
Pályázatot 2024. november 8. péntek 23.59-ig a http://tesco.hu/kozosseg oldalon található online pályázati adatlapot kitöltve lehet benyújtani.
Javasoljuk, hogy mentse el a pályázatát a számítógépen vagy más eszközön külön arra az esetre, ha bármilyen okból a pályázat nem kerülne mentésre a honlapon.

A pályázati adatlaphoz az alábbi mellékleteket kérjük csatolni:

  • a civil szervezet, szövetség, szociális szövetkezet, magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k irányadó pénzügyi jogszabályoknak megfelelő utolsó elfogadott éves beszámolóját;
  • köznevelési, felsőoktatási, család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó, szociális, egészségügyi intézmények, valamint könyvtárak és művelődési központok esetén az intézményt létesítő alapító okirat másolatát, és a fenntartónak a projekthez való hozzájáruló nyilatkozatát;
  • társasházak/lakásszövetkezetek esetén jegyzőkönyv a lakógyűlésről, amelyből kiderül, hogy a ház lakói tudnak a tervezett fejlesztésről, és ehhez hozzájárulnak.
  • azon szervezetek, amelyek TAO támogatásra jogosultak, az erről szóló, a Tao. tv. 24/A. § szerinti határozatot, illetve igazolást. Továbbá, ha a pályázat ingatlan vagy terület fejlesztését, felújítását érinti, kérjük, csatolják az alábbi dokumentumokat is:
  • az ingatlan 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lapja
  • az ingatlan tulajdonosának írásbeli hozzájárulása,
  • 3 db, a projekt megkezdése előtti állapotot tükröző fénykép.
  • Ha informális csoport nyújtja be a pályázatot, akkor a fenti dokumentáción túl egy szándéknyilatkozatot is köteles benyújtani, melyben a befogadó szervezet vállalja, hogy a projekt nyertessége esetén szerződést köt, bankszámláján fogadja támogatást, és gondoskodik annak szabályszerű nyilvántartásáról és elszámolásáról. Az  elszámolás során becsatolt számláknak a befogadó szervezet nevére kell szólnia. A szándéknyilatkozat letölthető a www.tesco.hu/kozosseg/downloads/ oldalról.
  • További (a szervezet jogszerű működését igazoló) dokumentumokat a pályázat támogatása esetén a szerződéskötéskor kell benyújtani.

Konzultációért kérjük, vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Vida Vivien, kozossegipalyazat@tesco.hu, +36 (70) 726-1198.

Letölthető dokumentumok

Palyazati_felhivas_es_utmutato_reszveteli_feltetelek_fin

 PÁLYÁZATI PROJEKTEK NAGYSÁGA ÉS HOSSZA:

A rendelkezésre álló keret: 57.000.000 forint.
A pályázat 2024 októberében kiírásra kerülő fordulójában a Tesco az összes áruházi szavazásra bejutó kezdeményezést támogatja egy meghatározott összeggel a szavazatszámok függvényében. Körzetenként egy-egy pályázó által elnyerhető támogatás összege a szavazás kimenetelétől függően:

  • legtöbb szavazatot kapott pályázó: 500.000 Ft
  • második legtöbb szavazatot kapott pályázó: 300.000 Ft
  • a körzetben legkevesebb szavazatot kapott pályázó: 150.000 Ft.

Amennyiben egy adott körzetben a maximális három helyett csak kettő szervezet jut be az áruházi szavazásra, úgy közöttük az 1. és 2. helyezettnek járó összegek kerülnek kiosztásra.

A pályázati projekt futamideje: 2025. március 1. és 2025. augusztus 31.