A KUPÉ folyóirat cigány alkotók, művészek műveit, alkotásait várja, decemberi különszámban történő bemutatáshoz! Cigány alkotók…Valóban Őket várjuk. Akik érzik, tudják, ősi kultúrájuk, művészetük ma is ott él bennük, és szívesen megmutatnák nekünk, az országnak, világnak.
És mi kíváncsian vagyunk alkotásaikra, tovább is adnánk, azoknak, akik ebben a rohanó világban megállnának a szépért egy percre, bár sokszor csak legyintenek: Eh, cigányok… Persze, mert már ha azt halljuk, olvassuk is, „én magyar vagyok”, akkor félve nézünk oda, mert lehet, hogy egy álságosan felkokárdázott, mellét döngető valakit, „valamit” látunk. Aki még életében nem hallott magyar mondát, népmesét, népzenét. S még azt sem tudja, hogy a magyarság művészete, megannyi csodálatos nép világából is forrott egyé.
Pedig itt van nekünk Sebestyén Márta is, aki bárkinél jobban, hatásosabban világgá énekelte, mi magyarok vagyunk, és ilyen zenei kultúrával tesszük a mindent gyönyörűvé.
Nos így várjuk mi a cigány művészeket. Nyitott füllel, szemmel, és szívvel. Akiknek írásaiban, képeiben ott van több ezer éves múltjuk, örökségük, amiket porlepte, sziklák szabdalta útjukon hoztak, és adtak apák fiaiknak, anyák lányaiknak szájról szájra. S írják, festik ők bele mai életükbe, mindennapjaikba.
Köszönjük szépen!
Jelentkezés: kupefolyoirat@kupefolyoirat.hu címen lehet, rövid bemutatkozással, fényképpel és az alkotással.
Forrás: http://www.kupefolyoirat.hu/
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre