Kiscsoportos, szuperintenzív prezentációs- és előadástechnikai ösztöndíjpályázat a (műszaki) felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára. Az ösztöndíjprogram során prezentációs, előadástechnikai, és retorikai ismeretekre, valamint gyakorlatra tehetnek szert a résztvevők.
Kik jelentkezhetnek az ösztöndíjpályázatra?
- A jelentkezés alapfeltétele a felsőoktatásban való részvétel. Az ösztöndíjpályázaton a végzős évfolyamok hallgatóit előnyben részesítjük.
- Az ösztöndíjprogramra összesen 7 főt veszünk fel, ebből legalább 3 főt a műszaki felsőoktatásból választunk ki. 2 főt az ösztöndíjpályázat főtámogatója jelölhet ki.
- Akkor is érdemes jelentkezned, ha úgy érzed, hogy nem felelsz meg az ösztöndíj feltételeinek, mert további ajánlatokon is dolgozunk!
Miért hoztuk létre ezt az ösztöndíjpályázatot?
- Mert tapasztalatból tudjuk, hogy az egyetem nem ad használható prezentációs-előadástechnikai tudást, miközben a munkaerőpiac könyörtelenül elvárja azt.
- Mert prezentációs-előadástechnikai tudás nélkül legkiválóbb eredményeid sem találnak visszhangra, az értékek nem találják meg hallgatóságukat.
- Mert még egy olyan igazán sikeres vezetőt sem láttunk, aki ne lett volna maga is hatásos előadó!
Mibe kerül az ösztöndíjpályázat?
- Az ösztöndíjpályázat számodra ingyenes. Sőt, az ösztöndíjpályázat egyik résztvevője egy egyszeri anyagi elismerésben is részesül. Az ösztöndíjpályázat költségeit a támogató vállalkozások finanszírozzák, köztük Magyarország vezető szoftverháza, az evosoft Hungary Kft.
- Egy szabályt azonban neked is be kell tartanod! Ha Te nyered meg a pályázatot, akkor ezzel más elől veszed el a lehetőséget. Ezért az ösztöndíjprogram alatt csak minimális hiányzás megengedett. Az ösztöndíjprogram kezdetén a felvett hallgatóknak − a pályázat értékéhez képest jelképes összegű − kauciót kell elhelyezniük. Amennyiben a hallgató a megengedettnél több alkalommal hiányzik, a kaució elveszik. Ebben az esetben a kauciót a csoportban részt vevő hallgatókra fordítjuk. Egyéb esetben a program végén a kaució természetesen visszajár.
Mikor kezdődik, mennyi ideig tart az ösztöndíjpályázat?
- Az előregisztráció már elkezdődött. Ha Te is szeretnél jelentkezni, csatlakozz az Add el(ő) magad csoporthoz a facebook-on! (A főtámogató az állásbörzékre különleges akciót hirdetett, részletek a HVG-s, BME-s állásbörzén!)
- Az ösztöndíjprogramot 9+1 alkalmasra tervezzük, a 2011-es tavaszi félévre. Egy-egy alkalom tervezett hossza 3-3.5 óra. Várható kezdési idő 17-18h.
Lesz-e házi feladat az ösztöndíjprogram alatt? Igen, várhatóan egy-egy alkalomra 2 órát kell előzetesen készülnöd. A felkészülés elmulasztása is hiányzásnak számít!
Mitől különleges ez az ösztöndíjpályázat?
- Bár sok vállalkozás beszél a társadalmi felelősségvállalásról, illetve arról, hogy a sikeres vállalkozásoknak valamit „vissza kell adniuk” a felsőoktatásnak, ritka a tényleges cselekvés. Főleg ekkora értékben! Ezért mi most ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a támogatóinknak azért, hogy ez az ösztöndíjpályázat létrejöhetett!
- Több oldalról is ismerjük a végzett hallgatók munkaerőpiaci lehetőségeit, illetve a velük szemben támasztott elvárásokat. Azt tapasztaljuk, hogy a jelenlegi egyetemi, főiskolai képzések messze nem adnak olyan előadástechnikai, prezentációs és retorikai ismereteket, amilyenekre a sikeres elhelyezkedést követően szükség van.
- Természetesen vannak olyan munkaadók, akik nemcsak elvárják az előadástechnikai, prezentációs és retorikai ismeretek meglétét, hanem képezik is a saját munkatársaikat. Azonban ezek a munkaadók is évente csak 1-1 napot tudnak szánni (jobb esetben) a munkatársaik ilyen irányú fejlesztésére. Ehhez képest ez az ösztöndíjpályázat 9*3 óra aktív képzést + 7*2 óra önálló felkészülést biztosít, ami több mint 5 munkanapnyi ráfordítást jelent!
- Egy közepes színvonalú 1 napos prezentációs, előadástechnikai, retorikai képzés 70.000-110.000 forint körüli összegbe kerül. A színvonalasabb képzések napi díja ennek az összegnek a többszöröse is lehet!
Ez most egy kivételes lehetőség! Részvételi szándékodat az Add el(ő) magad csoporthoz történő csatlakozással jelezd!
Ki támogatja az ösztöndíjpályázatot?
Főtámogató: evosoft Hungary Kft., Magyarország vezető szoftverháza.
Az ösztöndíjpályázaton való részvétel feltételeinek megváltoztatásának a jogát fenntartjuk.
További információk:
http://ezabeszed.hu/blog/add-elo-magad-osztondijpalyazat-hallgatoknak
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Pályázat a bútor-, lakberendezési-, az IT és a zöld/körforgásos gazdaságban működő KKV-k innovációs projektjei és új üzleti modellek kidolgozására
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására